"Békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek"

Rónai Mária Paula testvér

Született: 1886. november 21.
Meghalt: 1968. április 2. Budapest
Belépett:
Fogadalmat tett: 1915. 1916.
Mottó:

Drámai színészek gyermeke. Korán kibontakoznak rendkívüli képességei. A kalocsai iskolanővérek zárdájában találkozik Margit testvérrel, és rajta keresztül az Úr Krisztussal. Margit testvér lesz a keresztanyja. A második döntő találkozás 1909-ben történik Farkas Edittel. A szociális hivatás mellett felébred benne a szerzetesi hivatás vágya. A harmadik döntő találkozás Mázy Engelbert bencés atyával, s rajta keresztül a Regulával. Minthogy családfenntartó, csak 1914-ben léphet be. Addig külső nővér jelölt.
A háborús években munkaterülete az egész ország, Erdélyt is beleértve. Kibontakoznak szervezői és előadói képességei. 1923-ban távol Amerikában, de lélekben egészen közel, együtt szenved az itthon szenvedőkkel. Az ő vetéséből sarjad az amerikai és a kanadai ág. Az alakuló jegyzőkönyv méltán sorolja Margit testvér mellett a hét alapító közé. 1925. decemberében érkezik haza. Megcsókolja a végre megépült Anyaház küszöbét. 1927-ben Margit testvér helyettese lesz. Egy életen keresztül ő a hűséges „második hang." Nemsokára ő lesz a jelöltek anyja is. Az „irgalom anyja" ő, aki a „füstölgő mécsbelet nem oltja ki." Legjobban szereti a távolról jött embereket.
1929-ben megteremti a DL országos szervezetét. Margit testvér intenzív külső működése idején ő a belső összetartó erő, a nagy hallgató és meghallgató. 1939-től viselnie kell a történelem ácsolta keresztet: az antiszemitizmus hullámai őt sem kímélik meg. Egyre inkább visszavonul a külső munkától. Vigasza, hogy szeretett DL-jét Sára testvérnek adhatja át. 1940-ben, ezüstfogadalma alkalmából Margit testvér hitet tesz mellette: „Ha a Szabályzatban összefoglalt típusvonásokra gondolok, azokat benned megtestesítve látom." A testvérek megértik. 1942-ben kerületi főnöknővé választják.
1944. március 19. Bevonulnak a németek. Megjárja a halálos árnyak völgyét: bujdosnia kell. Esztergomba, majd Nagyváradra megy a jelöltekkel. Velük együtt az óvóhelyen élik át a szőnyegbombázást, majd Balaton-Jankovich telepre menekül velük. Nem könnyű engedelmesség: Margit testvér Budapestre rendeli. A teljes bizonytalanságban a jelölteket másokra kell bíznia. Budapest ostromát 25-öd magával Zugligeten éli át. Anyai szeretete hősiességgé fokozódik. Óvja, védi a testvéreket. Hetekig le sem vetkőzik. Két hétig ő áldoztatja őket.
A háború után Margit testvérrel együtt építi újra a Társaságot.
1950. június 18. Látszólag minden elveszett. Csak egy nem: Paula testvér hite a testvérek és a Társaság hivatásában. Ő élte elénk leghűségesebben az utolsó közösségi mottót: „óvjuk meg a lángot!"
Emlékképére ez került: „Én mindig az öregeket szerettem a legjobban, habár mindig úgy éreztem, hogy a fiatalok között fiatal vagyok."

 


Emlékezzünk
Petra testvér Paula testvérről

1915-ben egy volt szikszói növendék, Dencsik Teréz azt mondta nekem: „Hogy szereti kedves Paula nővér a kedves Petra nővért!" „Én is szeretem őt!" - válaszoltam. „De nem úgy! Úgy senki sem tud szeretni, mint a kedves Paula nővér!"
Ez a több mint félszázados emlék vezeti be emlékezéseimet: senki sem tudott úgy szeretni, mint ahogy ő szeretett. Ez adta meg az ő egész életének alapvonását. Ezt a szeretetet mindenki érezte, de legjobban az elesettek, elhagyottak, hűtlenek. Boldogult Tilda szerint: „Nálatok csak rossznak kell lennie valakinek, hogy jó legyen a dolga." Mikor ezt szemére hánytam, mindig csak azt válaszolta, hogy az Úr Jézus is így tett.
1925-ben Margit testvér elnevezte őt az „irgalom anyjának." Akik rászorultak az ő irgalmasságára, azok tudták, mennyire igaz volt ez az elnevezés. Akik nem akarták igénybe venni, azoktól visszavonult. Hihetetlenül tudott visszavonulni, hallgatni, és nagyon szenvedni. Szenvedéseinek legfőbb oka az emberek hálátlansága vagy rosszasága volt.
1926. decemberében, amikor hazajöttünk Amerikából, és ő tudta, hogy Margit testvért ünnepélyesen fogják fogadni, hazajövet kiszállt Ausztriában valahol, nehogy együtt érkezzenek, nehogy őt is ünnepeljék. Egész életében az elrejtőzés volt a programja. Ő kifelé sohasem akart létezni. Mindig úgy mondta, hogy ő Margit testvér helyettese. Mondta is Margit testvér még 1926-ban, hogy „Paula testvér a Társaság legengedelmesebb tagja. Egy sürgönnyel merném az Északi Sarkra helyezni!"
Amikor a legkritikusabb időben, 1942-ben magyar kerületi főnöknővé választották, Margit testvér élete egyik legnagyobb diadalának tartotta, hogy a testvéreket megőrizte tisztán a nyilas fertőzéstől. Paula testvér azt mondta, hogy örül, hogy ő konvertita, és hogy ezzel az akkor oly népszerűtlen nagy értékkel van a Társaságban. Ezekben az időkben mondta Margit testvér, hogy ő nagyon szeret konvertitákkal dolgozni, s hogy Paula testvérben a konvertiták összes jó tulajdonsága megvan, az azokban gyakran előforduló rossz tulajdonságok nélkül.
Ezüst fogadalmán Margit testvér mindenki jelenlétében így köszöntötte: „Te vagy a szociális testvér. Téged az Isten nagy munkaerővel és rendkívül nagy tehetséggel áldott meg, és megadta neked azt a kegyelmet, hogy megtartott alázatosságban." Hatvanadik születésnapján pedig azt mondotta, hogy őelőtte a Társaság egy vár, és annak sarokköve Paula testvér. Aki a várat ostromolja, az ebbe a sarokkőbe ütközik.
Az életrajzát csak 1949-ig írtam. Azzal fejeztem be, hogy talán lesz valaki, aki háláját azzal fejezi ki, hogy megírja tovább az életét. Mivel túléltem, kötelességem lesz ezt a 20 évet röviden megírni, amiben már csak a szenvedés dominál. Halálos ágyán azt üzente Margit testvérnek, hogy minden szenvedését a Társaságért ajánlja fel, s hogy nem kéri a szenvedések enyhítését, csak azt, hogy legyen ereje azokat elviselni - s folyton ezért az erőért könyörgött.
Megérte vigasztalásul, hogy az ő 1923-as Buffalo-i kezdése lett a Család központja, s hogy az ottani püspök milyen szépen nyilatkozott az alapítóról: „Ma nagyon népszerű a szociális igazságosságról beszélni, de Margit testvér 1920-ban, mint a Magyar Parlament első nő képviselője, világosan és határozottan hangoztatta az Egyház tanítását a szociális igazságosságról, amikor ez még igazán nem volt népszerű!"
Jól esett neki az is, hogy a Buffalo-i karmeliták, akiknél elkezdte az amerikai életet, még ma is minden két hétben megtöltik a kis teherautót élelemmel, ami nemcsak a háznak elég, hanem jut belőle a szegényeknek is.
Margit testvér számtalanszor emlegette nekem így: „a te szent testvéred." Ő annak tartotta már életében - senki sem volt illetékesebb ennél. Halála után lelki atyja azt mondta róla Kornélia testvérnek, hogy olyan tiszta volt a lelke, mint a ma született gyermeké. S mielőtt még először elvesztette volna öntudatát, mondta róla ugyanez a lelki atya, hogy egészen el van készülve.
Az öntudatvesztések között is többször visszanyerte önmagát. Utolsó áldozásánál teljes öntudattal, mosolyogva köszönte meg az atya fáradozását, és hallgatta, ahogyan én hangosan imádkozom. Mélyen a szemembe nézett, majd felemelte a kezét, és keresztet adott a homlokomra. Ez volt az utolsó öntudatos cselekedete velem. Még megismert azután többünket, de ezzel a szentáldozással fejezte be tudatos életét.
Az utolsó időkben különösen sokat foglalkoztatta Kinga testvér sorsa. Ezzel magyarázható, hogy az utolsó éjjelen fél-öntudatban is azt mondta: „Pálma, menj el Kingához, és mondd meg neki, hogy ne szorítsa úgy a kezemet!" S ez a gond oly nagy lehetett, hogy úgy látszik, elment hozzá ő maga. Kinga testvér ugyanis, mint később megtudtuk, látta őt álmában, amint a Székesegyházban térdel fekete ruhában, s ebből megértette, hogy meghalt. Így amikor Kornélia testvér - Paula testvér utolsó kívánságának megfelelően - meglátogatta Kingát, hallhatta, hogy Paula testvér már megelőzte őt. Akárcsak a gyermekkorunkban tanult vers soraiban: „Mert ki gyermekét szerette, gondját sír el nem temette."
Az ő nagy szeretetének felidézésével kezdtem emlékezéseimet - mi mással végezhetném? Halálos betegségében többször kértem: ne dolgozzék már, ne írjon leveleket. A válasz csak az volt: „Én halálomig el vagyok jegyezve a kerület minden egyes testvérével." A hangsúly a „minden egyes"-en volt, mert ő soha nem volt személyválogató.
Ezt az eljegyzettséget érezték az ország legtávolabbi sarkaiban élő testvérek is, erre válaszoltak azzal, hogy a nagy távolság és a szörnyű idő ellenére is, időt, pénzt, fáradságot nem kímélve, minden nehézséget leküzdve eljöttek elkísérni őt utolsó útjára. A Gondviselés pedig azzal válaszolt az ő mindenkire kiáradó, egyetemes szeretetére, hogy Szlovákia, Erdély és Amerika képviselői egyaránt jelen lehettek temetésén.
Halála a szenvedés hetében történt. Hisszük, hogy azóta már része van a Feltámadott Krisztus boldogító látásában.

Testvérek visszaemlékezései Paula testvérről

Hilda testvér:
Egykor elmélkedésében megkaptak a következő szavai:
„Az igazi lelki élet az, hogyha megaláznak bennünket, s mi jó szívvel elviseljük, vagy ha az Úristen olyasmit kíván, ami nekünk nem kedves, és mi panasz, kedvetlenség nélkül hajtjuk végre a ránk bízott feladatot."

Marika testvér:
1935-ben történt, amikor a szívemmel megbetegedtem, és az a veszély fenyegetett, hogy elküldenek. Én nagyon szomorú voltam, sokat sírdogáltam. Drága jó Paula testvér észrevette szomorúságomat, magához hívott, vígasztalt, és annyit mondott: Nyugodjál bele Isten akaratába, Ő majd elrendezi sorsodat. Mint irgalmas anya őrködött felettem, és törődött velem állandóan. Isten fizesse meg minden jóságát. Zsuzsanna testvér indítványára kerültem Gyöngyösre, s ott megerősödtem és boldog lettem.


Egyszer egy testvérünk elmesélte, hogyan köszönheti életét, hivatását a jó Isten után annak az orvosságnak, amit kedves Paula testvértől kapott.
Egy véletlen találkozás alkalmával - mesélte a testvér - elpanaszolta Paula testvérnek, milyen súlyos baja van, és hogy az orvosok szerint már nincs is remény. Volna ugyan egy külföldi szer, de azt ő nem tudja megszerezni. És Paula testvér megszerezte. Így maradt életben, és tehetett most már nemcsak halálával, hanem életével is tanúságot a Szentlélek Isten csodálatos működéséről.

Jusztina testvér:
Nekem nem volt már részem abban, hogy éveket töltsek vele. De mikor Póly Anyához kerültem, és ő megjelent, az egész szobát betöltötte szeretete és kedvessége.

Teréz testvér:
A szeretet anyja. Ezt éreztem benne, amikor legelső találkozásunk alkalmával hosszan elbeszélgetett velem. Mintha egyetlen gondja az lett volna, hogy csak velem beszélgessen, és engem hallgasson.

Loretta testvér:
Szépen írja a költő: „Búcsúzó anya fiának szent ereklyeképet ad, s az, habár az évek szállnak, mindig kebelén marad."
Így őrzöm én is szívemben ereklyeként kedves lelki Anyám képét. Most, hogy távol vagyok tőle, most szeretem igazán, és ahogy az évek szállnak, mind gyakrabban és hosszabban nézek rá. Könyv az nekem, amiből megtanulom olvasni és szeretni az Istent, családomat, és minden testvéremet itt a földön.
Felújul mindaz, amit hallottam tőle, hallom a Regulát, látom benne családi vonásainkat, eszembe jutnak szokásaink. Ez a tekintet megerősít, bátorít, bíztat, eligazít, ha hibáztam szemrehányást tesz, de mindig ad és emel.

Irgalom anyja! Köszönöm, hogy megmentette életemet az Isten számára, amikor a 99 igaz mellett az egy veszni indulóhoz lehajolt, felemelt, és újra szívébe fogadott.
Kifogyhatatlan hálával és imával: egy Névtelen

Ica testvér:
Paula testvér egy gyöngyszemet adott nekem, amely lelkemben drágagyöngy lett. Ez a gyöngyszem a bencés szellem.

Pálma testvér:
Fogadalmi szentképemre e szavakat írta:
„Tartson meg az isteni Jegyes abban a lelki készségben, amelybe fogadalmad napjára helyezett. Az ebben való stabilitás legyen fogadalmi jegyajándékod. Szentként üdvözülj!"
Misszálémban tartom, ezerszer elolvastam már. Hányszor adott új erőt, lendületet! Ez, és sok más szava, intelme.

R.-Katalin testvér:
Drága Paula Testvérünk! Tele van a lelkem hálával azért, hogy a jóságos Isten 50 évvel ezelőtt kegyeskedett nekünk adni, és Te, mint az „irgalom anyja" Családunkban mindnyájunknak mindene lettél. Mélységesen szép tanításaid, példád a Jegyeshez vonzották a lelkeket. Nem személyedhez, hanem a Fölségeshez kapcsoltál minden hozzád közeledőt. Anyánknak kiegészítő része lettél. Édesanyád iránti gyermeki gyengédséged világító példánk. Még ma is látom, hogyan akartad őt sajátkezűleg ápolni, gondozni, éjt nappallá téve. De minden más betegünknél is első voltál, aki lelki-testi szükségében neki adtad magad, megértő anyai szívvel. Mélyen a lelkemben őrzöm azt az irgalmassági gesztusodat, amellyel egy engedetlenségért elbocsátott testvérünket az én könyörgésemre visszavettél. A jóságos Isten a mai napig megadta neki a hűség kegyelmét.

Erzsébet testvér:
Drága Anyánk gyakran küldött megbízásokkal a Testvérekhez az Anyaházba. Elfoglalt volt mindenki, megtörtént néha, hogy azt a választ kaptam: Sajnos lehetetlen most elintéznem stb. Egyetlenegy valaki volt, akiről biztosan tudtam, ez lesz a válasza: „Igen, mondd meg kedves Margit testvérnek, úgy lesz, amint óhajtja."
Az első Péter-Pál napon, amelyet a Társaságban tölthettem, nagyon meghatott kedves Paula és Petra testvérek köszöntése. De legjobban az, mikor kedves Margit testvér így köszöntötte az ünnepeltet: „A Szentlélek Úristen áldását, kegyelmét kérem Rád kedves Paula testvér, Rád, aki egészen meghaltál a magad számára."

Anícia testvér:
Fiatalos túlzásokra kértem engedélyt. Kedves Paula testvér megtagadta, a következő indoklással: „Csak a szeretet útján lehet korlátozás nélkül a végtelenbe szállni. Élj így!"

Mariella testvér:
A „királyi erény" miért tagadjam, gyenge oldalam volt.
1948. vagy 1949. nyara. Fiatal, kihelyezett testvér üldögél a „kuszlik" előtt, várva, hogy két hónapos szabadságát vajon hol tölti el. Végre elhangzik a hívó szó: „Gyere be! Azt gondoltam, menj a Mátrába gépelni. Pipi néninek gépelj!" - Csakhogy én nem tudok gépelni. - „Akkor menj az Ulászló utcába egy hónapra." - Jaj, ott meg egyedül leszek! - Rám néz meleg anyai szeretetével, s így szól: „Testvérem, úgy szeretném, ha te engedelmeskednél nekem, és nem én neked!"
Azóta sokszor eszembe jut ez a figyelmeztetés, amikor a „királyi erény" gyakorlása helyett saját akaratomat szeretném érvényesíteni. Remélem, nem felejtem el soha!

