"Békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek"

Tóth Etelka testvér

Született: 1881. május 23.
Meghalt: 1963. IX. 2.
Belépett: 1908. XI. 7.
Fogadalmat tett: 1909.
Mottó:

1963. szeptember 2-án távozott el az örökkévalóságba Etelka testvérünk. Koszorújára ezt írtuk: "Köszönjük, hogy elindultál", mert 67 évvel ezelőtt utazott fel Pestre lelkesen, lelki vezetőjének, p. Leónak bíztatására, hogy egy megalakítandó kis modern társulat alapköve legyen. A páter égett a vágytól, hogy egy olyan újszerű társaságot létesítsen, melynek tagjai karmelita lelkiség szerint élnek, miközben a szegényeket, szenvedőket szolgálják. Etelka testvér elvégezte a Vöröskereszt egyik tanfolyamát, és nemsokára 15 lelki testvér csatlakozott hozzá. Azonban p. Leó célját megvalósítani nem tudta. A karmeliták akkori provinciálisa, p. Soós István nem engedélyezte ezt a szervezetet. Behívott Németországból harmadrendi karmelitákat, akik ebből a csoportból kiválasztották az egészségeseket. Őket magukkal vittek anélkül, hogy szóltak volna a fel nem vetteknek. Így néhányan ott maradtak, egészen magukra hagyatva.

A kis csoport - Etelka tv. gyóntatójának, a szentség hírében elhunyt Kanter Károly ajánlatára - Farkas Edith alapítványi hölgy oltalma alá került, akinek Leó páterrel párhuzamosan vágya volt egy kis társulatot alapítani a katolikus nővédelem érdekében. A kis csoportból, és Farkas Edith néhány hivatásos patronesszéből megszületett a Szociális Missziótársulat 1908-ban. A következő évben tették le az első fogadalmat. Az új társaság Szikszón bontakozott ki. A Főnökasszony Etelka testvérre bízta a fiatalság vezetését, és 1914-től ő helyettese. Rendkívül szigorú önmagával, rendíthetetlen híve a fegyelemnek, pontosságnak, engedelmességnek, és ezekre ő adja a legnagyobb példát.
Prohászka püspök, a Társaság védő-elnöke négy katonai kórházat rendez be Székesfehérvárott, és ide meghívja a nővéreket. Farkas Edith a noviciátust küldi, Etelka testvérrel az élen. Noviciátusi nevelést ad, miközben mintaszerűen ellátják az ápolási feladatokat. Nagy szervező ereje van, és szigora mellett igen melegszívű. Az Anyaházba visszatérve emberfeletti munkát végez. Helyettese a főnökasszonynak, anyaházi házfőnök, csobánkai novicmester. Sokat utazik Csobánka és Budapest között, miközben lelkiismeretesen foglalkozik a rábízottakkal.

Az intenzív belső munka mellett megértette a szociális munka szükségességét, és nagy öröme telt a testvérek szép munkájában. Gondoskodó szeretettel vette őket körül, a háború megpróbáltatásai közt az utazókat ellátta lábzsákkal, a munkából későn hazajövők számára mindig volt meleg étel. Össze tudta hangolni a szociális munkások, a házi nővérek, a kint és bent dolgozók együttesét. Otthonteremtő erejével boldog, szép ifjúságot biztosított a rábízottak részére.
Majd jöttek a társulati nehézségek, a huszas évek elvi problémái. Erről az időszakról Petra testvér Etelka testvérről írt életrajzában a következőket olvashatjuk: „Engedelmesen élte át az összes változásokat, akár bencés, akár trappista, akár piarista irányzat volt, csak akkor torpant meg, amikor 1920-ban a Főnökasszony világias életmódot kezdett élni. Attól kezdve mondogatta a Főnökasszonynak: "„kedves Főnöknő anyám, változzék meg!" Ezt előttünk is mondotta neki. Átkínlódta velünk ezt a korszakot. 1921. decemberében a Főnökasszony Norberta nővért nevezte ki helyettesévé és házfőnöknek, Kamilla nővért novicmesternek, és Etelka testvért lehelyezte Auguszta testvérhez Temesvárra." Temesváron, Dettán, majd Nagyváradon segített Auguszta testvérnek, főként a fiatalok nevelésében. Majd hazajött Magyarországra, ekkor már a Szociális Testvérek Társaságába.
Margit testvér Etelka testvért, néhány testvérrel együtt Franciaországba küldte, az újrakezdés anyagi nehézségei miatt. Nogent-ban egy katolikus fiúintézet betegápolását látták el. 1927-ben érkezik vissza az új Anyaházba, majd több helyen alapít. Állomáshelyei a következők: Nagyécs, Kassa, Tihany, Remetekertváros, Szegvár, Szombathely Az ostrom alatt egy kis vasmegyei faluba, majd Romándra menekül az első éves jelöltekkel együtt. Majd Zugligetre kerül, ahol a másodéves jelölteket vezeti. Ő, aki annyira belső munkára született, kész arra, hogy Margit testvérnek segítsen a mozgalmi munkában.