Vera testvér:
Élénken emlékezetemben van az a nap, amikor az ostrom után először mentem ki Zugligetbe. Karácsony óta voltunk már akkor bezárva a Várba, s nem láttunk a testvérek közül mást, csak azokat, akikkel együtt voltunk a pincében. Zugligetben kedves Paula testvér volt a mama az ott szorult testvérekkel. Sok izgalmat, sok szenvedést éltek át ők is, és nem tudtak semmit a többiekről. Amikor megérkeztem, Paula testvér tárt karokkal fogadott, s azt mondta: „Áldott legyen az édes Szentlélek, hogy titeket is megtartott! Mondjuk el az „Áldott legyen az Isten"-t értetek is hálából, hogy megszabadultatok épségben." Ha valami veszélyből vagy kellemetlen helyzetből szabadulok, mindig eszembe jut Paula testvér mondása: Adjunk hálát! S az a szeretet, amivel mindenkit, a legkisebbet is fogadta, szintén példa a számomra, hogy így kellene szeretni a testvéreinket.

Gabriella testvér:
Jelölt-időm alatt eltörtem egy csészét, és annyira féltem kedves Marianne testvértől, hogy két hétig az ajtajánál tovább nem jutottam. Akkor éppen arra jött kedves Paula testvér, kinyitotta az ajtót, és belökött azzal a kéréssel, hogy - „Apja, ne légy túl szigorú ehhez a bűnöshöz, hiszen a két hét alatt eleget szenvedett, míg az ajtódhoz járult."
Fogadalomtétel előtt munkafőnököm ellenkezése dacára kiemelt a munkából, hogy legalább egy napot aludjak, mert különben nem tudok a tanításra figyelni.
Mindenki azt mondta, hogy nem kapom meg a nevet, amit kértem. Mégis megkaptam, csak azt fűzte hozzá kedves Paula testvér, hogy sok Ave Maria-t kell elmondanom, mert védőszentem is ezzel köszöntötte a Szűzanyát.

Krisztilla testvér:
Mikor kedves Paula testvér 60. születésnapját ünnepeltük, és Margit testvér őt mindannyiunk nevében köszöntötte, többek között azt mondta: „Mi, akik itt vagyunk, és a Társaságban vagyunk, nagyon sokan a jó Isten után Paula testvér irgalmas szeretetének köszönhetjük, hogy hivatásunkban megmaradhattunk. Csak a jó Isten a megmondhatója, hogy mennyit tett és tesz egy-egy hivatásért."
Még vendég-jelentkező voltam Remetekertvárosban. A Társaságból jóformán csak Irén testvért ismertem, akinek gondjaira voltam bízva. Egyik este azzal jött haza, hogy kedves Paula testvér azt üzeni nekem, írjak az eddigi lelki atyámnak, hogy amíg Szegvárra el nem utazom, időnként jöjjön ki meggyóntatni. Ugyanis az a tapasztalata, hogy idegen gyóntatók áltatában összezavarják a hivatás első lépéseit tevőket. Nagyon meglepett a szeretetnek ez a finom gondossága. Valami visszfénye volt ez az isteni Jóságnak, aki előbb szeretett minket...
A beöltözésre ajánlottak listáján novicmesternőm megkérdőjelezte nevemet, és kedves Paula testvér személyes döntésére bízta sorsomat. Mihelyt megérkeztem Szegvárra, behivatott szobájába, és azt mondta: „Válassz fiam, melyiket akarod: most beöltözni a többiekkel, vagy áldozatképpen elfogadni a jelöltidő meghosszabbítását? Melyik fog jobban hozzásegíteni, hogy átvedd a Társaság szellemét? Hangsúlyozom azonban, hogy nem minden esetben a nagyobb áldozatvállalás a legcélravezetőbb." Könnyekig meghatott ez a nagystílű szeretet. S bár az áldozatosság természetfeletti szépsége mindig vonzott, kértem a többiekkel való beöltözést.
Még egy mondás cseng a fülemben. „Jól jegyezd meg, hogy minden, legyen az munka, ima, vagy akár elragadtatás, csak eszköz. A cél: közelebb jutni a jó Istenhez.

Orsolya testvér:
Az elmúlt 50 évből részese lehettem közel két évtized tanításainak. Most a számtalan és meghálálhatatlan tanításból egyet szeretnék nagyon megköszönni.
Amikor 1947. tavaszán az Anyaház kapuján először kopogtattam, a kosárfogadóban beszélgetett velem. Körülöttünk sürögtek-forogtak a testvérek. Egyiküknek nagyon sürgős mondanivalója volt Paula testvérnek. Bár látta, hogy beszélgetünk, az ő ügye nem tűrt halasztást. Kissé kipirultan, izgatottan mondta el, hogy az angol fronton - mármint az Anyaház angol szárnyán - nincsen elég matrac. Most is hallom kedves Paula testvér nyugodt hangját, amint bölcsen, nagy-nagy szeretettel, szinte simogatóan csitította a testvért: „De édes testvérkém, ezért vagy ilyen feldúlt?" Néhány jó tanácsot adott a testvérnek, hogy hol lehetne más matracot találni, és a testvér nyugodtan távozott.
Hányszor hallom azóta is ezt a nyugodt, bölcs hangot, amikor kedves Paula testvér körül mindenki nyüzsög - hol a menetrend hiányzik, hol meg a bőröndből van sok - kicsinek bizonyulnak az Anyaház leomlott falának különböző szobái, és ő sziklaszilárdan, erejét nem kímélve emel ki bennünket kicsinyes földi létünk izgalmaiból, és irányítja szemünket Társaságunk, Szent Benedek Atyánk és Egyházunk örök nagy céljai felé.
Számtalanszor hallom azóta a nekem is szóló „első" tanítást: „De édes testvérkém, ezért vagy ilyen feldúlt?" A hangsúlyban benne van a mondat második fele is, hogy „mi ez az örök üdvösséghez képest!"
„Mert ki sokakat tanít igazságra
A nem múló örökkévalóságra
Tündökölni fog, mint a csillagok."

Egy Névtelen testvér:
Irgalmasság Anyja! Köszönöm, hogy megmentetted életemet az Isten számára, amikor a 99 igaz mellett az egy veszni indulóhoz lehajoltál, felemeltél, és újra szívedbe fogadtál.

Petronella testvér:
1936-ban azon töprengtem, hová lépjek be. A Missziótársulatba, vagy a Szociális Testvérek Társaságába. Amint megismertem kedves Paula testvért, rögtön eldőlt bennem a kérdés. Jóságos, megértő szavai útmutatásul szolgáltak a vívódó léleknek.
A sok szeretetszolgálat közül, melyet részéről tapasztaltam, csak egyet ragadok ki. Egyik műtétem alkalmával, amikor ébredeztem, az ő kezét láttam meg először: a rózsafűzért imádkozta értem, az ágyam mellett ülve. Jó példája számtalanszor sarkallt hasonló cselekedetre.

Anni testvér:
Leginkább az érintett meg, amikor kedves Paula testvér azt mondta, hogy inkább százszor tévedjen irgalmasságból, mint egyszer irgalmatlanságból.

Anzelma testvér:
Amikor az első fogadalmat egészségi okokból nem tehettem le, a Tanács döntését Paula testvér írásban közölte velem, minthogy akkor éppen vidéken tartózkodtam. Ezt írta: „Én nem vigasztalgatlak, azt már Pálma testvér megtette. Mikor édesanyád ápolását vállaltad, tudtad, mi lehet a következménye. Ezt most ajánld fel Anyánk nagy munkájáért, és imádkozz!" Nagyon sírtam, de így tettem. Ennek már 20 éve, és most is csak azt tudom írni: jó volt így. Paula testvér tanított meg a szenvedés szeretetére, hogy mosolyogva hordozzuk a keresztet. Köszönöm, hogy anyám helyett mindig édesanyám volt.

Marianne testvér:
Káptalanon voltunk. Egy bizonyos kérdésben kedves Paula testvérnek más volt a véleménye, mint kedves Margit testvérnek. Mindketten meggyőző érvekkel bizonyították állításuk helyességét. A szavazás Margit testvér véleménye mellett döntött. E perctől kezdve Paula testvér volt a leglelkesebb propagálója a vitatott kérdésnek. Ekkor lett előttem világos, hogy két olyan különböző természet, mint Margit és Paula testvér, hogyan tudnak olyan harmonikusan, olyan egy akarattal dolgozni. Kedves Paula testvér nem csupán szóval, de élete példájával tanította az engedelmességet.

Irma testvér:
Sosem tudom elfeledni, hogy beöltözésem előtt beteg lettem, s az orvos két óránként gyógyszerbevételt és borogatást írt elő. Három éjjel kedves Paula testvérnél szólt az ébresztő óra, mert félt, hogy a betegápoló testvér nem ébred fel. Ezt a féltő szeretetet sokszor tapasztalhattam.

Helén testvér:
Nekem életre szóló élményem az, hogyan tud hatni gyermekeire szerénységével, alázatával, türelmével. Milyen észrevétlenül tudja nagy szavak nélkül alakítani gyermekeit példájával. Olyan, mint a forrás, amelyik a beléje került követ csiszolja és sodorja magával az Óceán felé.

Viola testvér:
Mit tanultam kedves Paula testvértől?...Láttam, mennyivel többre értékelte a hivatást a külső adottságoknál, képzettségnél, tehetségnél, s hogyan tudta megbocsátani és türelemmel nyesegetni a hibákat, ha meg volt győződve a hivatás őszinteségéről. Megtanultam kedves Paula testvértől, hogy mennyire át kell élnünk magunkra és másokra vonatkoztatva is Szent Pál szavait: „Isten azt választotta ki, ami a világ szerint oktalan, hogy megszégyenítse a bölcseket, s azt választotta ki, ami a világ szemében gyönge, hogy megszégyenítse az erőseket."

 

 