A feloszlatás éveiben Győrött van a rokonainál, majd Fótra, Rákosszentmihályra megy, végül Csobánkán köt ki, ahol egykor a Főnökasszony helyettese és novicmester volt. Utolsó éveiben imádkozó testvérként él a templom közelében. Boldog volt, hogy bencés plébánosa van.
A lelke mindig tárva volt a befogadásra. Láttuk, hogyan vette át a karmelita szellem után a bencéset, hogyan szerette meg a karitatív munka mellett a mozgalmit. Lelke gyökeréig szerette a Szociális Missziótársulat után a Szociális Testvérek Társaságát, és éppen ilyen készséggel készült az örök életbe induláshoz. Befelé megvívta életútja harcait. Utolsó két évében nagy energiája a szenvedés csendes tűrésében nyilvánult meg. Elhalkult, de nagy szeretete a régi maradt. Utolsó üzenete: szeressük egymást! Kérése, hogy fejfájára egy kis Szentlélek-ábrázolást tegyünk. Nagy lelki erővel, tudatosan készült. Temetése előjele volt annak, mi vár rá a mennyországban. Csobánkán vágyott pihenni. Egy évvel halála előtt elment a temetőbe megnézni, hogy hol fog pihenni, és elment működése egykor színhelyére, az árvaházba, hogy megtekintse a régi helyeket. A templomban volt felravatalozva. Sok szerető lélek vette körül hangos zsolozsmával, majd a temetőbe vezető úton énekelve, imádkozva a pilisi hegykoszorú tövében, a lemenő nap halványodó fényében.
A viszontlátásra, Etelka testvérünk!

Petra testvér Etelka testvérről írt életrajza I.

Tíz évvel ezelőtt írtam meg az életrajzát. Most 50 éves jubileumára újra megírom az elégett helyett.
Ő volt a rend, a rendszer, és ő volt a kezdet. Micsoda vállalkozás kellett ahhoz, hogy abban az időben, amikor a szerzetességet csak formák között lehetett elképzelni, fiatal leány létére elinduljon Győrből lelki atyjának utasítására, és megkezdje a hivatásos életet minden külső eszköz nélkül. Könnyű ma már ezt elképzelni, de 50 egynehány évvel ezelőtt a lehetetlenséggel volt határos.
De Etelka testvér az engedelmesség fanatikusa volt mindig, és tudta, hogy az Úristen a tekintéllyel tart, és ő tudta tisztelni és követni a tekintélyt. Talán ez volt életének legnagyobb erőssége, tetteinek indítéka. Egész életében mindig a legengedelmesebb volt. Ezt az engedelmességet élte elő mindazoknak, akiket felnevelt. Bennünket, öregeket. Valamennyien az ő neveltjei vagyunk.

P. Leó utasítására kezdi meg a Karmelita Harmadrendi közös életet. Azután a már jól ismert történet: a Rend akkori főnöke nem fogadja el ezt az új gondolatot, a formák nélküli szerzetességet, behozzák külföldről a régi Karmelita Harmadrendet, összes szokásaival, szigorával, s ezek elviszik az együttes legnagyobb részét. Ott marad egyedül Etelka testvér a beteg „főnöknővel", Soltész Margit nénivel, és egy fiatal jelölttel, unokahúgával.
Ekkor veszi át őket a Főnökasszony, és kezdődik Margit testvérrel, Csehál Anna Edittel (Mária anya) és vele a Szociális Missziótársulat. A kezdet nehéz, nagy a szegénység, az úttörés, míg el nem mennek Szikszóra az Elnök utcából, ahol következik a boldog, saját maguk vezette noviciátus, és a még boldogabb fogadalom 1909. Pünkösdjén. Akkor már Erzsébet testvér is velük van.

Mindvégig emlegette Etelka testvér a boldog lelkigyakorlatot, melyet a Főnökasszony tartott, és mindvégig élt abból a tanításból, amit a Főnökasszony a Szentlélek keresztségének nevezett. Boldogították őt a szigorú külső gyakorlatok, a skapulárés ruha, amit ők találtak ki, a fogadalmi gyűrű, az éjszakai virrasztások, önmegtagadások, amik fiatal kora természetének annyira megfeleltek. Betegápolási készségét itt rögtön érvényesíthette.
Azután csakhamar Budapestre kerül a Gyermekotthonba, majd 1911-ben megveszi a Szemináriumot a Társulat, azt a néhány szobából álló kis otthont - ó mily boldog otthon volt az - berendezi, annak lesz a házfőnöke, és az első rendes novicmester. Komoly noviciátus kezdődik, sok imával, munkával, önmegtagadással és szigorral.
Margit testvér, a Főnökasszony akkori helyettese 1912-ben névnapján a Gyermekotthonban tartott ünnepélyen így köszönti: „Bár félünk Tőled, de szeretünk." Szeretetreméltóan kegyetlenül szigorú volt. De mindenki szerette ezt a szigorúságot. Aki nem szerette, az elment. Erre való volt a jelöltségi idő. Míg Margit testvér dolgozott kifelé, addig Etelka testvér építette a Társulatot befelé.

1913. tavaszán, mire a Főnökasszony bezárja ideiglenesen a Szemináriumot, és elviszi a nővéreket Szikszóra noviciátusba, már kész noviciátus van Etelka testvér keze alatt. Igaz, hogy abból nem sokan maradtak meg, de akik kibírták a kezdet nehézségeit, azokból ember lett. Így hirtelen Klotild testvérre gondolok. Azután Klárára, Saroltára, mint egészen régiekre. Itt kerültem én is a keze alá 1913. Pünkösdjén. Kimondhatatlanul szerettem azt a szigorú, de mindenestül anyai szívet, amely mindnyájunkat boldogított, akiben mindnyájan bíztunk, aki előtt nem volt rejtett gondolatunk, aki olvashatott a szívünkben, mint könyvben. Igen, mindenki bizalmát bírta, elsősorban a Főnökasszonyét, aki a maga módján nagyon szerette őt. Leghűségesebbjének és legkedvesebbjének tartotta. Nem is volt olyan akarata, amit Etelka testvér keresztül ne vitt volna. Készségesen elfogadja Szilágyi Oszkár ún. trappista irányzatát, ami az ő hajlamainak is megfelelt szigorúságával, belső penitenciáival. De ugyanilyen engedelmesen tanult Szilágyi Oszkártól németül a novicokkal együtt. Sohasem tanult meg.

Azután a Főnökasszony helyettese lett, amikor Erzsébet testvér megbetegedett. Ő viszont Margit testvért követte a helyettes főnökségében. Innen kezdve Etelka testvér teljhatalmú főnök befelé. A Főnökasszony egészen átadja neki a testvéreket, a noviciátust. Amikor kitör a háború, és a Főnökasszony az egész noviciátust felhozza Budapestre, feljön, és berendezi a kibővített Szemináriumot, a Főnökasszony és Szilágyi Oszkár lakását. Megnyílik az ideiglenes kápolna, és elkezdődik a rendesen folytatott szabályos élet sok munkával, nagy engedelmességgel, fegyelemmel, szegénységgel, keménységgel. A belső életnek teljesen ő a lelke.
Alig készül el a boldog otthon megteremtésével, amikor a Főnökasszony a noviciátussal együtt 1915. tavaszán Székesfehérvárra viszi kórházi betegápolónak, főnöknőnek, novicmesternek. Ott van az egész noviciátus. Most már sok a jelölt. Valamennyien be vannak állítva a felelős ápolásba, és mindenkiért, mindenért ő a felelős. Itt nagyon boldog kedvenc foglalkozásával és Püspök atyánkkal, ez a kettő elég neki. Azután a kórházak feleslegessé válásával a noviciátus visszakerül Pestre. De megint nem marad itt sokáig, mert a Főnökasszony a noviciátust Csobánkára viszi az Ottokár hadi árvaházhoz. Etelka testvér oda kerül. De ugyanakkor Pesten házfőnök, ugyanakkor a Főnökasszony helyettese. Háromféle, három embert kívánó munkakörben dolgozik, hihetetlen energiával, munkabírással. S ez így megy évekig. Hol Pesten van, hol Csobánkán. S most már minden dolog, ami a Társulat belső életét illeti, az ő kezébe kerül. Püspök atyánk nagyon szereti. Schütz tanár is, és a nővérek is.
Amikor 1921-ben a nehézségek kiéleződnek, Etelka testvér egész szenvedélyességével és szeretetével akarja megmenteni a Társulatot. Máig hallom, amint szíve egyszerűségében ismételten a Főnökasszony felé fordult: „Kedves Főnöknőanyám, változzék meg!" Nem is maradt tovább a helyettese. 1922. január elején munkakörében leváltást kap, többé nem helyettese a Főnökasszonynak, nem házfőnök és nem novicmester.