Paula testvér önéletrajza

1914. augusztus első napjaiban léptem be a Missziótársulatba. Két évvel előzőleg kaptam már felvételt, s azóta jelöltnek is éreztem magam, de belépésem még lehetetlen volt. Együtt nyaraltam Gradoban a tengerparton Petra és Róza Katalin testvérrel, már mint missziós nővérekkel. Ott ért minket a háború kitörésének híre. Nagyon nehezen jutottunk vissza Budapestig. Én szerettem volna még hazamenni Szegedre, habár eredetileg úgy terveztem, hogy a nyaralás után búcsú nélkül bent maradok a Társaságban. A Főnökasszony azonban megérezhetett valamit abból, hogy a lelkem bizonytalanná vált, ott marasztott a Szemináriumban. Két hetet sírással töltöttem, egyrészt arra gondolva, hogy viseli majd el Édesanyám ezt a búcsú nélküli belépést, másrészt a küzdelemtől, amelybe annyi évi várakozás után került a lelkem a beteljesülés pillanatában. Két év óta otthon, Szegeden, lehetőleg úgy tartottam meg mindent, mint ahogy a jelölteknél láttam a Missziótársulatban. Végeztem az imákat, a nagy mosakodásokat, a napirendet. Nyaralás előtt elő is készítettem úgy a helyzetet, hogy nem térek vissza többé az iskolába. Lélekben elbúcsúztam a tanári szobától, az osztályoktól, az otthontól akkor nem volt nehéz.
A két első hét sírásban lassan letelt. A Főnökasszony a gyermekotthonba küldött ki Budára pihenni, azután Etelka testvérhez irányított. Nehéz volt, mert mindenestül Margit testvérhez kapcsolódtam. 8 évvel előbb ismertem meg a kalocsai képzőben. Az érsek-ketben találkoztunk először, híres harmadéves volt, a kongregáció jelöltmestere, társainak szemefénye, büszkesége, mindenkin segített. Ismertük eredeti gondolkozását is. Soha nem viselt mást, mint kiskabátkás, egybeszabott reformruhát. Nagyban művelte az édesanyjától tanult Kneip-féle gyógymódot, terjesztette a hideg lemosások szokását. Épp úgy érdekelték a tanulmányai közben felmerülő természetfeletti kérdések, mint a legpiszkosabb elhagyott kis gyermeknek a sorsa. Szíve volt minden lelki problémához. Felém is rögtön egész lélekkel fordult. Őrzöm hosszú levelét, egyik legelső találkozásunk után írta. „Barátnőm? Nem. Testvérem? Igen." Így kezdte, és próbálta megláttatni velem azt a fényt, ami az ő lelkében ragyogott. Év vége felé beszélte nekem, hogy jelen volt egy érdekes előadáson, Farkas Edith főnökasszonyt hallgatta. Be is mutatkozott neki a második előadás után. Érdeklődött a kezén viselt jegygyűrű felől. A Főnökasszony, aki patronázs-szervező úton volt a Katolikus Nővédő Egyesülettől akkor Kalocsán, azt mondta: „Maga is visel majd egyszer ilyet." Azután az akkor létesített Patronázs Leánykör vezetőjévé tette. Margit testvér engem is hívott a patronázsba. Fáradhatatlan volt a nagyrészt cselédleányokból álló csoporttal való munkájában. Amikor másodszor jött Farkas Edith, a patronesszek között rám is felhívta a figyelmet. Tulajdonképpen akkor találkoztam először a Társasággal, amikor kettejükkel találkoztam, pedig akkor még nem volt Missziótársulat.
A következő évben Margit testvér Győrött az orsolyitáknál volt tanárnő, február 2-án eljött Kalocsára a keresztelőmre. Ahogy együtt mentünk a kis város zegzugos mellékutcáján, - vele és Irénnel - becsengetett az egyik zárt kapun, s míg ki nem jöttek ajtót nyitni, tánclépésekre tanította Irént, hogy hasznát vegye a Patronázsban. Már akkor jellemezte ez a teljes közszolgálat. Elutazott, és meglassult állandó levelezésünk. Közben a családja kivándorolt Amerikába, és én tudtam, milyen nehéz megpróbáltatások indították útjára a családot, és milyen nehéz lehetett Margit testvérnek maradnia. Ébredező hivatása tarthatta vissza. Pestre került a Csalogány utcai képzőbe internátusi nevelőnőnek. Akkor már tartotta a kapcsolatot Korányi Saroltával, aki Berlinbe küldte egy munkástitkárnői tanfolyamra. Sarolta munkástitkárnőt akart belőle faragni. Közben Etelka testvérék Kármel-beli harmadrendi kísérlete csődbe jutott. A Kármeltől otthagyott kis csoport a Főnökasszony védőszárnyai alá került az Elnök utcába. Ő már régóta forgatta lelkében a gondolatot, hogy a patronázs és nővédelem munkájához olyan lelkek is kellenének, akik egész életüket szánják rá, mint ahogy ő már arra szánta az övét. Úgy látta, hogy ezzel a csoporttal megkezdheti a munkát. Margit testvér otthagyta a Csalogány utcai képzőt, ahol végleg nem értették meg lelki törekvéseit a nevelésben, és az Elnök utcai első nővérekhez csatlakozott. Akkoriban már alig írt, úgy hogy hosszú ideig nem tudtam róla. Ez időben Szegeden laktunk. Innen írtam a Főnökasszonynak, nem tudja-e, mi van Margittal. Válaszából tudtam meg, hogy belépett a Missziótársulatba, amely akkoriban katakombaszerűen, titokban alakult és fejlődött. Amikor Margit testvér írt, engem is hívott magukhoz tanítónőnek Szikszóra, én azonban megéreztem, hogy ez a hívás mást jelent, és őszintén megírtam, hogy családfenntartónak kell lennem, nem gondolhatok belépésre.
Levelezésünk azonban lassan újra megindult, és nemsokára Szegeden zajlott le a Katolikus Nagygyűlés, amelyre Margit testvér is megérkezett előadni. Nálunk szállt meg. Akkoriban a missziós nővérek még világi ruhában jártak, Margit testvéren is fekete selyem blúz volt, és fekete tollas kalap. Nagyon csodálkoztam azon, hogy a szociális szakosztály ülésén akar részt venni, nem a hitbuzgalmin, - én még ott tartottam - de amikor a munkásnő titkárságot ismertette, nagy visszhang felet a szavaira, és kezdett előkészíteni egy szegedi munkásnő-titkárságot. Petra testvér is felkerült a Missziótársulat egy hivatalos pártfogói tanfolyamára. Szegeden ő volt betöltendő ezt a tisztet, és ezért kívánatos volt, hogy elvégezze a tanfolyamot. A Főnökasszony írta meg a hivatalos pártfogóról szóló ismertetőfüzetet. Ő volt ennek az újszerű munkának a leglelkesebb szószólója Magyarországon. Petra testvér úgy került ki a tanfolyamból, mint akinek egész lelkét meghódította a Főnökasszony, a Missziótársulat, Margit testvér. Én is meglátogattam a Szemináriumot, és lassanként, csendben egyre nagyobb lett a lelkemben a kérdőjel: kettőnk közül melyikünk jöhet, és melyikünk jöhet hamarabb? Úgy látszott, hogy én lemaradok. A sok munka megtámadta a tüdőmet, édesanyámnak határtalan odaadása azonban rendbe hozta egészségemet, mégis Petra testvér indult el előbb egy nehéz összetűzés után, amit mint a helybeli Katolikus Nővédő Egyesület igazgatónője vívott meg a vezetőséggel. Szikszóra ment pihenni, ott is maradt végleg. Akkor nagyon féltettem Zsuzsanna testvért, telefonon hívtam Margit testvért Szikszóról Szegedre, és el is jött. Megvigasztalta anyámat, aki azonban egy évig nem írt Petra testvérnek, mindaddig, míg egyszer Szegedre nem jött látogatóba. Akkor feloldódott a jégkéreg. Azután én is megkaptam az említett módon a felvételt, de hát nem mehettem még. Minden szabadságomat a Missziótársulatban töltöttem, hol Budapesten, hol Szomolnokon, hol Szikszón. Belépésemet pedig úgy gondoltuk el, hogy a Főnökasszony kieszközli, hogy nyugdíjazzanak, és a nyugdíjjal tudjuk Zsuzsanna testvért támogatni.
Eljöttek augusztus első napjai, és végre igazi jelölt voltam, mialatt lángba borult az ország. A Főnökasszony a Ferenciek tere 7. sz. irodába rendelt, hogy az állások után érdeklődőket fogadjam, és keressek munkalehetőségeket a számukra. Naponta százával fordultak meg nálunk a könyörgők, a kétségbeesettek. A Főnökasszony kívánta, hogy minden nap beszámoljak neki. Akkor létesült egy kis női otthon a vezetésemmel az Alkotmány utcai törvényszéki épületben, ahol ingyen szállást adtunk az elhagyott nőknek. Majd amikor a Vörösmarty tér 3. alá került az irodánk, szegénygondozó irodát vezettem ott Mayer nénivel. Később Pestre jött Zsuzsanna testvér is, a Társaság átengedte neki nyugdíjamat, amely a saját nyugdíjával együtt lehetővé tette számára, hogy teljesen karitatív munkának éljen. Már Szegeden is ezt tette, amikor Petra testvér után átvette a hivatalos pártfogói munkát. Most tehát eladott mindent és Budapestre költözött, rokonoknál lakott és bejárt hozzánk. De ez csak később volt.
Most egyszerre, a tél folyamán végeszakadt a külső tevékenységnek, mert a Főnökasszony hazarendelt a noviciátusba. Megint véget nem érő sírásokkal váltam meg a Nővédelmi Hivataltól, de nem sok belső noviciátusról beszélhetek. Mindig akadt valami komissió, amellyel engem bíztak meg. Főzési tanulásom kudarcait pedig most is nevetve szokták a jelöltek mesélni egymásnak. T.i. az asztalon kavartam a rántást, mert nem is tudtam, hogy rántás az, amit csináltatnak velem. A Főnökasszony azután hirtelen fogadalmat tetetett velem húsvét hétfőjén. Oly boldog volt az első fogadalmam! Amikor Etelka testvér vitt az ékszerészhez, hogy jegygyűrűt méressen, a boldog kacagástól alig tudtam komolyan viselkedni az utcán. Fogadalom után visszakerültem a Nővédő Hivatalba, bár egy kissé nehezen ment az oda való visszahelyezkedés.
Zsuzsanna testvér egy darabig a Mercedes leányotthonban is működött, és ott is lakott. Egy karácsony estén, amikor vendégünk volt, a Főnökasszony kedvesen odaszólt neki, mikor lép már be egészen közénk? Odatérdelt eléje, kérte felvételét, amelynek én csak félig örültem, és amelytől annyira féltem, sejtve, milyen nagyon nehéz lesz számára a csobánkai noviciátus. Hát még ha tudtam volna, hogy nem is egy, hanem két évig fog tartani, mert reumája miatt a pesti fürdőkre szorult, és amiatt két hónapig volt bent a Szemináriumban, így azután a precizitásáról híres Kamilla nővér, újoncmestere, megismételtette vele az évet. A jó Isten a hivatás kegyelmén kívül megadta Zsuzsanna testvérnek a második, öntudatos, boldog gyermekség korszakát is, mert habár a jelölt ideje nagyon nehéz volt, egész lélekkel és odaadással végezte. Nemcsak azért volt nehéz, mert Kamilla nővér nagyon keménykezű, és teljesen negatív irányzatú a nevelési módszere, de közben egész fiatal testvér kezébe is került, aki nem tudott különbséget tenni az 54 éves és a 18 éves jelöltek között.
Két évig vezettem a Szegénygondozó Hivatalt a Vörösmarty téren, azután egészen szervező munkára lettem beállítva. Hét kegyelmes esztendő következett az életemben, amely alatt végigjártam a Missziótársulat Országos Szervezetének egyes állomásait, előkészítve a szervezkedést az egész országban. Volt olyan hét, hogy négy városban voltam, és amikor reggel felébredtem, nem tudtam, hol vagyok. Az Országos Szervezetnek erdélyi része előbb született meg, mint az itthoni. Az erdélyi nagy segélyakciókból, Margit testvér és Frieda rengeteg munkájából nőtt ki, a gyulafehérvári kongresszus megtámogatásával az ottani Szervezet. Az első román betörés visszaverése után elkísértem Margit testvért két hetes útján Erdélybe, látni akarta, mivel segíthetne legjobban. Nagy nehézségek között utaztuk végig a székelyföldet, hol egy 42-es ágyút kísérő szerelvény parancsnoki fülkéjében, hol a pakklikocsiban utaztunk, hol a Hargitán keresztül nyitott visszalopakodó katonai teherautón a kiégett Csíkszeredára, mialatt sűrűn hullott a hó. A 120 leégett házat számláló Csíkszeredán egy kocsmahelyiségben ült együtt az egész vezetőség. Az irodából kimentek az urak, és átengedték nekünk a kocsmahelyiséget, amelybe két díványt toltak be nekünk, ruhástul ott aludtunk. A katonai őr egyenletes lépteit hallottuk egész éjjel az ablak alatt. Meggyőződtünk arról, hogy a székelyföldnek főleg élelmiszerre volna szüksége, akkor indította be Margit testvér a nagyarányú gyűjtést Erdély számára,és ennek eredményét, a sok vagon élelmiszert Frieda osztotta ki Széllnének, a kormánybiztos nejének a segítségével. A gyulafehérvári gyönyörű kongresszusra a Főnökasszony is lejött.
Margit testvér itthon legtöbbször Győrt, Miskolcot, a bánáti Temesvárt látogatta, e helyeken tanulmányi köröket szervezett, amelyekbe rendszeresen visszatért. A temesvári tanulmányi körből nőtt ki, túlzás nélkül, az egész erdélyi kerület. A szervező utakon részt vett Petra testvér is, néhányszor Auguszta testvér. Ekkor kezdtük el a tanítóképzőkben is a Korányi Sarolta által beállított és a püspöki kar által ajánlott 3 napos szociális tanfolyamot.
Közben a Missziótársulat belső élete meglehetősen összekuszálódott. Amikor 1916. Pünkösdjén letettem örökfogadalmam, akkor már sírva tettem le Székesfehérváron a Püspök atya kápolnájában, az ő kezébe. Egyre jobban láttam a belső nehézségeket, amelyek nagy fájdalommal töltöttek el. A bencés szellem egyre jobban háttérbe szorult Mázy apát úrral együtt, s a külső munkák lelke, Margit testvér is. Amikor a háború elvesztése utáni idők következtek, a Főnökasszony épp Svájcban volt. Margit testvér tartotta itthon össze a csapatot. Az ő gondolata volt a termelőszövetkezetek alapítása, a 14. termelőszövetkezet lett a miénk. Sorban elkértük a be nem épített és be nem ültetett földeket az új Szent János kórházzal szemben, a Nagyboldogasszony útján, a budai téglagyárak körül, serényen jártunk ki dolgozni valamennyien. Ezért azután, habár az irgalmas nővérek után mi következtünk a laicizálásban, együtt maradhattunk, sőt, Bucsi elvtárs vezetőnk igen megszeretett minket. Mint mondta, eddig azt gondolta, hogy az apácák sohasem dolgoznak, most látta, hogy mennyit szoktunk dolgozni. Húsvét vasárnap saját zsebéből adott pénzt, hogy vegyünk húst, mert látta, hogy mit főz a konyha. Ezalatt a termelőszövetkezet bevásárlója voltam, a Batizfalvi fiúk kis fogatán, Odorigóval és társával szállítottam a terméseket, beszerzéseket. Margit testvér nevetve szokott megemlékezni arról, hogy a tökágyat hogyan trágyáztam az új Szent János melletti földön. Ujjaim között mintegy besóztam trágyával a földet.
Még a Károlyi forradalom alatt veszítettük el Natália nővérünket. A Társulat első halottja volt, aki igazán az életszentség illatát hagyta maga mögött. Vele egyidejűleg feküdtem én is súlyos spanyolban. Betegágyamon hallottam, hogy a szemközti szobában haldokló Natália nővérrel hogyan imádkozzák az utolsó Miatyánkot a nővérek, majd rögtön utána az „Áldott legyen az Isten"-t már nélküle.
1919-ben a Keresztény Párt megkereste Margit testvért, - aki már előzőleg is erősen dolgozott velük a keresztény szociális szervezkedésben - hogy álljon a nők élére. Sokáig gondolkodott ezen Margit testvér velünk együtt, és mondtuk is a Főnökasszonynak, hogy úgy érezzük, szerzetes állapotban nagyon nehéz e feladatot vállalni, mert valósítása csak akkor lehetséges, ha az illető, aki politikai munkát vállal, teljes szabadságot kap. A Főnökasszony azonban akarta, hogy kérjük tőle az engedélyt. Az ostromnak nehéz volt ellenállni, és így Margit testvér tényleg beállt a Keresztény Női Tábor szervezésének munkájába. Erzsébet testvér Lukács Saroltával átvette Huszár Károlytól a miniszterelnökségi segélyakció vezetését, én folytattam tovább vidéki szervező munkámat. Nagy küzdelem után választották meg Margit testvért első magyar nőképviselőnek. Két éves munkája a Nemzetgyűlésen a legmélyebb tiszteletet vívta ki mindenki részéről. Ekkor azonban már egyre nyilvánvalóbbak lettek a belső bajok. A bencés szellem helyett határozottan a jezsuita irányzat jutott uralomra egyrészt a Főnökasszony gyóntatójának, P. Bírónak hatására, Másrészt Kamilla nővérnek, az újoncmesternek és főnök-helyettesnek irányzata miatt. A Jézus Szíve kultuszt hangoztatták a Szentlélek kultusza helyett, a Főnökasszony óhajtotta is a Népleányok társaságával való fúziót, apácás szokások kezdtek meghonosulni, munkatéren inkább a karitatív munka felé irányult a figyelem.