Rövid idő múlva Temesvárra küldi a Főnökasszony Auguszta testvérhez. Ott átveszi a kis noviciátust, és azzal kiköltözik 1922. nyarán Dettára, és az ottani szegényházat vezeti. Innen 1 év múlva a noviciátussal Nagyváradra kerül, az Apostolok Házába, majd amikor a románok kiutasítják 48 óra alatt, 1924. nyarán hazajön a Mercedes Otthonba.
Alig van itt az új Társulatban, Margit testvér a testvérek után küldi Párizsba, ahova a többiek már elmentek. Itt Nogentben telepszik meg, egy nagy fiúintézet betegszobájában Sarolta, Dominika, Irén, Teréz testvérekkel és Ottival. Kedvező a helyzet, jó a munkakör. Amikor odamentünk Párizsból, mindig otthon voltunk. Az otthontalanságunkban is tudott mindnyájunknak kedves, meleg otthont nyújtani. 1926. Őszén visszakerül az új Anyaházba, ahol egykettőre rendet csinál, és a szegénységünkből berendezett házba várja vissza Margit testvért, és adja át neki az új Anyaház kulcsait 1926. December 22-én.
Mire visszajöttünk Amerikából, megkezdte a hölgyek havi lelki magányát, együtt a testvérekével.
1927-ben rövid időre Nagyécsre kerül, ahol a plébános erős szociális érzékkel bírt, és gazdasági vállalatához kért testvéreket falumisszióval egybekötve. Annyira nem volt megfelelő a helyzet, hogy néhány hónap múlva Margit testvér visszavonta onnan a testvéreket.
Éppen jókor jött, mert Kassára kellett menni a szlovákiai alapítás kezdetéhez. Itt a nagyon szép Regina Pacis házat rendezte be, és itt évekig dolgozott. Jöttek jelöltek is, és ezzel kezdetét vette az ottani letelepedésünk.
Ha rágondolunk arra a szép szociális munkára, ami ott elkezdődött áldott emlékű Sára testvérünk belépésére, a gyönyörű kertre, a kedves Női Otthonra, akkor nem felejtjük el Etelka testvér munkarészét.
Mikor Lelkiigazgató Urunk tihanyi apát lett, testvéreket kért a háztartás vezetésére, szép otthont adott a testvéreknek, és ide került vezetőnek Etelka testvér. Megint lehetősége nyílt kedves, meleg otthon, kis közösség létesítésére, ahová mindenki szívesen ment pihenőre. Itt az Apátságban végzett munkán kívül falumissziót kezdett. Itt aztán átadhatta magát a bencés szellem ápolásának, szolgálatának. Apát urunk mindennapi tanítása elmélyítette benne az áldott benedeki szellemet.
Mikor az Apátság anyagi viszonyai nem tették lehetővé a nagy háztartás vezetését, akkor Etelka testvér elkerült onnan. Már évek óta erős központi munkát végez, mint a Társaság egészségügyi tanácsosa. Margit testvért nagy aggodalommal töltötte el a sok betegség, ezért Etelka testvér kapta azt a megbízást, hogy intenzíven törődjék a Társaság egészségügyével. Úgy lehet mondani, amikor 30 évvel ezelőtt már elkezdette a testvérekkel a napi reggeli tornát, amit ő már évek óta gyakorolt. Nyilván ennek köszönhető, hogy ma, öreg korában oly friss, úgy bírja a járást, a házi munkát, hogy még ma is maga takarít, mos, és minden nap messze gyalogol a templomba. Nem győzött figyelmeztetni mindnyájunkat, hogy tartsuk be a rendes délutáni pihenést, a heti szabadnapot és a havi pihenőnapot. Ő maga elsősorban eleget tett ennek a kívánalomnak, és meg is van az eredménye. Valamikor a Főnökasszony mondta, hogy az Úristen csak a 4. parancsolathoz fűzött ígéreteket. Aki engedelmes, az hosszúéletű lesz. Ezt akkor arra magyarázta, hogy aki egészsége megóvását szeme előtt tartja, az hosszú ideig hasznos munkása lesz az Úristen ügyének. Ezt Etelka testvér önmagán mutatta be. A Testvérben megjelent ezirányú cikkei sürgetik a testvérek egészséges életmódját.

Közben Remetén dolgozik, majd az Anyaház gazdája lett, ahol megint alkalma nyílik a ház rendben tartására, szépítésére. Nem is nyugodott addig, amíg a földszinti lakásokat át nem építettük, ami által a házunkban levő Női Otthon jelentősen megnövekedett, ami említésre méltó bevételi többletet jelentett. Ő csináltatta az annyira szeretett vaskaput a portán. A földszinti kis penzió is fürdőszobáival, minden szobában mosdójával mindenki örömére szolgált.
Amikor Szombathely megnyílik, azt a házat szépíti, fejleszti, nagyobbítja. Hozzáépíttet, megnöveli a növendékek létszámát. A szép kápolna a városbeli hölgyek találkozóhelye lett.
Innen betegsége miatt kell eljönnie. Aggasztó volt tüdejének megtámadása, de megint, az ő szokott és ismert akaratával, remekül megtartott szigorú kúrájával teljesen meggyógyul. Így is írhatnám: meggyógyítja önmagát. Ehhez az ő erős akarata kellett.
Ezután jön Poly anya villájában a boldog otthon felépítése. Milyen szép volt az az otthon! Milyen boldogan jártunk oda ki mindannyian! Egészen 1944. Őszéig ott van, amikor következett a noviciátus vándorlása.

Közben a német megszállás után a leglelkesebben vett részt Margit testvér életmentő munkájában. Meggyőződéssel, és korát meghaladó áldozatossággal lép be az akkor népszerűtlennek látszó és veszélyes munkába. Gondolkodás nélkül követi lelkiismerete szavát, és a menekítettek csapatával Pécsre megy, ahol gazdasági iskolát állítanak fel az üldözötteknek. A rábízottak egyenesen rajongtak érte, hálásan emlegetik őt. Majd az elsőéves jelöltekkel, akiket az ostrom következtében elhoznak Szegvárról, Romándon telepednek le Etelka testvér vezetésével, a kedves jó György atya meghívására. Itt a falusi plébánián eltud helyezni és otthont tud teremteni az egész évfolyamnak, neveli őket, tanítja, úgy, hogy mire visszajöhettek a háború befejeztével, törés nélkül kezdhették meg a második évfolyamot.
Etelka testvérnél maradnak ismét Zugligetben. Ó, az a szép Zugliget! 1950-ben az is elvész. Itt már Etelka testvér visszavonul a nagyobb munkától, 1 évre Győrbe megy fivéréhez, majd a következő évben Fótra kerül, ott megint lehetőséget talál arra, hogy pihenésre, lelki felüdülésre nála lehessenek. Erősen kopog írógépén. Mennyien áldják munkáját!
Majd Rákosszentmihályra kerül, ahol megint a legkedvesebb otthont adja minden odamenő otthontalannak. Kifogyhatatlan szeretetének árasztásában, az évek folyamán egyre csendesebb lesz, mind többet és többet imádkozik, de amikor azt kérdezem, hogy mikor kopogja azt a sok füzetet, amit másol, azt feleli: mindig kopogok, amikor nem imádkozom. De hozzátehetem: amikor nem végzi a házi munkát, mert hiszen mint írtam, abból is kiveszi a részét. Itt áll előttünk Társaságunk nesztora. Gazdag élet, feláldozott élet, az Úristen és az Ő ügyéért önmagát elégetett énjével. Margit testvér gondolatainak, eszméinek szolgálatában az engedelmesség példája. Amint Margit testvér mondta 1912-ben: félünk Tőled, de szeretünk. Ebből csak a második rész maradt meg: Szeretünk, Etelka testvér, hálás szívvel, tisztelettel, nagyon szeretünk.

Petra testvér Etelka testvérről írt életrajza II.

Társaságunk legrégibb tagja, igazán gyökér. 1906-ban, Győrött Nagy Leo karmelita atya volt a lelki atyja, és neki volt az a gondolata, hogy létesítsenek egy szervezetet karmelita alapon modern programmal, amit akkor modernnek értettek. Elküldte leányait Budapestre a Vöröskeresztbe, hogy ápolónőként képződjenek. Etelka testvér egész fiatal lány volt, és megnyerte a Vöröskeresztet, Soltészné Margit nénit, aki akkor már özvegy volt, hogy csatlakozzék ehhez a szervezethez, legyen a főnöknője. Nem tudom valójában mivel foglalkoztak, csak azt tudom, hogy mérhetetlenül szegények voltak. Etelka testvér elbeszélése szerint nyers savanyú káposztán éltek, a Várból gyalog jártak le, mert nem volt útiköltségre pénzük, azt hiszem a Tisztviselő telepre, ahol valami kis intézményt akartak létesíteni. Azonban a karmeliták akkori provinciálisa, p. Soós István nem engedélyezte Nagy Leonak ezt a szervezetet, és behívott Németországból harmadrendi karmelitákat, akik ebből a csoportból kiválasztották azokat, akiket magukkal vittek anélkül, hogy szóltak volna a fel nem vetteknek, és akkor ezek ott maradtak, egészen magukra hagyatva. 