Margit testvér nem kapta meg az önállóságot politikai munkáihoz, és ezért inkább visszavonult attól. A belső bajok miatt a Hercegprimás úr Leopold Antal prelátust küldte ki vizitátorunknak, de a tárgyalások nem sok eredményt hoztak. A Főnökasszony azt gondolta, hogy áthelyezésekkel megoldhatja a belső nyugtalanságot. Petra testvért már előzőleg Szikszóra helyezte, helyette az Országos Szervezet főtitkárává és a Nővédelmi Hivatal vezetőjévé az újfogadalmas Gertrúd nővért tette. Engem a Mária Mercedes Otthonba helyezett, onnan folytattam további vidéki útjaimat és a hivatalba járást. A Főnökasszony helyettesének, Etelka testvérnek helyét már régen Norberta ill. Kamilla nővér foglalta el, Etelka testvér Erdélyben segített Auguszta testvérnek. Magam is oda kértem áthelyezésemet, amit azonban Margit testvér ellenzett, attól való aggodalmában, hogy az elkülönített kerület el fog fejlődni. Maga a Főnökasszony megkérdezte véleményemet, hogy a Bánátot is az erdélyi kerülethez gondolom-e csatolni. E pontban ugyanis nehézsége volt Auguszta testvérnek. Amikor igennel feleltem, ahogyan Auguszta testvér is kérte a megoldást, úgy döntött, hogy nem enged Erdélybe. Erre egy amerikai gyűjtőkörútra kértem engedélyt, hogy az Országos Szervezet súlyos anyagi helyzetén segítsek. Ehhez hozzájárult a Főnökasszony, kísérőül adta kérésemre Gertrúd nővért, csatlakozott hozzánk Hedvig testvér, hogy a már néhány hónap alatt megindult clevelandi, Hildegárd nővér által vezetett kis letelepedéshez csatlakozzék. Zsuzsanna testvér letette fogadalmát, Kőszegre kapott áthelyezést, és oda kísértem. Kikísértem Petra testvért is a vonathoz, amely újabb áthelyezésbe vitte Erdélybe, és 1922. december első napjaiban elindultunk hárman az Antonia nevű hajón, - amely azóta már hullámsírban pihen - Amerika felé.
Nagyon nehezemre esett ez a vállalkozás. Harmadosztályon mentünk, kivándorlási vízummal. Párizsban karanténba tettek minket, itt a bánáti származású P. Pareng atya volt atyai kalauzunk. Szent Vincének a lazarista templom főoltára mögötti koporsójától kértünk áldást, és Cherbourgban szálltunk hajóra.
Margit testvértől futólag a pesti villamoson búcsúztam el, ő a Hercegprímás úr kívánságára akkor készítette el hozzászólását a Missziótársulat jezsuita irányú újabb szabályzatához. Ez a hozzászólás lett a Szociális Testvérek Társasága szabályzatának későbbi alapja.
A hajón, a harmadosztályú, ablaktalan, szélső kabinban Gertrúd nővér oly fokú tengeri betegséget kapott, hogy az egész utat átfeküdte, és múlhatatlan szükség volt arra, hogy átmenjünk a másodosztályra. Egy kanadai francia jezsuita pap, P. Gousy utazott a hajónkon Innsbruckból vissza hazájába, tőle kaptunk kölcsön 150 dollárt a különbözetre. Nagy örömünkre amerikai tartózkodásunk első hónapjaiban meg tudtuk neki fizetni tartozásunkat. Élveztem a jezsuiták nemzetköziségét. Hajónkról kábelezett a New York-i jezsuitáknak, adjanak neki kölcsön családja fedezetére, hogy rajtunk, idegeneken segíthessen. Társaságunknak - mostanában bekövetkezett haláláig - jó barátja maradt, és a montreali testvérek gyóntatója.
11 napi út után kötöttünk ki New Yorkban egy szó angol tudás nélkül, majd tovább mentünk Clevelandba, ahol Schrems püspök óhajára Hildegard, Judit és Stefánia nővérek letelepedtek. Nem szívesen láttak minket, mert kollektánkat úgy fogták fel, mint ami az ő helyi letelepedésüket zavarja. Két hét múlva útnak is indultam kollektára Gertrúd nővérrel, míg Hedvig nővér egy amerikai zárdába vonult el angolt tanulni. Mintegy 3 hónapot töltöttünk kollektáló úton, visszaküldtük a Missziótársulatnak útiköltségünket, sok szeretetcsomagot is, így ért minket el a Pünkösd.
Sürgönyértesítést kaptunk, hogy a Társaság kettévált.
Én nem akartam a Pünkösdöt a missziótársulati vonatkozású clevelandi letelepedésen tölteni, és így egyedül mentem Buffaloba, ahová Szilágyi Oszkár OSB, - a Főnökasszony régebbi gyóntatója, akkor Buffalo-i plébános, már többször hívott bennünket. Gertrúd nővér Clevelandba óhajtott menni, pár nap múlva érkezett meg Buffaloba Hedvig testvérrel, kijelentve, hogy mégiscsak a Szociális Testvérek Társaságához csatlakozik. Elhatározását hosszú küzdelem előzte meg. Igen nehéz helyzetben voltunk Buffaloban, nem hordhattuk tovább a missziótársulati fátyolt, nem tudtunk missziótársulati néven gyűjteni, az egyik magyar plébánostól kaptunk is felszólítást arra, hogy menjünk haza, mi azonban befogadást kaptunk Kis Teréz jóságából a Buffalo-i karmelita apácákhoz. Innen jártam ki a műselyem gyárba dolgozni. Sajnos, azok a belső békétlenségek, amelyeket a Missziótársulatból magunkkal hoztunk, ebben a kis letelepedésben is érezhetőek voltak, és amikor utánunk jött Friderika, Jolán és Mechtild testvérek, és átvettünk egy átmeneti leányotthont, akkor sem javult a helyzet.
Én közben Margit testvér utasítására Nyugat-Kanadába utaztam P. Soóshoz Stockholmba, megnézni a helyzetet, alkalmas-e letelepedésre, mint ahogy a belügyminisztériumban Margit testvérnek ajánlották. Mialatt néhány héten át ott jártam és összegyűjtöttem a kivándorló testvérek útiköltségét, ezalatt komolyra fordult Buffaloban a helyzet, úgyhogy ezután Margit testvér Mária testvért küldte ki Ida és Júlia testvérekkel, hogy pacifikáljon. Akkor még nem ismertük közelebbről Gertrúd testvért, aki annyira aszketikus irányú, csendes természetű valaki volt, belsőleg azonban csupa kritika, és az ő folytonos igazságkeresésével mindig a maga igazát kereste. Amikor megjöttek Kelet-Kanadából Mária testvérék, neki sikerült lejutnia hozzánk Buffaloba, ahol megállapodtunk, hogy én megyek Nyugat-Kanadába Júlia és Ida testvérrel, ő pedig ott marad Buffaloban, hogy a súlyos beteg Friderika testvérnek és az egész helyzetnek orvoslója legyen. Friderika és Hedvig testvérek azután nem sokkal később délre mentek, majd Kaliforniába gyógyulni, üdülni, és ennek köszönhető a kaliforniai letelepedés. Megtapasztaltuk, hogy a jó Isten a rosszból hogyan tud jót csinálni.
Ida és Júlia testvérrel tehát Stockholmba mentünk, ahol átvettük a kis faházat, a templomtemető mellett a domboldalon. Karácsonyra érkeztünk. A jó nép lehetőleg berendezett mindent, éléskamrákat is, és azt hittük, hogy megszületik majd a katolikus magyar iskola, amely megélhetésünk alapját képezi. A bizottság azonban, amely döntött a kérdésben, az iskolát elvetette. Itt álltunk létalap nélkül, mégis úgy döntöttünk, hogy kitartunk, maradunk, rábízva magunkat az isteni Gondviselésre, és ebben nem csalatkoztunk. Két nehéz, de szép esztendő következett. Beállítottuk a szombati magyar iskolát, elláttuk a kántori teendőket, megszerveztük a leány- és asszonykört, jártuk a szomszéd magyar telepeket is. Csak abból éltünk, amit ajándékba kaptunk, később elkezdtünk kollektálni is. Amikor két év múlva kiérkezett Margit testvér, erősen javult anyagi helyzetünk.
A Buffalo-i testvérek akkor már visszaadták az átmeneti leányotthont, és a magyar egyházközségben dolgoztak. Ott is laktak, és Mária testvér vezetésével szépen fejlődtek. Margit testvér ide érkezett meg 1924-ben, és sürgősen odahívtak engem is. Két év után nagyon megrázó volt a találkozásom vele szürkében, amelyhez annyira hasonlított Margit testvér közben megszürkült feje! Buffaloban kezdte meg előkészületeit előadó körútjához, csakhamar odahívta magához Párizsból Petra testvért, aki az ottani csoport lelki gondozására ment ki, és Kaliforniából Hedvig testvért, aki akkor már kitűnően beszélt angolul. Később idejött Friderika testvér is, és egy-két hónapig dolgozott Buffaloban, de kiderült, hogy a klímát most sem bírja, és visszatért Los Angelesbe. Margit testvérrel azután elindultunk Stockholmba, később ide is magához hívta Petra és Hedvig testvért, majd Párizsból Klotild testvért. Margit testvér és a többiek is megszerették a kanadai magyarságot, a préri csendjét, letelepedésünk egyszerűségét és családias voltát. Olyan nagyon boldogok voltunk annyi vihar után ott együtt! Margit testvér még éjszaka is felkelt, hogy rakja a kölcsönkapott lyukas aljú vaskályhát az emeleten, az előszobában, amelyből átszivárgott a meleg a nyitva hagyott ajtókon keresztül az egyes cellákba. Nem csoda, hogy a lavórban jéggé fagyott a benne hagyott víz.
A Reginába mentünk előadásokra, majd különböző kollektáló utakra. Ezek eredményeként Margit testvér megvásárolta a testvéreknek P. Soós szép téglaházát, az addigi deszkaház helyett, ahhoz hozzávettünk még egy jókora telket is, és még kint tartózkodásunk kollektái alatt sikerült ezeket teljesen kifizetnünk. Felejthetetlen karácsonyt töltöttünk együtt Margit testvérrel, majd kíséretével elutazott dél felé. Chicagóban láttam viszont, ahová az Eucharisztikus Kongresszusra mentünk. A kongresszus felejthetetlen napjai után engem Buffaloba küldött, hogy lássam el az egyházközségi munkát, mialatt az összes ottani testvér Chicagóban tartózkodott, hogy Margit testvérrel együtt tarthassanak közös lelkigyakorlatot. Buffaloban ezalatt látogatta meg otthonunkat Csernoch J. Hercegprímás Turi Bélával. Örömmel mondotta mikor meglátott: „Paula is megöregedett!" Az ő arcán azonban már akkor a halál rajzai látszottak.
A lelkigyakorlat után ismét gyűjtőkörútra indultam, mialatt Margit testvér és Petra testvér Los Angelesbe mentek, hogy a készülő letelepedést megtekintsék. Ekkor kapta Friderika testvér az érsek úrtól a kis házat, akkor adta a jó Isten neki a két első jelölte, és Margit testvér ottléte alkalmával áldotta meg Érsek úr a házat. Majd a budapesti sürgönyre, hogy a választásokon Margit testvért jelölni óhajtják, Petra testvérrel együtt hazatért Magyarországra. Én külön érkeztem 1926. Karácsony előtti napon Chicagóból, ahol épp gyűjtöttem, amikor Margit testvér utasítását megkaptam. Itthon már készen várt minket a közben megvásárolt egy emeletes Anyaház, még igen szegényesen, gyöngén bútorozva, lakókkal, Pista bácsi, Póly Anya, Vezérigazgató úr állandó támogatásával. Megérkezésünk után tartottuk a régi Országházban beszámoló gyűlésünket, amelyre nagy tömeg jött el, és megindult a rendszeres munka.
Margit testvér az Anyaház után a noviciátust akarta beállítani. Első beosztásom hazaérkezésem után az volt, hogy az Alföldön beálltam a gabonagyűjtésbe. Nem volt könnyű, mert akaratlanul is folyton összehasonlítottam, hogy mialatt naponta vagy 20 pengőt szerzek, azalatt Amerikában 50-60 dollárt gyűjtöttem volna. De valahogy kezdeni kellett itthon is, és a gabonagyűjtésnek egyik fő célja volt a jelöltek összegyűjtése. Sikerült is, különösen a fiatalok közreműködésével 32-es létszámú noviciátust összehozni. Végülis Gödöllőn, majd Őrszentmiklóson béreltünk egy kastélyt, és Margit testvér Theodóra testvérrel elvonult, hogy az első csapatot közvetlenül irányítsa.
Budapesten megkezdődtek a különböző munkák Margit testvér terve szerint: a Keresztény Női Tábor munkája, a munkatársi összejövetelek, a Mindenki Karácsonyfái, húsvéti passiójátékok, novemberi gyűjtések. Megszülettek az első vidéki letelepedések: Miskolc, Gyöngyös. Margit testvér havonta hazajárt az összejövetelekre. Amikor Őrszentmiklóst eladták a fejünk felől, bujdosás után végül Pista bácsi utánjárására Szegvárt, a Károlyi-Kornis Alapítványt kapta meg, és az első éveket itt neveltük 17 éven át.
1928. pünkösdjén lettem Margit testvér helyettese, és elláttam közben az anyaházi főnökséget két alkalommal is. Hol Katalin testvér, hol Auguszta testvér, hol Marianne testvér váltottak le a munkában.
Békés fejlődésünket Theodóra testvérék kiválása zavarta meg 1934-ben. Pszichológiailag ennek a gyökerei még a Missziótársulatban kereshetők. Azok a nővérek, akik most kiváltak, a szeparáció idején jelöltek voltak, éretlenül élték át azokat a nagy küzdelmeket, és az ellenzékeskedésre való beállítás örökségük maradt. Fűtötte ezt az a körülmény, hogy Margit testvér minden könyörgésünk ellenére lemondott. Gertrúd testvér kezébe adta a Társaság főnökségét, aki terhelt természetével azt hitte, hogy kötelessége a szabályzatot átformálni, és hogy személyi kultusz ne legyen a Társaságban, kötelessége Margit testvért mellőzni. De hozzájárult az is, hogy a Társaság születésekor mi öregek távol voltunk, és így a fiatalok nagy szerephez jutottak. Amikor később hazajöttünk, nehezükre esett a vezetői szerepek átadása, és ez a körülmény, amely annyi fájdalmat okozott mindkét oldalon, megfosztotta a Társaságot sok értékes tagtól, de egyúttal helyre is állította a társulati családban az egységet és a békét.
Az utolsó 15 év úgy repült el, mint egy álom. Hálás vagyok, hogy dolgozhattam Korányi Sarolta örökében: a DLN-ben, amelyet Margit testvér Sarolta vigasztalására újra életbe akart hívni, a régi katolikus munkásnő egyesületek helyett. Boldog vagyok, hogy részt vehettem a jelöltek nevelésében, a Testvér szerkesztésében.
Legmélyebb pont volt a nyilas korszak, annak nemzeti, társulati és egyéni megpróbáltatásaival. A jó Isten megkímélte annak legnehezebb időszakától Zsuzsanna testvért, aki békésen magához vett. Szép húsz évet élt a Társaságban, áldott legyen érte a jó Isten!
Lelkem egész háláját küldöm Mészáros prelátus úr után az örökkévalóságba, aki az üldözések idején hónapokon keresztül otthont adott nekem, majd Petra testvérnek. Esztergomi tartózkodásomból a nagyváradi noviciátusba kerültem, annak szőnyegbombázása után a jelöltekkel együtt Jankovich-telepre, majd újra vissza Budapestre. Az ostrom-idők zugligeti 3 hónapjáért nem tudok elég hálát adni a jó Istennek. Megtartott minket, és igen sok kegyelmet adott mindnyájunknak. Különösen meghálálhatatlan, hogy kegyes leereszkedésében velünk volt a pincében, engedte, hogy vigyük, rejtsük, hogy magunknál tartsuk, hogy magunkhoz vegyük, menekítsük, és megengedte azt is, hogy sokakkal jót tehessünk. Mély élmény volt, amikor Margit testvér március elején csónakon jött át hozzánk Budapestről, és megtudtuk, hogy megvan az Anyaház, megmentette az Úristen, jutalmul Margit testvér és a testvérek határtalan önfeláldozásáért, amellyel hősiesen annyi és annyi lelket mentettek, rejtettek, tanítottak, kereszteltek. Hazaérkezésünk után azonnal kapcsolatba léptünk az országban szanaszét levő testvérekkel. Nagy örömünkre megjött a noviciátus Meggyespusztáról Pálma testvér vezetésével, és megkezdődött újra az élet.
A hazaérkezés örömét csak Sára testvér hiánya zavarta meg, Sára testvéré, akit a nyilasok elragadtak. Hisszük, hogy az ő áldozata árán menekült meg Margit testvér és a Társaság.
Az isteni Gondviselés hatalmasan hónunk alá nyúlt, amikor minden ellenkezésünk dacára is az elöljáróság lefoglalta a fél Anyaházat az ellenőrző bizottság angol és amerikai tagjainak. Enélkül megélhetésünk nem lett volna lehetséges.
Hála legyen a jó Istennek azért, hogy az ezüstfogadalom után talán engedi megérni Petra testvérrel együtt a 25 éves jubileumot, a Szabályzat jóváhagyását, és látnom lehet Margit testvért nagy társulati családunktól körülvetten, ahogy az isteni Jegyes mindent megadott neki, ami a földi életben megadható: megsokszorozhatta önmagát, és így százszorosan és ezerszeresen szolgálhatja a jó Isten dicsőségét!
Hogy ez neki mibe került, azt én tudom a legjobban, bár ő arról sohasem beszél, és sokszor maga sem érzi.
Az égen megint sötétek a felhők. Ismeretlen a jövő. Egy azonban bizonyos. Bármilyen lesz is e vázlatos kis életleírás folytatása, az Úristen szeretetét fogja hirdetni.
E szeretet földi kifejezésekkel élve hol próbákban és keresztekben, hol vigasztalásban és irgalmasságban nyilatkozik meg.
Áldott legyen az Isten!
Mindenben dicsőíttessék az Isten!