A különös az, hogy ez a karmelita csoport itt Magyarországon is megtelepedett, az alapítója egy Terézia anya, akinek a boldoggá avatása állítólag megindult Rómában. Mi csak ennyit tudtunk róla. Most Etelka testvérék ott maradtak minden nélkül. A szent életű Kánter Károly prelátus a Vár-plébános, a Főnökasszony figyelmét felhívta rájuk, és felkérte, hogy vegye ezeket oltalmába. Úgy kezdődött a Szociális Misszió Társulat, akkor még nem ezen a néven, hogy a Tisztviselő telepre kiküldte a Főnökasszony Margit testvért és Csehál Anna Edithet, aki később kilépett, hogy kezdjék el a világiak misszió társulatát. Ez történt 1908. november 19-én, és így alakult meg a SZMT. Ott a Tisztviselő telepen börtönből kiszabadult nőkkel és fiatalkorúakkal foglalkoztak, minaddig ott egy bérelt lakásban, míg Fischer-Colbrie pp. fel nem ajánlotta a Főnökasszonynak a szikszói Hunyadi alapítást. Margit testvér borzalommal beszélt arról az időről, amit a Tisztviselő telepen töltöttek. A főnöknőjük Csehál Anna Edith volt, aki a legszélsőségesebb aszketikai gyakorlatokat végeztette velük. Egy nagy kincset hoztak el onnan, a Leo féle szervezetből: a Szentlélek tiszteletét. Ő kezdte el, és ez fejlődött ki Társaságunkban.
Mikor Szikszóra kerültek, először betegek gondozásával foglalkoztak, amiben Etelka testvér igen járatos volt, mivel ő elvégezte a Vöröskereszt nővérképzőt. Mikor aztán megnyílt a Reformatórium, - a Főnökasszony nem engedte javítóintézetnek nevezni - akkor ott dolgozott. Azt gondolom, mikor ez a Bethánia Gyermekotthon megnyílt, ott is volt egy ideig.
1911-ben a Krisztina krt. 125. Sz. alatt a ház kis részében megnyílt a SZMT szociális szemináriuma, ennek Etelka lett a Főnöknője, és a jelöltek vezetője. Én így ismertem meg őt 1912. Őszén. Talán legjobban jellemzem, ha elmondom, hogy dec. 16-án, névnapján a Bethánia Gyermekotthonban ünnepelték, , és Margit testvér, aki a Főnökasszony helyettese volt, és az egész külső munka élén állt, köszöntötte, amelyből ezt a mondatot jegyeztem meg: „Etelka testvér félünk tőled, de nagyon szeretünk."
Mikor 1913-ban Szikszóra vitte a Főnökasszony a Társaságot, akkor ott lett vezető ill. novicmester, és később a Főnökasszony helyettese. Szilágyi Oszkár trappista irányzata neki nagyon megfelelt. Ott aztán tombolt az aszkézis, ostorozás, böjtök, kapitulum, éjszakai szentségimádás, penitenciák, stb. Nagyon nehéz, de boldog noviciátus volt. Én is onnan való vagyok. Egy év múlva a noviciátus Pestre költözött, ő lett a házfőnök, és megkezdődött az itteni szemináriumi élet.
Mikor 1915-ben Székesfehérvárra vitte a Főnökasszony a noviciátust, akkor odakerült mint főnöknő és novicmester. De ugyanakkor megmaradt Pesten is főnöknőnek, és a Főnökasszony helyettesének. Itt került össze Potyondi atyával, aki akkor a noviciátus gyóntatója volt. Rendkívül nagy hatáskört kapott a Főnökasszonytól, az egész belső életét a társulatnak ő irányította. 1917-ben már Pesten volt, a noviciátussal együtt. Bennünket teljesen lekötött a külső munka, hiszen akkor kellett megszervezni az országos szervezetet, Erdélyt. Mikor a csobánkai Ottokár Árvaház megnyílt, akkor odakerült a noviciátus vele együtt, de ismét megmaradt pesti főnöknőnek is. De mindinkább többet kellett Pesten lennie, mert hiszen egyre több lett a munka, a Főnökasszony is kívánta őt maga mellett. 


Engedelmesen élte át az összes változásokat, akár bencés, akár trappista, akár piarista irányzat volt, csak akkor torpant meg, amikor 1920-ban a Főnökasszony világias életmódot kezdett élni. Attól kezdve mondogatta a Főnökasszonynak: "„kedves Főnöknő anyám, változzék meg!" Ezt előttünk is mondotta neki. Átkínlódta velünk ezt a korszakot. 1921. decemberében a Főnökasszony Norberta nővért nevezte ki helyettesévé és házfőnöknek, Kamilla nővért novicmesternek, és Etelka testvért lehelyezte Auguszta testvérhez Temesvárra. A temesvári néhány jelölttel hamarosan Bettára majd Nagyváradra ment, és folytatta az ottaniak nevelését mindaddig, míg a románok 1924-ben ki nem utasították, mint magyar állampolgárt. Hazajött a Mercedesbe, és hamarosan kikerült Franciaországba a többi testvér után. Nogent-ban volt betegápoló ötödmagával az intézetben. 1926. Nyarán hazakerült az Anyaházba, átvette annak főnökségét, ide várta haza a párizsi, amerikai testvéreket. De nem sokáig maradt itt, hamarosan átmenetileg Nagyécsre került néhány hónapra, majd 1927-ben, amikor Kassán a letelepedés megkezdődött, Margit testvér őt oda helyezte. Ott volt a szép Regina Pacisban, míg ki nem utasították a csehek, mint magyar állampolgárt.