Paula testvér


Petra testvér: Paula testvér életrajza
Paula testvér: „Az örök második hang"

Soká gondolkoztam, míg elhatároztam magam ezen fejezet megírására. Nem mintha nem érezném kötelességemnek, nem mintha nem érezném hiányosnak a könyvet enélkül, de félve félek a nepotizmusnak még a látszatától is. De mivel tudom, hogy Alapítónk nagyon megróna, akár azért, hogy emberi tekintetből nem írom, akár azért, mert nem tudnék egyben-másban objektív lenni, amely történetírói megbízatásomhoz méltatlan lenne, pozitív szellemünknek megfelelően az Alapító életrajza után az első tanítványnak, az Örök második hangnak életét örökítem meg.
Mivel megvalósított programja az Örök második hang, ezért ez az életrajz a legszorosabban simul az első Hangéhoz, a Vezérhez, akinek Paula testvér legodaadóbb tanítványa, legrégibb követője, és a magának teljesen meghalt, az Alapító gondolatait minden vonalon végrehajtó és keresztülvivő munkatársa.
Életprogramja, amit így tanultunk a közösségről írt Lippert levélben: „Vegyetek engem táplálékul, ételetek és italotok akarok lenni..." Így adja oda magát a Társaságnak, kivétel nélkül minden tagjának.
A „kuszlik" fogalom lett a Társaságban, amibe olyan nehezen zárta be magát, mert irodája a mostani Marianne testvér szobája volt, ahol nyugodtan tudott dolgozni, de Auguszta testvér elkérte tőle mosogatónak, s így a parányi kuszlikban, csomagok és ostromló testvérek között éli életét.
Amint Margit testvér írja, hihetetlen a munkabírása és akaratereje. Nem is tudjuk megérteni, hogy tud egy személyben általános főnöknő helyettes, a magyar kerület főnöknője, központi jelöltmester, DL vezető stb...mindenkiről gondoskodó, mindenki terhét viselő, és nagyon-nagyon sokat szenvedő, mindenkinél érzékenyebb és mégis mindenkinél erősebb lenni.
Míg ide eljutott, az állomások:
Félholtan született gyermek, akit az orvos jéghideg vízbe dob, és így menti meg az életnek.
Jó tanuló, már mint gyermek művész és esztéta.
Margit testvér által Istenhez tér, a szociális munka egyik úttörője.
A leányvédelem szolgálója, a szegények védője, a Katholikus Nőmozgalom fanatikusa, hősiesen kollektáló, az amerikai és kanadai alapítások kezdője.
A Katholikus DL Mozgalom alapítója, a Dolgozók fogalmának világra hozója. Mindenki anyja és támasza, akiről G: testvér az 1931. közgyűlés beszámolójában azt mondta róla: „Anyát kaptam benne."
Született 1886. november 21-én Debrecenben, Szűz Mária bemutatásának ünnepén. Apja a zseniális rendező és tragikus hős, Rónai Gyula, édesanyja a „Legszebb"-nek ismert színésznő. A gyermek örökli apja zsenialitását és édesanyja érzékenységét, melankóliáját. Ezen a nyáron kérdésemre, hogy miért szenvedünk mi jobban, mint a többi testvér, ezt válaszolja: „Mert azoknak szülei nem voltak drámai színészek." Ezt az érzékenységet hordozza, mint élete legnagyobb keresztjét. Édesanyja mindig úgy beszélt róla, hogy születésétől kezdve angyal volt. Margit testvér 1926-ban írja róla, hogy a „magának meghalt angyal."
10 éves, mikor édesapja meghal 35 éves korában tüdővészben. Előzőleg azt mondja: „Félnék itt hagyni Etelt, de nem félek elmenni, mert itt van Mariska. Túlzás nélkül, azóta szellemileg családfő. Hihetetlen érett, okos, zseniális. Nemcsak mindig ragyogó tanuló, de már mint gyermek Shakespeare-t olvas, művészetet, költészetet megért, nagyon korán szépen zongorázik, énekel, szaval. 13 éves korában édesanyja másodszor férjhez menni készül, tőle kér tanácsot. Ő válaszol: „A gyermek kötelessége helyeselni édesanyja elhatározását." Mostohaapjával a legbensőségesebb barátságban él, mivel ő is esztéta. Így lehet mondani: irodalmi barátság van köztük. A 14 éves leány csak olvas, tanul, semmi világias dolog nem érdekli. Sohasem táncol, a társaságot kerüli, csak művészet, irodalom, tudomány elégíti ki. Szabadkán végzi a tanítónő-képzőt, ahol mindvégig ragyogó tanuló, önképzőkör vezetője, az iskola dísze. Ekkor éri az első csalódás. Gyermekkora óta úgy készült, hogy az ország akkori első iskolájában, az Erzsébet Nőiskolában akarja elvégezni a polgári iskolai Tanárképzőt. (Akkor még az egyetem nem nyílt meg a nők előtt.) Nem kap felvételt, az intézet rendkívüli ajánlása ellenére sem. Ez nagyon megviseli, önérzetében mély sebet kap.
A dolgok, történések értékét az határozza meg, hogy végeredményben mi lesz belőlük - tanítja Margit testvér. Kalocsán érti meg, miért kellett oda kerülnie. Azért, hogy találkozhasson az Úr Jézussal, a kereszténységgel, Margit testvérrel. Ez az esemény a legfontosabb egész élettörténetében, egész életének fordulópontja, földi és örök boldogságának forrása.
Margit testvér élettörténetében írom le az ő kapcsolatukat, ami több mint barátság, több mint testvériség: A lelkek egy életre szóló találkozása Krisztusban.
Megtérésében nagy szerepet kap dr. Kis Erős Ferenc, magyar és történelem tanár, aki filozófiai képzettséggel bírván, ilyen alapon tanítja nagy odaadással a katolikus igazságokra. A szent keresztséget 1906. február 2-án kapja meg. Margit testvér a keresztanyja. Most az esztétából és művészből az életszentséget megragadó és egész energiáját annak szentelő ember lesz. Zárdába akar lépni, de gyóntatója, dr. Horváth Győző megakadályozza, hogy menjen először a világba.
Már 1905-ben, első éves korában Margit testvérrel együtt dolgozik a Patronage-ban, vele együtt jegyződik el az akkor még egészen új szociális munkával.
Első, akit megtérít, húga Erzsébet, akit ő tanít meg mindenre. 1908-ban végzett. Mostohaapja gyors halála miatt édesanyja maga mellett tartja. Ez évben Szegeden magánúton tanít. 1909 februárjában megkezdi Szegeden a Leányegyletet, a Katolikus Nővédő Egyletet, és úttörője lesz a nővédelmi munkának. A Társulatba való belépéséig (1914 augusztus) ebben vezető munkakört tölt be. 1909-ben a Katolikus Nagygyűlésen Margit testvér és a Főnökasszony megjelenése döntőleg hat rá. Megismeri SZMT-ot, és szerzetesi hivatása tudatában, a szociális munka szeretetében is Margit testvér követője akar lenni. De akkor még családfenntartó. Engem is taníttat fizetéséből, ezért háromszorosan dolgozik: egyszerre tanít a városi elemi iskolában, a zárdai tanítóképzőben, és magán polgári iskolai órákat ad. Emellett a Katolikus Nővédő oszlopa. Nem embernek való élet. Tavasszal összeesik, és hónapokig súlyos beteg. Tüdőcsúcshurutot kap. Néhány hónap alatt, hihetetlen energiával, édesanyja áldozatos ápolásával, nagy anyagi áldozatokkal, tengerparti nyaralással teljesen meggyógyul. Átkerül az Állami Polgári Leányiskolába, ahol 1912. nyarán végleges kinevezést kap. Ugyanazon a nyáron Szikszón tölt hosszabb időt. Mázy Engelbert, akkori kassai tankerületi főigazgató lesz a lelki vezetője, s külső nővér-jelölt lesz a Missziótársulatban. Akkoriban a külső nővérség sem öltött kialakult formát, sőt, nem is lett külső nővérség a MT-ban. Éppen ezért nem is tekinti véglegesnek az elhelyezkedését, és minden törekvése, hogy újonnan kapott állását elhagyhassa, és belső nővér lehessen. Így történt, hogy amikor Petra testvér 1913 elején megmondja neki, hogy missziós nővér akar lenni, életében először és utoljára gondol magára, s azt mondja: „Nem léphetsz be, mert én már jelölt vagyok." Tudta, hogy édesanyánkat nem hagyhatjuk magára, nyugdíja mellett anyagilag is rá van szorulva a keresetünkre. Sem azelőtt, sem azóta nem tapasztaltam, hogy Paula testvér magára gondolt volna. Mint gyermeklány is szétosztotta mindenét, és én nem mertem valamire is azt mondani, hogy szép, mert abban a pillanatban nekem adta. De ez az egyetlen magára gondolás is csak percekig tartott, bármennyire sírt ezalatt az esztendő alatt, míg én előbb léptem be a Főnökasszony és az apát úr határozata szerint. Apát úr azt mondta: „Mariska maradjon kint, ő kibírja." De keservesen sírt az én 1914. Pünkösdjén tett fogadalmamon. Ez volt mindvégig ő. A sírva is mindig áldozatot hozó, a legérzékenyebb, a legtöbbet szenvedő, de az áldozatot mindig teljesen meghozó. Ezt rajtam kívül csak Margit testvér tudja ennyire. Az 1945-ös Káptalanon azt mondja Mészáros prelátus úrnak, mikor őt megválasztása után Paula testvér üdvözli, hogy Paula testvér szenved tőle a legtöbbet.
1914 nyarán velem és Róza-Katalin testvérrel nyaral Gradóban, és a Főnökasszony óhaja szerint nem megy vissza Szegedre, hanem benn marad a szemináriumban. Édesanyánk egészen egyedül marad. A testvérek, akik azt látták, hogy mi hárman a hivatás boldogságában együtt vagyunk, ha sokszor fizikailag a legtávolabbi pontokon is, nem gondolták, hogy ennek milyen nagy ára volt. Mind a hárman igen nagy árat fizettünk érte. Én szenvedtem attól, hogy megelőztem Paula testvért, ő szenvedett attól, hogy szegény anyánkat magára hagyta, aki annyi áldozatot hozott értünk, édesanyánk pedig szíven volt ütve mindkettőnk hűtlenségétől. 1914. karácsonyán meghívta a Főnökasszony a Szemináriumba Budapestre, s mikor azt mondta neki, - „maradj te is itt" - édesanyám nem is érti, hogy ez mit jelent. Nem érti, hogy ez az Úr Jézus késői hívása, nem érti, hogy 49 éves korban az Úr Jézus új tavaszt ígér neki. Még éveknek kellett eltelnie, míg ez a krisztusi hívás benne valósággá vált.
Paula testvér a Nővédelmi Hivatalba kerül, mint jelölt. Hihetetlen aktivitást fejt ki a szegénygondozásban. Ez akkor hadigondozást, munkaközvetítést, otthonok felállítását jelenti. Jellemzésül írom, hogy olyan szép volt, hogy Margit testvér édesapja azt mondta Margit testvérnek, hogy ilyen szép nő nem maradhat meg a zárdában. Tudta, hogy állami állása van, ahonnan csak szabadságolták a háborús munkára való tekintettel, (így teljes fizetését édesanyánk kapta, legalább anyagi gondjai nem voltak) de Paula testvérnek ez az év a célba érés ideje. Rögtön rengeteget dolgozik. Megteremti az egész szegénygondozó irodát, egészen önálló munkakört kap. Nehéz neki, mikor a noviciátusba bevonják. Noviciátusa nagyon rövid ideig tart, 1915. húsvétján fogadalmat tesz. Soron kívül, a Főnökasszony nem várja meg vele a pünkösdöt. Utána visszakerül a Népgondozó Hivatalba, ahol olyan eredményesen dolgozik, hogy a főváros akkor még alakulóban levő szegénygondozása vezetőjének előterjesztésére ugyanazt a kitüntetést kapja, mint a Főnökasszony. Paula testvér tapintatosságból nem veszi át ezt a kitüntetést. 1915. pünkösdjén az Országos Szervezet megalakulása után kettős munkát végez: az eddigi népgondozás mellett szervező és előadó lesz. Kecskemét, Félegyháza, Arad, Nagybecskerek után sorra jön az egész ország. Édesanyánk akkor Budapestre költözik, és nagy segítség a Népgondozó Hivatalban, melyet később át is vesz Paula testvértől.
Az én 1916-os nagy nyári betegségem után vasúti szabadjegyemet Paula testvér veszi át. Attól kezdve folyton utazik, alig van otthon. Munkaterülete az egész ország, az akkori teljes Magyarország. Már akkor ismertté vált nagy szeretete, mely őt egész életén át annyira jellemzi. 1915-ben mondja róla az egyik szikszói javítóintézeti növendék: „Hogy szereti Paula nővér Petra nővért!" Én is szeretem őt, mondom. Mire ezt válaszolja: „De nem úgy, mert úgy szeretni senki nem tud, mint Paula nővér!"
A szervező szakosztály vezetője lesz. Sorban létesít városról városra Nővédelmi Hivatalokat, Asszonyszövetséget, Leányklubokat. Margit testvérrel, velem, Auguszta testvérrel, Fridával dolgozik. Munkabírása valamennyiünk közt a legnagyobb. Folyton előadásokat tart, folyton utazik. Az első világháború idején ez kitört ablakú, fűtetlen kupékat jelent, nagy éjszakai utazásokkal nagy távolságokra, még a Nagy-Magyarországon.
1916. decemberében Margit testvérrel Erdélybe utazik. Együtt csinálja vele a körutat a román-dúlta Erdélyben. Kolozsvárott szervez. Nagy vitája van boldogult Irén nénivel, aki ragaszkodik ahhoz, hogy a SZMT országos szervezetének nem katolikusok is lehessenek tagjai, ellentétben az alapszabállyal. Közben ugyanazok a belső nehézségei, mint nekem. Ugyanúgy lát mindent, mint én, anélkül hogy egy mondatot is váltanánk róla. Tárgy a Főnökasszony méltánytalan bánásmódja Margit testvérrel szemben. Neki más nehézségei is vannak. Nemcsak attól szenved, hogy a SZMT mennyire háttérbe szorítja azt, amit a legjobban akar, a szociális munkát, és anyagi okokból, szűk látókörből előnyben részesíti az intézményeket, de látja a belső nívótlanságot, stílustalanságot, szűkkeblűséget. Ezenkívül nagy nehézsége volt az én súlyos betegségem, édesanyám otthontalansága, aki feladván otthonát, hónapos szobákban egyik helyről a másikra vetődött. Majd ő is megbetegedett, otthon nélkül, idegenek házában. Paula testvér családfői mivoltában felelősséget érzett. Lelkileg nagyon kemény, szigorú önmagához, végsőkig áldozatos a munkában, és egyedülálló az engedelmességben is. Lelki atyja Mázy apát úr, gyóntatója Nagy Balázs, később Zimányi Gyula.
Főleg ő látja el a Korányi Sarolta féle Tanítónőképző kurzusokat, bejárva az ország valamennyi képzőjét. Mikor a KNT alakul, és kimondjuk, hogy a SZMT minden szervezete beáll ebbe a munkába, ilyen minőségben járja tovább az országot. Sokszor veszélybe kerül, egész odáig, hogy az utolsó városban, Nagykárolyban kiverik a gyűlést, egyik teremből a másikba vonulnak, és mialatt ő előadását tartja, a háta mögött birkóznak a kommunisták a kerületi szocialistákkal, ugyanazon a pódiumon, az ő téli kabátját taposva. Magyaróváron férfiak kísérik ki a vasúthoz, hogy meg ne verjék. Egerben kocsira ültetik előadás után, hogy azonnal menjen el a városból.
Így jön el a végzetes dátum: 1919. március 21. Mindig Margit testvér mellett van, engedelmes társa lesz a termelőszövetkezetben. Ő az élelembeszerző. Hátán nagy terhekkel jár a vágóhídra a hírhedt fekete hurkáért, jár a lóversenytérre pónilovakkal főzelékért. Amikor a heti 5 dkg zsírt szétosztja, nekünk már nem marad. Így telnek a hónapok. Utána megint mindent együtt csinál Margit testvérrel. Amit Margit testvér tesz, abban az ő munkarésze is bennfoglaltatik. Mikor Margit testvér 40 éves fogadalmán felsorolja közös emlékeiket, Margit testvér ezt válaszolja: „Sietek visszaadni a tollakat, melyeket Paula testvér rám aggatott, visszaadni, elsősorban neki." Margit testvér választásánál ő is Pesten van, erősen dolgozik a régi karitatív tapasztalatai alapján a Miniszterelnöki segélyakcióban. De választás után többé nem vesz részt Margit testvér politikai munkájában, annyira félti őt, hogy nem tudja hallgatni parlamenti beszédeit.
A belső nehézségek fokozódásával az ő nehézségei is fokozódnak. Az 1921-es ismert memorandumot főleg ő írja, és megviseli annak sikertelensége. Előzőleg 1921. tavaszán Kincs István hívására vele, és p. Bangával készül kimenni Amerikába, Auguszta testvérrel együtt. Céljuk a magyarok felkeresése, előadások tartása, hogy az Országos Szervezet részére pénzt gyűjtsenek. Meghívást is kapnak az Amerikai Magyar Katolikus Népszövetségtől. Prohászka püspök letiltja útjukat, nem bízik annak eredményében. Püspök atyánk ebben nagyon tévedett. Hiszen 1923-ban Paula testvér megmutatta rendkívüli rátermettségét a kollektálásra. A legnagyobb nehézségek idején veszi fel Zsuzsanna testvért a Főnökasszony. Borzasztó noviciátusát Paula testvér első személyben szenvedi át. 1921-ben a Mercedesbe helyezik, onnan folytatja utazásait. Majd mikor Margit testvér külföldre megy, visszahelyezik a Szemináriumba.
A néplányokkal való fúzió tevének a legszilárdabban ellenáll. Azt mondja nekem: Ha te belemész, vagy Margit testvér belemegy is a fúzióba, én egyedül élem a missziósnővér életét.
Bejelenti a Főnökasszonynak, hogy a hercegprímáshoz fordul, memorandumot ír, és azt felviszi Erzsébet testvérrel a Hercegprímáshoz, kérve, hogy mentse meg a SZMT-ot. A Hercegprímás így értesül a tervezett fúzióról, és megakadályozza. Mikor Margit testvér visszajön, és az ismert tárgyalások folynak, ő is hisz az Országos Szervezet jövőjében, és kéri, hogy mehessen Amerikába kollektálni. Mivel az útiköltséget onnan előlegezik, megkapja az engedélyt. Úgy beszél erről, mint a halál előpróbájáról. Kikísért engem a vonathoz, amikor Temesvárra mentem, édesanyát elkísérte Kőszegre, ahová beosztást kapott, aztán Gertrúd és Hedvig testvérrel elindult Amerikába. Tudja, hogy mögötte minden elveszett. Egészen a semmibe mennek. Keserves útjuk volt, harmadosztályon, egy szó angol tudás nélkül. A kis hajó, amelyre tapasztalás nélkül felszálltak, azóta el is süllyedt. Egészen gyökértelennek érzi magát, kiszakítva eddigi földjéből, elválva élete vezérétől, Margit testvértől, forrón szeretett Társulatát, eddigi munkáját a pusztulásba rohanni látva...Nem sejti, hogy milyen nagy feladat várja őt az Újvilágban, hogy ő kezdi meg a Társaság életét az Egyesült Államokban és Kanadában, és biztosítja annak legfontosabb létalapját Amerikában.
Mikor az ottani missziótársulati házban Clevlandba érkezik, a főnöknőt nem találja otthon, aki csakhamar el is vált a Társulattól, és külön társulatot alapított. Gertrúd testvérrel kollektálni indul a magyar plébániákra, és itt mutatkozik új képessége. Nemcsak az útiköltséget küldi vissza a SZMT-nak, hanem összegeket küld a Főnökasszony kezéhez az Országos Szervezet céljaira. Évek múlva egy magyarországi sváb asszony így jellemzi: Sie ist ein Heldin! A legszörnyűbb hóviharokban, az amerikai Középnyugat hideg telében, mikor Gertrúd testvér kimozdulni sem mer, ő megállás nélkül kollektál. Csupa aggodalom az otthonért. Leveleznie csak a központon keresztül lehet Margit testvérrel is, velem is. Kinti testvéreinkben nincs támasza, egészen magányos. 1923. májustól élete az Amerikai Levelekben van megírva. Azokból mindent megtudunk. Külső és belső nehézségeket, külső és belső eredményeket. A könyv megjelenésekor azt mondták róla, hogy minden regénynél érdekesebb. Kimenetele előtt azonosította magát előre Margit testvérrel, és később is írja az Amerikai Levelekben: „Nem szólok hozzá a távolból, nagy ez a távolság." Az üldözés utoléri Amerikában is. Gyári munkásnőnek áll be. Társaságunkban ő az első, aki munkásnőnek szegődik. Itt vert benne gyökeret a DL alapítása.