Az anyaházi gazdai teendőket vette át. Kemény volt, mérhetetlenül rendes, tiszta, és főleg engedelmes, de ugyanazt az engedelmességet megkívánta másoktól is. Sokfelé dolgozott. Volt Remetekertvárosban, Szegváron volt házfőnök, de akkor már nem vezette a noviciátust. Mikor megnyílt Szombathely, akkor azt a házat kellett berendezni, mindig azt mondtuk, hogy otthon-alkotó, ő rendezi be a házakat, eléggé a semmiből. De ő rendet tudott tartani mindenütt. Szombathelyről került nagybetegen Kertvárosba, ott azt mondták, hogy tüdőrákja van. Ő engedelmesen feküdt, és felgyógyult. Innen Zugligetbe került. Mikor kezdődött a 44-es ostrom, és a jelöltek menekítése, ő az első évesekkel Romándra ment. Talán 17-en voltak György atya befogadó plébániáján. Innen hazakerülve Zugligetbe ment, és a noviciátus egyik évfolyama vele volt. 1950-ig itt tevékenykedett. Mikor szétszórtak minket, Győrbe ment a családjához. Paula testvér meglátogatta, és azt mondta, hogy bár minden testvér így lenne ellátva családja körében. De nem tudott sokáig ott maradni, a Társaságba vágyott, hiszen ott élt 1906-tól kezdve. Először Fóton volt. Szerettek oda kijárni a testvérek hétvégén, olyan kedves otthont adott nekik. Ugyanúgy, mint Zugligetben tette. Majd Rákosszentmihályra ment, míg fel nem mondtak neki, mint albérlőnek, pedig ott is olyan kedves otthont készített. Szerettünk mi otthontalanok vasárnaponként oda kijárni. Majd végső állomáshelyére, Csobánkára került, most már egészen visszavonultan, a jó Istennek élve, de szívesen látogattuk őt felváltva, hogy ott pihenjünk, egy-egy csöndes napot eltöltve. Oda került vissza, ahol kezdte 1917-ben Csobánkán, Margit-ligeten. Ott is halt meg, és alapítója a csobánkai temetőnek. A templomban volt felravatalozva, majd kivitték a templom előtti térre a koporsót. Zsigmond atya azt mondta, hogy itt nem a koporsó van a legmagasabban, hanem a kereszt. Az életében sok kereszt volt, amit készségesen viselt. Úgy maradt meg emlékünkben, mint aki a legengedelmesebb, a legkészségesebb volt, aki kemény volt, és akit szerettünk. Paula testvér mindig azt mondta, mikor eltávozott tőlünk, hogy mennyire hiányzik az ő életéből. Gyökér volt, mélyen a földbe eresztve.

Élményeim hőn szeretett Margit testvérünkről

1908-ban ismertem meg őt, mikor belépett a Szociális Missziótársulatba. Az Elnök utcába érkezett meg sok könyvvel, kevés ruhaneművel, mert az nem volt fontos neki. Óráját egy hosszú vasláncon a nyakában viselte. Olyan volt, mint egy tünemény. Mindjárt mindenkinek mindene lett, sok kedélyt és jó szellemet hozott a házba. Az Elnök utcában fogházból kiszabadult fiatalkorúak voltak elhelyezve, azokkal foglalkoztunk, de voltak köztük idősek is. Margit testvérünk úgy ment be a növendékekhez, hogy a cipőjét levetette, mert hasonulni akart hozzájuk. Persze mindnyájan megszerették őt. Mikor megkaptuk a Hunyadi féle alapítványt Szikszón, akkor hamarosan lementünk Szikszóra, berendeztük a házat, hogy lakható legyen, és 1909-ben letettük az első fogadalmat hatan. Csehál Mária, akit anyának neveztünk, mint a Főnöknő Anya helyettesét, csakhamar elhagyta a Társulatot, és férjhez is ment szegény egy 100 %-os rokkanthoz, s ekkor Margit testvérünk lett a Főnöknő Anya helyettese. Nagy buzgalommal látott hozzá, hogy szociális kiképzést adjon nekünk, csak ekkor nyílt meg a szemünk, mert megláttuk, mi az igazi krisztusi szocializmus. Mindig olyan átszellemült volt Margit testvérünk, mintha nem is a földön járt volna, de lába mégis keményen a földön állt, mint az induló mondja. Nemcsak szóval tanította a szociális eszméket, de leélte előttünk, és minket is belevitt ebbe a gondolkozásba.
Érdekelte a testvérek sorsa. Egyszer meglátott engem a kápolnában az oltár előtt térdelve búsan imádkozni, és megkérdezte, mi a bajom. Megmondtam neki, hogy egész családom, egy öcsém kivételével most megy ki Amerikába, és fáj a szívem, hogy nem búcsúzhatom el tőlük, mert olyan szegény a mi Társulatunk, hogy nem kívánhatom ezt a kiadást, hogy utaztasson engem Győrbe és vissza, ahonnan elindultak. Megcsókolt és elment, és én még aznap elindultam a Főnöknő Anya utasítása szerint. Tehát kieszközölte, hogy elbúcsúzhassam enyéimtől. 