Megalapítja Buffalot, kimennek a testvérek, Friderika testvér veszi át a vezetést. Ő megy Kanadába, megalapítja a kanadai kerületet. Margit testvér úgy hívja: „Kanada anyja". Távollétében súlyos ellentétek merülnek fel Buffaloban. Úgy látja, hogy a Kanadába szánt Mária testvérnek kell a megbetegedett Friderika testvér helyébe lépni Buffaloban, és ő megy vissza Kanadába. Itt aztán igazán a semmiből teremti meg az életet. Egész évi fizetésük 100 dollár, amit az ő kántorkodásáért adtak. De a nép ellátja őket minden élelemmel, fűtőanyaggal. Megfeszítve dolgozik, összefogja a népet a legkisebb gyermektől a legöregebbig: szombati magyar iskola, vasárnapi magyar iskola, Leányegylet, Asszonyszövetség. Az addig néma préri most munka közben az általa tanított magyar nótákat énekli. Magyar népszínműveket tanít be, mindenki játszik a színpadon, egészen az öregekig. Művészi képessége magával ragadja a préri népét. Megtanítja a magyar táncot. Ő maga előtáncol. Minden fiatal leánynak, legénynek magyar ruhát varrat. Magyar lakodalmat rendez. Egy kis magyar szívet teremt az óriási angol tengerben. Haragosokat összebékít, betegeket gyógyít. Mindenki az ő fia, lánya, a legények úgy szólítják: mama. Méltán nevezte Margit testvér Kanada anyjának. Hajnalig köt nagy kendőket az asszonyoknak, fejkendőket, egyházi tárgyakat hozat otthonról, és azokat árusítja. 10 centet nem költenek el másfél év alatt élelemre, minden pénzt hazaküld. Máig úgy beszél ezekről az időkről, mint élete legboldogabb korszakáról, mint földi paradicsomról. Mindig vágyik oda.
1925. tavaszán a megfeszített munkában töltött idilli életnek Margit testvér hívása vet véget. Lemegy Buffaloba. Hálókocsi nélkül utazik 3 nap, 3 éjjel élelemmel megrakodva. Margit testvérrel találkozva egy órát zokog. Most érzékeli, hogy megszületett a Szociális Testvérek Társasága. Ettől kezdve Margit testvérrel dolgozik. Rengeteg magyar postáját intézi. Buffaloban és környékén betanít magyar táncokat, magyar ünnepélyeket rendez. Néhány hétig St. Louisban 40 fokos hőségben eredményesen kollektál. Az aratás elől engedelmesen visszajön Margit testvérhez. Szeptember elején Stockholmba érkeznek. Most dől el az egy év óta függőben levő kérdés: „Lenni, vagy nem lenni." Így beszéltünk mindig Stockholmról, az ő nagy fájdalmára. Tudta, hogy ott egy új világ születik, s mi a távolból mindig meg akartuk ölni. Margit testvér elvi beállítottságán, hogy láthatatlanban nem dönt, fordult meg Stockholm sorsa. Szegény Kanada anyja teljes elégtételt nyert. Aki oda belépett, mindenki el volt ragadtatva az ott tapasztaltaktól, elsősorban Margit testvér. Sietve kihívta oda Klotild és Anna testvéreket. Aztán mindig Margit testvérrel van a Reginában, Saskatoon-ban. Wakao-ból a farmokra megy, s éjjel kettőig mutat be magyar filmeket, zongorázik, énekel az ott élő elszigetelt magyarságnak. Karácsony előtt két éves vágya teljesül: megszavazzák a magyar iskolát Stockholmban. Erre Margit testvér házat vesz. Ettől kezdve erre kollektál. Mikor elhagyja Amerikát, már csaknem az egész ház ki van fizetve az Egyesült Államokban, és ő a stockholmi házra kollektál.
Az Eucharisztikus Kongresszus alatt Chicagóban van, az utána következő lelki gyakorlat alatt Buffaloban helyettesít. Egyedül fogadja az ott minket is meglátogató Csernoch hercegprímást. Aztán decemberig az USA-ban kollektál Stockholmnak.
1926. december 23-án érkezik haza Pestre, a ház kapujában sorfallal várjuk. Megcsókolja a küszöböt hálából, mikor belép végre a Társaság megépült Anyaházába. Néhány hét múlva szabadságra megy Temesvárra Auguszta testvérhez. Boldogan látja ott is a kivirágzott Társaságot. Hazaérve ő is elmegy gabonagyűjtési körútra. Nehéz neki az akaratlan összehasonlítás az Újvilág és az itthoni eredmények között. A februári beszámoló gyűlésen Margit testvérrel ő beszél a régi Országházban. Prohászka püspök hirtelen halála mélyen és fájón érinti. Akkor éppen Kalocsán kollektál. Az 1927. évi közgyűlésen tanácstag és Margit testvér helyettese lesz, egyben pesti házfőnök. Megkezdi az Anyaház igazi anyaházzá minősítését. Anyai lelkét árasztja a még kis közösségre. Tartja a kapcsolatot a kanadai és USA-beli testvérekkel. Margit testvér váratlan tervével, a szomolnoki testvér-kurzussal azonosítja magát. A nagyszámú jelölteknek rögtön anyjává lesz. A közös testvérháló közepén alszik, és majdnem komikusan hangzik, de éjjel körüljár, és a jelölteket takargatja. Margit testvér rosszallólag veszi ezt tudomásul, és azt mondja, hogy a szociális testvérnek olyan életrevalónak kell lennie, hogy ha valahol csak két krajcár van, abból az egyiket meg kell találnia. Amikor hazaér Szomolnokról, Zsuzsanna testvért tífuszban találja. Éjjel-nappal ápolja. De ugyanilyen szeretettel ápolja és gondozza az egész házat. Közbejön Margit testvér operációja, amikor az életéért reszketett. Két éjjel ült az ajtaja előtt, ezalatt az Anyaházban éjjel-nappal szentségimádást állított be.
Gödöllőre a noviciátusba járt ki tanítani, de a házi jelöltek egy része nála maradt az Anyaházban. Kornélia, Valéria, Irma testvérek az ő neveltjei, az Anyaház oszlopai lettek. Első külső munkája a Mindenki Karácsonyának megszervezése. 27 karácsonyfát állítanak fel, legnagyobbrészt amerikai adományból. Minden fa alatt szociális testvér beszélt. Egy-egy több helyen is. Amerikai vágya, hogy az utcán hirdesse Krisztust, ilyen hamar teljesült. Tanítónőképzőben kurzusokat tart. Erdélyben előadásokat. Margit testvérnek 1928-ban Amerikába való ismételt kimenetele a csendes, békés kezdetnek véget vet. Mercedes testvérék - ezt többesszámban mondom - akik annakidején Párizsban az ottani elöljárónak okoztak nehézségeket, most Paula testvér ellen szervezkednek. Margit testvér távollétében Theodora testvér mint novicmester a fiatalokat teljesen a kezében tartja, és a befolyása alatt vannak. Sok szomorúságot okoznak Paula testvérnek, aki szerintük nem elég modern, nem elég mozgalmi, és nem elég mély. Aki szerintük a külső munkát a lelki elmélyülés elé helyezi. Ehhez járul Paula testvér alaphibája, rendkívüli érzékenysége, mely még nehezebbé tette a helyzetet. Az 1929-es közgyűlésen a fiatalok a Pia Unio indítványával jönnek, mely felé Margit testvér is hajol. Paula testvér küzd az eredeti Societas sine votis megmaradásáért. Nekem szomorú leveleket ír Amerikába. Margit testvér Szegváron van, ahol belső munkára szánt utolsó éveit tölti. Ezt a noviciátus fejlesztésére szánta. Így Paula testvér magányos. Az Anyaházon kívül minden törekvése, hogy megteremthesse a katolikus munkásnőmozgalmat. Mint nekem írja, életének utolsó vágya, hogy a katolikus munkásnőmozgalmat, melyet Margit testvértől 1909-ben megismert, és melyet Korányi Sarolta ránk örökített, a semmiből újra megkezdhesse. De mindenáron el akar kerülni a központból, ahol nem is tűrik. A házat már Marietta testvér vezeti, és Margit testvér gyanútlanságában nem látja, hogy Mercedes testvér, aki helyettem egy évre főtitkár, hogyan szervezi meg a testvéreket az 1930-as tervezett káptalanra. Ekkor jön az újpesti meghívás. Margit testvér Paula testvért kérésére oda disponálja, hogy kezdje el a munkásnőmozgalmat. Ki akar válni a központi munkából, a vezetésből, az „ellenzék" elégedetlensége és előretörése miatt. Margit testvér ebből semmit sem lát. Ő a közgyűlés előtt közvetlenül tudja csak meg Mercedes testvér meg nem engedett, bűnös visszaélését a főtitkársággal. Előzőleg a tanács határozatát közli Mercedes testvér, mely szerint Margit testvér visszavonul a főnökségtől. Főnökjelölt: Klára testvér. Tanácsosok: Margit, Theodora, Mercedes. Mercedes írása szerint „Paula testvér nem kíván részt venni a tanácsban." Paula testvér valóban félreáll, vidékre akar menni, és akkor egy felbontott levélből tudja meg Margit testvér, hogy Mercedes testvér egy „összeesküvést" szervezett. Ezek vezettek a szerencsétlen Theodora és Gertrúd esethez, sok kilépéshez, Társaságunk megcsonkításához. Így jön el az 1930-as közgyűlés, helyesebben népgyűlés. A közgyűlésen Margit testvér mindent elkövet, hogy Paula testvér vegye át a főnökséget, de Paula testvér, éppen mert tudja, hogy milyen mesterségesen szított hangulat van ellene, semmi körülmények között nem hajlandó vállalni. Ekkor ő beteg is: lefogyott, cukorbaj-félét kapott, a közgyűlés egy részét is fekve tölti. Gertrúd testvér megválasztása megnyugtatja, ha már Margit testvért nem sikerült maradásra bírniuk. Ha én itthon vagyok, ez nem történt volna meg, mert én a közgyűlésen nyíltan megmondtam volna, hogy ki volt Gertrúd testvér Amerikában. Ezt Paula testvér is nagyon jól tudta, most mégis minden képességével Gertrúd testvér mellé állt, és mint helyettese, igyekezett hiányait pótolni, tehetetlenségét takargatni, és a legnagyobb odaadással dolgozott a keze alá, magának meghaló szogálatkészséggel. Ámde mindez hasztalan volt, mert Mercedes és Theodóra testvérek most már Gertrúddal dolgoztak össze, és már nem csak Paula, hanem Margit testvér ellen is. Mindezt Margit testvér nem látja. Annál jobban szenved tőle Paula testvér. Mikor ennyi küzdelem után célba értünk, túl vagyunk az anyagi nincstelenségen, a szociális munka lehetőségei kinyíltak előttünk, akkor a hőskor után ez a Társulatot belülről fúró és pusztító időszak kezdődik. Paula testvér kimondhatatlanul szenved miatta. De azért párhuzamosan megkezdi a DL mozgalom szervezését. Munkatársnak megkapja Natália testvért és Hédit. Korányi Sarolta irányításával megkezdi a munkáslányok szervezését. Alig kezdi el, Mercedes már ezt a munkát fúrja. Holott neki ott volt a Katolikus Nőszövetség, sőt, 1927-ben rá örökítette Margit testvér legkedvesebb munkáját, a KNT-t. Szerkeszti 1928 óta a Testvért, majd megindítja a Dolgozó Nőt. A külső munka megsegítésére passió előadásokat rendez, és folytatja Mindenki Karácsonyának propagálását. Közben hazajöttem Amerikából, így már nincs olyan egyedül. A házfőnök Olasz Katalin testvér. Az 1931-i káptalanon Margit testvér ellenkező kérésünk dacára azt indítványozza, hogy cseréljenek munkakört Paula és Gertrúd testvér, mert így megfelelőbb lesz a Társaságnak. Paula testvérnek ez valóságos vesszőfuttatása. A testvérek leszavazzák Margit testvért. Ennek lesz szerencsétlen következménye a Gertrúd fejezetben megírtak. Ezektől Paula testvér mindenkinél jobban szenved, hiszen Gertrúd testvér az ő neveltje volt, s az ő titkára a SZMT-ban, de már Amerikában szíven ütötte. Paula testvér nagylelkűen felejt, és minden erejével takargatja Gertrúd testvér hiányait. Hasztalan. Könyörög neki, hogy térjen meg, ne legyen megátalkodott. Sajnos sem rajta, sem a többieken sem tud segíteni. Tovább folyik a bomlás. Végig szenvedi a következő két esztendőt. Közbejön az én súlyos betegségem: tíz hétig a klinikán vagyok idegösszeomlással. Ezt is végigszenvedi velem. Privát gyűjtés által lehetővé teszi olaszországi pihenésemet. Ugyanakkor tudja, hogy a nehézségek nem múltak el. Társaságunk belső válságán még nem jutott keresztül. Az 1932-es káptalanon azt mondja Paula testvér: „Ha őt választották volna meg főnöknőnek, akkor most ő mondana le, mert a Társaságnak nem lehet más főnöke, mint az Alapító." Intenzíven folytatja külső munkáit, hogy az anyagi bázist folytatólagosan biztosítsa. Megkezdi a külföldi diákutaztatást. Közben operációja van. Az ő gondolata, hogy az amerikai gazdasági válság folytán válságba jutott háziipart Európában kezdjük el elölről. Ebben Hédi és édesanyja dolgoznak. Nagyon boldog Hédivel és Natália testvérrel. Nagy vigasztalására van a DL fejlődése, a munkatársak körénk való csoportosulása. Nagyon megrendíti Gertrúd és Theodóra testvér esete, de annál nagyobb buzgósággal, odaadással igyekszik a megcsonkított, kifosztott Társaságot minden erejéből, és erején felül szolgálni. Az eddiginél jobban dolgozik vele Margit testvér, és a testvérek bizalma is mindinkább feléje fordul. Sokat utazik a vidéki letelepedésekre, tanít, elmélkedik, és mindenek felett jó példát ad. Közben Poly anya a Testvérszövetség révén szép nyaraláshoz juttatja. Így kerül el Nonbergbe, ahol Auguszta testvér egyszer már hosszabb időt töltött a bencés kolostorban. Ő szoros kapcsolatba lép a kolostorral, a Regulával, az ősi bencés szellemmel. Ettől kezdve mindig jobban és jobban tanulmányozza Szent Benedek Reguláját, a bencés irodalmat, és ő lesz a Társaságban a Regula specialistája. Az 1935-ös káptalanon ismét ő lesz Margit testvér helyettese, most már 95%-ban bírja a testvérek bizalmát. Közben nagy vigasztalására szolgál a DL gyors fejlődése. Külön iroda a Rákóczi úton, a nagy számú csoport, az otthonok. Nagyon nehezen válik meg Natália testvértől, aki a Szentlélek Szövetségbe kerül. Sok fiatalt tanít be a DL munkába, melyben legnagyobb és állandó segítsége Hédi.
Nagy vigasztalására van Auguszta testvér pesti házfőnöksége. Végre társat kap. Munkája is megoszlik. Nem is hívja ettől kezdve Auguszta testvért másképp, mint Jóbnét, aki vele, Jóbbal együtt szenved, és együtt dolgozik. Nagyszerűen kiegészítik egymást. Sem azelőtt, sem utána nem akadt ilyen jó, gond-osztó társa. Nagy élményekben van része: eljut Belgiumba, Hollandiába Hédivel az ifjúsági mozgalmak tanulmányozására, majd Natália testvérrel a Jociste kongresszusára Párizsba. Az 1937-es közgyűlésen Margit testvér kéri, hogy a magyar kerület vezetéséből mentsék fel a testvérek, vegye át azt Paula testvér. Mikor a tanácsban ezt előző este előhozza, Paula testvérnek sikerült kikönyörögnie, hogy álljon el ettől a szándékától. Az egész tanács ezen az állásponton van. Másnap a közgyűlésen mégis előadja Margit testvér ezt a tervét. Sokan felszólalnak ellene, Paula testvér a legnyomatékosabban. A szavazás úgy dönt, hogy Margit testvérnek maradnia kell. Ekkor Margit testvér azt kéri, hogy legalább szabadságot kapjon, és addig Margit testvér helyettesítse. Ezt Paula testvér 100%-osan meg is teszi. Margit testvérről egészen leveszi a belső gondokat. Igazán „Második Hang." Most újabb nehézségek következnek. Az évek óta tartó antiszemitizmus olyan általánossá válik, hogy az egyháziakat is megfertőzi. Paula testvér visszavonul a külső munkától. Sem a Katolikus Nőszövetségbe, sem az A. C.-ba nem jár, nyilvános gyűléseken nem jelenik meg, egyedül a DL-be. De ott is mind kevesebbet szerepel. A vezetőértekezleteken fogja össze munkatársait.
1938-ban eljön a Szentév, mely számára is sok kegyelmet, és rengeteg munkát jelent. Minden munkába kivétel nélkül 100%-osan teszi bele áldozatait. Nagyon boldog a megérkező amerikai testvérekkel, és az Anyaházat első ízben meglátogató nagyobb számú erdélyi testvérekkel. Kongresszus közben Margit testvér már Szegvárra küldi, hogy kezdje meg az új és örökfogadalmasokkal a pünkösdi lelki gyakorlatot. Margit testvér még e rendkívüli alkalommal sem engedi el a pünkösdi lelki gyakorlatot. Így Paula testvér a legszebb és legnagyobb ünnepségeken nem vehet részt. De megvan a nagy öröme, hogy Cardijn kanonokot házunban vendégül fogadhatja, így a Jociste alapítójával, a munkásmozgalom hősével kapcsolatba kerülhetett.
1938. nyarán megérkezik Amerikából Virginia és Hedvig testvér is. Nagy boldogsággal tölti el a Felvidék 38-as visszacsatolása. Roppant nagy áldozatot kíván az anyakerülettől a „Magyar a magyarért" mozgalom szolgálata. A legtöbb vezető munkást kiemelik, és mindenütt igyekszik a hiányokat pótolni, és a szétszórtan dolgozó, megerőltető menetben dolgozó testvéreket összefogni. Mélyen érinti Erdély visszacsatolása. Ő mindig azt vallja, hogy az ő városa Kolozsvár, mert a szülei ott esküdtek, és ő még abban az évben jött világra. Alig várja, hogy találkozzék a testvérekkel. Írja, hogy az Anyaház szélesre tárja kapuját, és mindenkit, aki még nem volt itt, várva vár. Akkor a rendesnél is több munka vár reá, mert Auguszta testvér lábtöréssel Kassán feküdt 4 hónapig. Az országrészek visszacsatolása volt utolsó öröme. Aztán gyors egymásutánban szomorú események következnek. Megjelenik az első zsidótörvény. Kezdődnek az állásvesztések. Nem tesznek kivételt a keresztséget felvettekkel. Paula testvér irgalmas szívének és szeretetének tárgya a sok hozzá forduló, megalázott, szomorú, gondokkal küzdő, szenvedő ember. Irgalmas szeretetét őrzik a lengyel menekültek, akik az 1939 szeptemberben kitört háború első üldözöttjeiként vannak rászorulva segítségünkre. Teljesen részt vesz Margit testvér gondjainak hordozásában. A megsemmisülésig szolgálja a testvéreket. 1940 tavaszán, élete egyik legnagyobb élményeként Rómában tölt Virginiában 4 napot, és a Szentatya színe elé jut. Áldását kéri a zsidóságból megtértekre. A Lélek Szavában „Beszéltem a Szentatyával" c. cikket közöl. „Testvéreimnek, akik az éjben járnak, küldöm a Szentatya áldását reménysugárnak."
Az első amerikai külső testvérrel, Virginiával szoros lelki kapcsolatban van, képzésével Margit testvéren kívül ő foglalkozik a legtöbbet. Együttlétüknek méltó befejezése volt a római út és a genovai kikötő.
1940 pünkösdjén ünnepeltük Paula testvér ezüstfogadalmát. A közgyűlésen Margit testvér így köszönti:
„Üdvözlöm Benned ma, 25. évfordulódon a „Szociális Testvért", akiben a cselekvő szeretet egészen különösen kibontakozott a jó Isten kegyelméből, aki erőnek jegyében állsz, aki mindig türelmesen viseled a nehézségeket, melyek egy szervezet életében elkerülhetetlenek, s aki ugyancsak az erőnek jegyében hordozod összesünk terheit, az enyémet is, akinek a jó Isten az Ő kegyelmein kívül nagy képességeket, és azokhoz nagy fizikai erőt adott, melyeket mind a Társaság javára kamatoztattál. Téged a jó Isten megsegített, hogy nagy szellemi képességekkel, nagy fizikai erővel rendelkezvén alázatos maradjál. Mindig a jó Istenbe fogóztál, sohasem felejtetted el, hogy mindaz, amid van Tőle kaptad, és ezáltal megóvtad értékeidet a Társaság javára is. Ezen a szép napon, mely mindnyájunknak igazi ünnepe, melyen mindnyájan átérezzük, hogy lelkünk szálai Veled milyen erősen összekötnek, megköszönöm a jó Istennek, hogy nekünk adott, és hogy kérem, tartson meg soká az emberi kor végső határáig, és még azon túl is." Örömet és vigaszt jelentett neki élete ezen szakaszában a klasszikus zene, opera. Ritkán jut hozzá, de mindig mint ünnepre készül fel, és lelkileg, elmélkedéseiben feldolgozza. De rá is szorul a vigasztalásra, az egymás után hozott pogány törvények mérhetetlen szomorúsággal töltik el. Mindjobban visszahúzódik a nyilvánosság elől, be a kuszlikba. Az 1944-es pünkösdi előkészületeket Szegváron tölti az új fogadalmasokkal, csak az iker közgyűlésre utazik Kolozsvárra. Csak akkor látja meg a kolozsvári gyönyörű házat. Azt mondja Mariann testvérnek: Ezért egyedül érdemes volt élned, hogy ezt megépítsd a Társaságnak." Szívet-tépően fáj ezt ma leírni. Tele voltunk reménnyel, nem értettük még akkor, hogy mit is jelent a háborúba való belesodródás, és a legkevésbé sem álmodtuk annak rettenetes pusztítását. 1942. márciusban megrázza Valéria testvér halála, akinek temetésén hallotta a hírt a Főnökasszony haláláról. Elment a Krisztina körúti kápolnába, hogy a ravatalnál felkeresse. Mélyen megrendülten állt hátul a kápolnában. A halálesetek általában mélyen érintik, akár a kis Marika, akár az általa nagyon szeretett Alexandra testvér, akár a tisztelt és nagyra becsült Irén néni halála.