Mázy apát urat - akkor még tank. Főigazgatót - ki 1910-ben kapcsolódott a Társulathoz, nagyon szerette Margit testvér, s mikor annak távoznia kellett pár év múlva, mert helyét Szilágyi Oszkár volt trappista bencés töltötte be, vagyis attól fogva ő lett a lelki igazgatónk Mázy apát úr helyett, távozása után is a régi gyermeki szeretettel szerette Margit testvérünk és a többi nagy testvérünk, bár a gyakorlatban akadályozva voltak a vele való érintkezésben. Ebben az időben több alkalommal négyszemközt megmondta véleményét Margit testvérünk a Főnöknő Anyának és kérte, hogy változtassa meg egyes intézkedéseit. Pl. a lelki igazgató cserélést, de ennek következménye lett ennek a nagy léleknek a kálváriája, mert nem talált megértésre. Pedig nagyon-nagyon szerettük a Főnöknő Anyát, úgyszólván rajongtunk érte mindnyájan, mert nagystílű, melegszívű, aranyos kedélyű volt. De amit ő jónak látott, azt végrehajtotta. Így történt, hogy Margit testvérünk az ő külön meglátásaival terhére volt a Főnöknő Anyának, s eltávolította őt a testvérek köréből. Közben Pesten megnyílt az Anyaház, ahogy neveztük, a Szeminárium, s a testvérek javarésze odaköltözött, csak Margit testvérünk nem lakhatott velünk. Én voltam a Főnöknő Anya legrajongóbb híve, azért engem választott ki, hogy Margit testvérünk helyett az összes belső ügyeket vezessem, tehát helyettese lettem, és egyik fő feladatom volt a testvérektől távol tartani Margit testvért. Hét évig, a Missziótársulatból kiválásig viseltem ezt a tisztséget, ami nagyon nehéz volt, mert lelki és fizikai erőimet meghaladta. Mindinkább láttam, hogy Margit testvérünknek van igaza, és őrlődtem a két felfogás között.


Egyszer a Szemináriumban az emeleti folyosón találkoztam Margit testvérrel, aki akkor történetesen ott volt valami ügyben, és meglátott engem gondokkal terhelve, meglehetősen zilált lelki állapotban, és megszólított: „Nem akarsz egy kicsit az Úrral beszélgetni?" Én csodálkozva ránézek, de szívem egyszerűségében azt feleltem, hogy akarok. Akkor elvitt engem - nem a kápolnába, vagy esetleg az én szobámba, mely ott volt a közelben, hanem a padláslépcsőre ültetett le, és sürgetett, hogy beszélgessünk az Úrral. Én ehhez nem voltam szokva, azért kértem őt, hogy kezdje el a beszélgetést, aztán majd én is megpróbálom. Mint egy kisgyermek az édesanyjával, úgy beszélgetett a jó Istennel sokáig. Egyszer csak újra kért, hogy most én is beszélgessek. Megpróbáltam, és ment...Csakhamar eloszlódtak a gondjaim, és megkönnyült a lelkem. Azóta nemigen használok imakönyveket, nem olvasok szép imákat, amiket mások szerkesztettek, hanem saját gyarló szavaimmal szólok az én Uramhoz, Istenemhez, s Tőle várom a feleletet ha bajban vagyok, ha úgy érzem, hogy eligazítást kell kapnom.


Ilyen nagy lélek a mi Margit testvérünk, s így tudott nekem abban az időben sok mindent megbocsátani, ami akkori helyzetemből kifolyólag, mint súrlódási felület mutatkozott.
Sok mindent átéltem azután, de ez a példa, ez az összetartó testvéri szeretet mindig erőt adott a válságok elviselésére.
Úgy hiszek az ő Istenbe kapcsoltságában és abban, hogy őt különösképpen vezeti a Szentlélek, hogy mindig biztosra vettem és veszem az ő előre meglátásait, akármilyen hihetetlennek látszanak sokszor, mert a jó Isten eddig még mindig neki adott igazat, amikor mi szerettük volna őt sokszor visszatartani egy-egy kezdeményezéstől, ami irreálisnak mutatkozott, és utólag mindannyian örvendeztünk, hogy mégis megcsinálta. Belátom, hogy fölöttünk áll, mert az Isten szemével nézi a dolgokat, és csak az vezeti, hogy a jó Isten akarata érvényesüljön mindenben. Áldja meg őt a Szentlélek Úristen, vezesse továbbra is, és valósítsa meg terveit a jövőben is!

Rákosszentmihály, 1959. Április hó 7-én. Etelka testvér

Napi evangélium

  • Napi evangélium RSS 2017 Nov 21 | 00:00 am

    Abban az időben: Jézus Jerikó városán haladt át. Élt ott egy Zakeus nevű gazdag ember, aki a vámosok feje volt. Szerette volna látni és megismerni Jézust, de a tömeg miatt nem láthatta, mert alacsony termetű volt. Így hát előrefutott, felmászott[…]

Kapcsolat

Szociális Testvérek Társasága
1114 Budapest, Bartók Béla út 61. III/6.
Telefon: +36-30-5137024

Írjon üzenetet!