Kérésére megkapja Margit testvértől Sára testvért a DL központi vezetőjének. A közhangulat miatt mindinkább visszavonul. A jó Isten azt a vigasztalást adja neki, hogy élete művét Sára testvérnek adhatja át. A lapot továbbra is szerkeszti Margit testvér neve alatt, és még eljár néha a vezetői értekezletekre. Nagy odaadással vezeti be Sára testvért a neki átadott munkába. Sok szomorúsága van a DL-el kapcsolatban, de nem a leányok, hanem a papság méltánytalan és igaztalan viselkedése miatt.
Eljön az 1942-es anyakerületi közgyűlés. Margit testvér most már nem tágít. Évek óta Paula testvér vezeti az ügyeket, mint Margit testvér helyettese. Margit testvér ragaszkodik ahhoz, hogy vállalja el a kerületi főnökséget, mert szerinte az igazságnak az felel meg, hogy a munkát ténylegesen végző ember töltse be a hivatalt is. A testvérek megszavazzák. Margit testvér nagyon boldog ezzel a választással, mert úgy érzi, hogy a testvérek lelkét sikerült épen megőrizni az új pogányság szellemétől, mely a magyar egyházba, a zárdákba is beszivárgott. Ettől kezdve Paula testvér név szerint is, ténylegesen is kerületi főnöknő.
Aggodalommal kíséri Margit testvér veszélyes munkáját a világnézeti fronton. Végig imádkozza és aggódja a németek feljelentéseit, pereit. Reszket, hogy Margit testvért internálják, de ugyanakkor erősíti, bátorítja a fajuk miatt igazságtalanul üldözött keresztényeket. Aggodalommal kíséri Margit testvér római útját. És ekkor következik be Zsuzsanna testvér gyors halála. A jó isten nem adta mag neki, hogy Pesten legyen, amikor Zsuzsanna testvér olyan szépen veszi fel a szent kenetet. Én őrzöm ezt a vigasztaló emléket. Neki az utolsó éjszaka borzalma jut, mikor magán kívül fájdalmak között haldokol a szanatórium pót priccsén. Mikor hajnali ötkor bemegyek, nekem már csak az „Áldott legyen az Isten" jut. Mindig így akarta, hogy neki jusson a nehezebb rész, és nekem a könnyebb. Most is, nekem szabad itt Mátraszentimrén csendben, távol az izgalmak helyétől írni a múltat, ő pedig éli a borzalmas jelent. Zsuzsanna testvér halála különösen megviselte. Úgy fejezte ki magát, hogy életének gyökerei szakadtak ki, hogy azóta nem olyan munkaerő, mint korábban volt. Később sokszor megköszönte a jó Istennek, hogy Zsuzsanna testvérnek nem kellett a következő időket átélnie.
Ezen a pünkösdön elveszti az ő Jóbnéját, aki erdélyi kerületi főnöknő lesz. Így ismét magányossá válik. Ettől kezdve az események rohanva követik egymást. Az ősszel elkezdődő bombázásoktól Margit testvér védeni akarja a jelölteket, azért minden este kijárnak Zugligetbe. A jelöltek is Paula testvérre maradnak. Auguszta testvér visszament Erdélybe, Mariann csak decemberben jön meg helyette. De a nehézségek semmik az ezután következőkhöz képest. Március 19-én bejönnek a németek, a jelölteket Margit testvér még aznap Szegvárra és Nagyváradra küldi, hogy a várható bombázások elől menekítse őket. A DL ünnepélyt még megkezdik a városi színházban, még eldirigálja Sára testvér az általa írt Szent Margit szavalókórust, Margit testvér még megtartja a beszédet, de akkor a rendőrség minden összejövetelt beszüntet. 3 nap múlva Margit testvér utasítására, aki már Esztergomban van, Paula testvér is odamegy. Margit testvér minden erejével bele akar állni a zsidó mentésbe. Paula testvér könyörög, hogy mondjon le ezen tervéről. A helytartó úr is vissza akarja tartani. De hasztalan. Paula testvér nagyon szenved a kettősség között. Egyrészt látja a borzalmas elkövetkezendőket, másrészt reszket Margit testvér életéért, a Társaság fennmaradásáért. Margit testvér minden ellenzés dacára visszajön Pestre, néhány nap múlva Paula testvér is követi. A fájdalmas és izgalma események végzetszerű gyorsasággal követik egymást: egyik délelőtt behívót akarnak kézbesíteni Rónai Máriának, mint a Sajtókamara szerkesztőségi tagjának, hogy másnap reggel 8 órakor a Zsidó Tanácsnál jelentkezzék pokróccal, munkaszolgálatra. A csodálatos események közé tartozik, hogy Mechtild testvér véletlenül a portán van, és mindent felfogva rávezeti a behívó cédulára: „Az illető távollétében nem veszem át." Leigazoltatja a házmesterrel. Paula testvér percek alatt kint van a házból Mariann testvérrel, még egy fogkefét sem tud magával vinni, azonnal utazik Esztergomba, a Helytartó Úrhoz. Általános az izgalom, végre megtudjuk, hogy a Sajtókamara tagjait elvitték, akik aztán nem is jöttek vissza többé. Paula testvér hónapokig nem lépi át a lakás küszöbét. Hihetetlen szomorúságban tölti bujdosása idejét. Lelkileg, idegileg egészen megviselt. Esztergomból kéri az 1944-es közgyűlést pótló összejövetelre Margit testvértől a kerületi főnökség alóli felmentését. Minden oka megvolt rá, hogy ezt kérje. De hasztalan. Júliusig, csaknem 3 hónapig tart ez a helyzet. Margit testvér, meggyőződve, hogy akit eddig nem találtak, nem is keresik, disponálja Nagyváradra a másod- és harmadéves jelöltekkel a noviciátus vezetésére. Nagyváradon teljes erővel beáll a jelöltek tanításába. Ez végre nyugvópont a borzalmak között. Akkor következik szeptember 16., a váradi szörnyű bombázás. 17 halott, a ház egy része romban. Hála a jó Istennek, a testvérek megmenekültek.
Szeptember 16-án a noviciátussal 64 csomagot feladva felszállnak a vonatra, hogy Jankovich telepre menjenek. Paula testvérnél csak egy retikül van, tudja, hogy Szajoltól Szolnokig nincs vasúti összeköttetés, s így felkészül a hosszú gyaloglásra. Szajolon nem tud feljutni a teherautókra. Őt egy német katonai személyszállító kocsi magával ragadja. Abban a pillanatban minden katonai jármű leáll a bombázás miatt, a német kocsi pedig rohan vele a biztos halálveszélybe. Hiába könyörög, nem engedik le a kocsiról. A többiek Szajolban élték át a szörnyű bombázást. Szolnokon, a vonaton összetalálkoznak! Délután megérkeznek az Anyaházba. Alig adunk hálát a menekülésért, kezdődik a bombázás, és éjfélig tart. Reggel indulnak Jankovich telepre, abban a reményben, hogy ott a noviciátussal együtt megnyugszanak. De akkor Margit testvér tévesen ítéli meg a helyzetet, azt hiszi, hogy a háború végét éljük, és azért Paula testvért Budapestre hívja. Mire megérkezik, Mariann testvér már Erdélybe tért vissza, Paula testvér nélkülözhetetlen lett volna a menekítettekkel megtelt házban. Esténként Margit testvérrel felváltva mennek ki Zugligetbe, hogy egy-egy éjszakát nyugalomban tölthessenek, mert Zugligetben nem volt bombázás. Paula testvér energikusan veszi kezébe a ház vezetését, és próbálja összetartani a szétszéledt testvéreket. Folyton levelez a három jelöltcsoporttal, a harmadéveseket Pálmára, a másodéveseket Alice-ra, az elsőéveseket Etelka testvérre bízva. Az Uri utcai házba, melyről azt gondoltuk, hogy a legnagyobb biztonságot adja, annyian költöztek be, amennyien csak elfértek. A körzeti összejöveteleket, lelki magány napokat Paula testvér Zugligetben tartja. Eljön október 15. Most már tudjuk, hogy minden elveszett. Margit testvér utasítására Paula testvér egészen kiköltözik Zugligetbe, és onnan próbálja összetartani a testvéreket. Eljön a nyilasoknak a házba való betörése, akkor már azt hiszi, hogy a Társaság feloszlatása, és Margit testvér elfogatása megtörténik. Petra testvért Esztergomba küldi még aznap, Ilona nénit Fülére, ő maga Zugligetben marad. Az érthetetlen körülmények dacára tartja a helyzetet, és tartja a testvérekben a lelket. Sára testvért itt nála láttam zokogva utoljára, amint csitította, nyugtatta, teáztatta. Tovább tartja a körzetieket, a testvérek Zugligetet érzik központnak, az Anyaházba már be sem járnak. Sorra elhallgat Erdély, Szegvár, Szeged, Miskolc, Gyöngyös, már csak a Dunántúllal van kapcsolat. A karácsonyt megünneplik, sőt, a Mindenki Karácsonyának egy mozgó fája is elindul 24-én délután. A testvérek egy része 23-án ünnepli a karácsonyt Zugligetben, onnan még visszamennek munkahelyükre. Másik részük 24-én megy ki ünnepelni. De a pap már az éjféli misére nem tud elmenni, mert Zugligetet megszállták az oroszok. Zugliget el van zárva mindenkitől. A 10 személyre berendezett ház 25 testvért lát el, majd később fiatal lányokat is oda menekítenek, úgy hogy a ház létszáma 54-re szaporodik. A leglehetetlenebb körülmények között, szűkös élelemmel, zsúfoltan élnek itt a testvérek, és mégis úgy beszélnek erről az időről, mint lelki szempontból életük legszebb idejéről. Paula testvér lelkileg is táplálja övéit. Három hónapig nem vetkőzik le sem éjjel, sem nappal. Ülve várja minden éjjel a többször is bejövő oroszokat, akiket mindig személyesen fogad, mialatt a testvérek közösen, fátyolosan imádkoznak a kápolnában, amíg az oroszok el nem mennek. Itt mutatkozott meg legjobban lelki ereje, amely olyan erőt, nyugalmat, békét árasztott maga körül, hogy erő ment ki belőle. Anyai szeretete hősiessé fokozódott. Ekkor volt talán a legnagyobb.
A sok aggodalom Margit testvérért, az Anyaházért, a szétszóródott testvérekért, a vele levőkért, az egész Társaságért, elképzelhetetlen. Ekkor megjelenik Margit testvér, csónakon jött át a Dunán. Ettől kezdve számára minden könnyebb lesz, hiszen a Társaság alakítója él. Akkor még reménykedik Sára testvér megtalálásában, nem tudta elhinni, hogy az Úristen elfogadta felajánlását. Ettől kezdve minden törekvése az, hogy visszataláljon az Anyaházba, és az ottani borzalmas, ostrom utáni állapoton segítsen. Erről beszámol a krónika. Paula testvér mindvégig erős volt. Most már nemcsak az „irgalom anyja", hanem ahogy Margit testvér mondta az ezüstfogadalmakor: „az erő jegyében állt." Március 19-én már az Anyaház kápolnájában Szent József ünnepséget tart. A rettenetes állapotban levő házat kezdi helyreállítani. Jön a háznak az elöljáróság általi lefoglalása, renoválása, az agyon poloskázott ház lakhatóvá tétele. A testvérek egymás után hazaérkeznek, majd a jelöltek is. Pünkösdkor már az Anyaházban lelkigyakorlatot tartanak. A harminc napos visszavonulásban Paula testvér is tevékenyen részt vesz. Megkezdi a belső újjáépítést, a testvérekkel felveszi a kapcsolatot, amint utazni lehet, felkeresi a vidékieket. Előkészíti a fogadalomra az újfogadalmasokat. Benne is felébredt a remény, hogy a háború után a béke időszaka fog számunkra felvirágozni, és hogy Társaságunk túljutott a legnehezebben. Úgy látja, hogy az Úristen vele szemben Margit testvért igazolta, aki mindent kockára tett, beleértve nemcsak a maga életét, hanem Társaságunk egész létét. Az Úristen törvényeit maradék nélkül, az egész vonalon teljesítette. Ettől kezdve még jobban fanatikusa az engedelmességnek. Azóta még jobban látja Margit testvér Istentől való kiválasztottságát, azóta még inkább az örök második hang, aki mindenben keresztül viszi, minden nehézségen, szenvedésen át az Alapító akaratát, gondolatát, irányzatát, szellemét. Margit testvér azt mondta róla 1926. januárjában Stockholmban: „A Társaság legengedelmesebb tagja, egy sürgönnyel merném disponálni az északi sarkra." Ugyancsak Margit testvér nevezte el még kint Amerikában az irgalom anyjának. Most a háború utáni időben mindenestül azzá lesz. Ebben az időben az irgalmassága vetekszik az engedelmességével. Ha lehet túlozni az irgalmasságban, akkor ő most igazán túloz. Most már nála irgalom és igazság nem találkoznak, hanem az irgalom mindent beföd, akár a testvérek hibáiról, bűneiről, méltatlan voltukról legyen szó, akár testi gyöngeségükről, betegségükről. Ő most már úgy vallja, hogy inkább hibázzon az irgalommal sok esetben, mint egyszer hibázzon az irgalmatlansággal. Irgalmas szeretete utolér mindenkit. Ostrom után szegénység, éhség következik, és ő mérték nélkül oszt, ad a testvéreknek és hozzátartozóiknak, minden hozzá fordulónak, az elszegényedett, tönkrement országnak. Hedvig testvér Amerikából gyűjt részére csomagokat a zárdáktól, ismerőseitől. Jöttek a csomagok százával. Mind maga bontotta ki, leltározta, osztotta szét, köszönte meg a küldőknek, minden egyes csomagot. Senki sem maradt felruházatlanul. Odáig ment az osztásban, hogy már nem csak a villamosról jött haza nyaksál stb. nélkül, de még a fogadó fogasán lógó X. külső testvér kabátját is elosztotta. Ő maga ugyanakkor agyon foltozott és stoppolt alsóneműben járt, azt mondván, hogy csak olyan ember oszthat szét annyi holmit, aki magának semmit sem tart meg abból. Ezek a csomagok igen nagy örömmel töltötték el. Most megengedte neki a jó Isten, hogy adhasson, örömet szerezhessen. Nem is tudjuk, mit csináltunk volna enélkül. Társaságunk tetőtől talpig ebbe volt öltözve, és élelmezésünket is jelentősen javította. Egészen befelé él, egészen a testvéreknek. Nemcsak külső munkát nem végez, de alig jár ki, csak ha vidéki testvérekhez utazik. Így is nagyon sok a munkája. Mariann testvér, a házfőnök az 1946-os választásokon képviselő lesz. A jelölteket első személyben tartja kézben. Helyettese, Natália testvér teljesen külső munkában dolgozik, nem jelent neki segítséget. Kitűnően dolgozik együtt Alice testvérrel, a kerület titkárával, de 1947. őszén őt is oda kell adnia Kínának. Rengeteg munkájához járul a sok aggodalom Margit testvér életveszélyes operációja miatt 1945 őszén, majd a közéletben való rendkívül erős és szenvedésekkel teli részvétele miatt. Nehezen válik meg a magyar kerület tagjaitól, amikor egymás után Amerikába, Kínába mennek, de ő maga viszi át Szlovákiába az oda helyezett testvéreket, hogy a szlovák kerületet megalakíthassuk. Így a vezetése alatt levő anyakerület igen nagy áldozatokat hoz. 1946-ban ünnepli 60 éves születésnapját, amikor Margit testvér mint a Társaság sarokkövét ünnepli, mely sarokkő védi az egyes testvérek és a Társaság lelki várát.
Aztán jönnek a nagy veszteségek. Kezdődik Szegvár elvesztésével, a jelöltek Remetére való telepítésével. Vigasztalódik, hogy itt intenzívebben tudja őket ellátni. Igen nagy gondot fordít erre, nem sajnálja a sok tanítást, a nagy anyagi áldozatot, amibe ez kerül. Ott vannak Erdély és Szlovákia magyar jelöltjei is. Eddig még csak a szellemi és lelki gondok nehezedtek rá, anyagi gondja még nem volt. De ez is rázúdul 1947 nyarán Petra testvér nagy betegségével. Ettől kezdve a mindinkább növekvő nagy anyagi gondok is első személyben reá hárulnak. Ez a gond mind nagyobb lesz, ő pedig az irgalmasságban továbbra sem akar mértéket tartani. Aggodalma és gondja Margit testvérért és a Társaságért mindinkább növekszik. A nehézségek egyre jobban tornyosulnak. A testvérek munkalehetősége egyre nehezebbé válik, helyzetünk egyre bizonytalanabb lesz, de benne változatlan a nyugalom, az erő, a béke. Sohasem türelmetlen. Elviseli mindannyiunk rosszaságát, fogyatékosságát, mindenkit ment, és viseli minden testvér személyes és családi gondját. „Kicsoda szenved, ha én ne szenvednék?" Mindenki érzi, hogy első személyben viszi az ő keresztjét is. Az 1947-es káptalanon indítványozza, hogy az általános főnöknő helyettesévé Friderika testvért válasszák meg. De ezt az indítványt lehetetlenné teszi az a körülmény, hogy Friderika testvér még beutazási engedélyt sem kapott Magyarországra. Hihetetlen nehézségek között sikerült csak találkozniuk négy napra. Így ő lett ismét a helyettes főnöknő, az örök második hang. Az 1948-as anyakerületi közgyűlésen ő lesz ismét a kerületi főnöknő, hiszen már el sem tudják képzelni a testvérek a kerületet nélküle, de az alapító főnöknő nélkül sem. Meggyőződése, hogy az anyakerület egyúttal központ is, így érzik a testvérek is, a külföldiek is. De Margit testvér előtt ki tudja, milyen távlatok lebegnek, mikor ki akarja építeni a Társaság nemzetközi központját. Természetesen az éppen az anyakerülettől erőbeni és szívbeli áldozatokat kíván. Emlegeti is sokat Paula testvér, hogy milyen sok testvért nevelt fel és adott oda az anyakerület Amerikának, Kanadának, Szlovákiának, Kínának, és hogy az egész központ az egy Mariann testvért kivéve az anyakerületből került ki. De mindenben, így ebben is engedelmeskedik az Alapító elgondolásának, és meggyőződése ellenére végrehajtja a kettéosztást. A testvérek ebből alig vesznek valamit észre, hiszen nehéz is meglátni a Vörösmarty téri kis településben a nagy Társaság központját. Annak megáldásakor mégis Paula testvér köszönti Margit testvért. Azóta is szenvedi és cselekszi, hogy a központ valóban központ legyen, ő pedig mindinkább kerület. Tudja, hogy ezt csak az utókor fogja beteljesülve látni. Sokat dolgozik a Szabályzat módosításán. Többször tárgyal az egyházi hatóságokkal ebben az ügyben, sokat imádkozik és imádkoztat, hogy Szabályzatunk az eredeti elgondolásban kerülhessen jóváhagyásra. Mégis hálát ad, mikor a végleges jóváhagyás megérkezik Esztergomból, bármennyire is nem az általa és általunk óhajtott szövegezés marad meg. De így is hálát ad, hogy a Szabályzat ügye nyugvópontra jutott, és mi az Egyháztól jóváhagyottak vagyunk. Hálát ad és hálát adat érte.
A Társaság 25 éves jubileumán mondta Margit testvérnek: „Szép volt a 25 év veled és melletted." Ez a veled és mellette fejezze be mostani életleírását. Talán e megszakított életrajz folytatódni fog, ha nem általam, talán lesz más is, aki háláját és szeretetét ezzel fogja leróni.
Hogy mindenben, az ő életében és munkájában is, dicsőíttessék az Isten.

Szentimre 1949. november

Paula testvér életrajza 1950. után
írta: Pálma testvér

Szoktuk mondani: a Társaság igazi története a testvérek élete. Ezért is készül kezdettől nekrológ minden egyes testvérről. Fellapozom a Paula testvérről szóló emlékezést: „Az örök második hang", mellette a fénykép. Ott ül íróasztala mellett, és ír. Szinte érezni, hogy gondolatban mennyien vannak körülötte. Az arc, a mozdulat, minden békességet áraszt, és másokra gondolást.
1950-ig a nekrológ eléggé részletes. 1950-től 1968-ig azonban 5 rövid sorban számol be a krónikás. Így hangzik: „1950. június 18. Látszólag minden elveszett, csak egy nem: Paula testvér hite a Társaság és minden egyes testvér hivatásában. Azóta ő élte elénk leghűségesebben az utolsó közösségi mottót: Óvjuk meg a lángot!" Emlékképére ez került: „Én mindig az öregeket szerettem legjobban, habár mindig úgy éreztem, hogy a fiatalok között fiatal vagyok."
A rövidség érthető. Annak a két évtizednek nagy megpróbáltatása az volt, hogy mindent rejtegetni kellett. Állandóan fejünk felett lebegett a házkutatás veszélye. Semmit sem lehetett leírni, hát még sokszorosítani. A legfőbb bűn az volt, hogy éltünk.
De térjünk vissza az említett mottóra. Natália testvér álmodta meg egy tényleges álomban. Azt álmodta, hogy egy nagy templomban voltunk, s a szószéken egy pap prédikált. Néhány testvér a szószék alatt tüzet élesztgetett. A prédikáló pap így szólt hozzájuk: Csak őrizzétek a lángot! Ez a mottó tartott össze bennünket abban az időben. Festő testvérünk meg is pingálta szépen. A mottó második fele ez lett: Kegyelemmel megóvjuk. A kegyelem közvetítője elsősorban Paula testvér volt. Szóljunk itt néhány szót a június 18-i eseményről. Igen sötét nap volt az a Társaság történetében. Jelzések már érkeztek előbb is az Anyaházba. A szerzetesházak kiürítése vidéken már megkezdődtek. Paula testvér úgy intézkedett, hogy a fiatal testvérek és jelöltek ne aludjanak ott. Egyébként folyt az élet, mint addig. Amit lehetett, menekítettünk. Paula testvér természetesen otthon maradt a többi testvérrel. Bekövetkezett az elkerülhetetlen. Vagy húsz testvért vittek el kamionban a távoli Békéscsabára, persze éjszaka. A kint-maradottaknak nem volt hová menniük, mert az Anyaház kapuja zárva volt. Keringtek, kóvályogtak kicsi táskájukkal a Ferenciek terén. Ekkor kezdődött Helga testvér pót-elöljárói hőskora. Ő rokonainál töltötte az éjszakát, véletlenül. Legtöbben a piaristák volt kápolnájában kerestünk menedéket. Azóta is úgy hívjuk tréfásan, hogy az „apaház". A kápolna előtti folyosón történt Helga testvérnek nem egészen szabályszerű kinevezése. Petra testvér, aki szintén kimaradt az elvitelből, odafordult hozzá, és a szokott vehemenciájával így szólt: „Helga, most te vagy az elöljáró. Nincs más."
Békéscsabáról hírek csak futárokon keresztül érkeztek szóban. Kiderült, hogy lehet őket látogatni. Útra is keltünk, s nagy öröm volt a viszontlátás. Talán szabad a jó Isten humorának mondani, hogy Békéscsabán a Missziótársulatnak egy ugyancsak kiürített házában találtunk rájuk. Aggodalmunk is eloszlott, hogy nem haltak-e éhen, hiszen nem vihettek semmit magukkal. Az élelmet, amit mi vittünk, nem hagytuk ott, sőt, még ők láttak el minket minden jóval. A csoda úgy történt, hogy amikor a környék népe megtudta, hogy mi történt a szerzetesekkel, azonnal megindult, és ellátta őket nyersanyaggal. A házban volt konyha is, tüzelő is, így napirend szerint étkezhettek. De a legnagyobb jó a kápolna volt, és a napi szentmise. Valóban elmondhatták: „Halálos árnyak völgyében hogyha járok, ott sem félek semmi bajtól, mert ott is ott vagy velem." Most is igaz az, amivel Margit testvér 60 éves születésnapján meggratulálta Paula testvért. „Ő nem csak a Társaságnak, ennek a hatalmas várnak szegletköve, de minden egyes testvér kicsiny várának is. Isten kegyelméből ő minden egyes testvérnek adja azt a nagy ajándékot, hogy mint szegletkő védi kinek-kinek hivatását." Igaz, a hatalmas vár elesett. Ház sem volt többé. S a hivatások őre a szétoszlatásban is Paula testvér. Ő vigyáz arra, hogy ház és munkatér nélkül is szociális testvérek maradhassunk.
Szétengedték a szerzeteseket, persze civilben, és azzal a feltétellel, hogy nem élhetnek közösségben. A testvérek elhelyezkedtek, ki ahogy tudott, legtöbben a nem könnyű cselédsorban, ún. háztartási alkalmazottként. Akkoriban ez volt a legnagyobb munka-kínálat. A szerencsésebbek kaptak albérleti szobát, vagy családjukhoz mentek vissza. 10 éven át az albérleti élet volt Paula testvérnek is, Petra testvérnek is a sorsa, s a mellettük hűségesen kitartó Kornélia testvéré. Az albérlőknek pedig felmondhattak bármi okból. Egyik ilyen ok volt Paula testvéréknél a nagy forgalom. Ez veszélyes volt, hiszen összetartást jelentett. Paula testvérék próbálták a dolgot azzal leplezni, hogy nyelvórákat adtak, tehát ártatlan civil tanítványok járnak hozzájuk. De ki hitte ezt el, látva akkori öltözékünket! Viszont Paula testvér mindenkit fogadott. Kihez is mentünk volna, ha nem hozzá, akinek el lehetett mondani mindent, aki bölcs tanácsokat adott az új szituációban is. Ő volt a nagy hallgató és meghallgató, az irgalom anyja. Négyszer vagy ötször költözött Pesterzsébettől a Belgrád rakpartig. Mondta is később Paula testvér: „Ha egyszer eltemettek, nehogy átköltöztessetek, mert én életemben annyiszor költöztem, hogy halálom után nyugtot akarok!"
A Belgrád rakparti lakásban érte Paula testvért a nagy fájdalom, az amerikai ág elszakadása. Paula testvér a Társaság méreteiben gondolkodott. Ez természetesen nemcsak Európát jelentette, hanem a többi kerületet is, elsősorban Kanadát és Amerikát. Az elválás mélyen érintette, hiszen ez a két kerület annyira összefonódott a Társaságnak és saját hivatásának a kezdeteivel. Az első nagy vigasztalás ezen a téren Friderika testvér hazalátogatása volt.
A következő keresztnek megint csak a történelem volt a faragója. Az 1956-os eseményeket egyre félelmetesebb évek előzték meg. Vajon félt-e Paula testvér a sok bizonytalanságban? Egyszer elárulta, hogy az egyik meghalt testvérünktől ezt szokta kérni: „Segíts, hogy ne féljek!" Bizonyára félt, de attól még jobban, hogy bármit is elmulasszon abból, amire a Szentlélek indította, s ami a kötelessége volt. Félve és aggódva, de fogadott mindenkit, akiben a hivatás csíráját érezte. Tanított, nevelt, hogy megőrizze a Társaság karizmáját. Akkor születtek Regula magyarázatai, sőt, közéleti hivatásunkat ébren tartó tanításai. Erre a múltból vett példákkal nevelt, de ilyen veszélyes témákról még géppel írni sem lehetett. Egész kis füzeteket másoltunk tehát kézírással, és adtunk át egymásnak nagy, közéletben szereplő nőkről. Egymásután következtek: Zirzen Janka, az első magyar orvosnő, Brunswich Teréz, az óvodák első megszervezője, Teleki Blanka és Veres Pálné, akiknek köszönhette a leánytársadalom, hogy középiskolai oktatásban részesülhetett.
1956-ban letartóztatták Helga testvért, mint kerületi főnöknőt, és Lenke testvért a mozgalmi munkájáért, amit az akkor már betiltott Katolikus Leánymozgalomban végzett. Az a kilenc hónap valóságos keresztút volt, elsősorban Paula testvér számára. 1956. október 11-én megvolt a tárgyalás. Paula testvér ismét teljes mértékben megtalálta önmagát, mint tanú, valóságos védőbeszédet mondott a testvérek mellett. Lenkét sajnos a börtön idegileg nagyon megviselte. Élete végéig igazi áldozat maradt. A félelmek közepette Helga testvér tovább viselte nehéz tisztét. Az ő tettrekészségének és ügyességének volt köszönhető, hogy megszületett Paula testvérék számára az Attila utcai lakás. Egy hivatásos kültag testvérünk meghalt, és halála előtt végrendeletében ránk hagyta édesanyja ápolását, és öröklési joggal házukat. Amália testvér ápolta hűségesen az idős nénit haláláig. Az örökölt ház árából sikerült az új lakást megvásárolni. Persze voltak jogi problémák, mert a szinte kereset nélküli Paula testvérnek nem volt joga az öröklakás megvételéhez. Paula testvérnek csak egészen csekély kegydíja volt, hiszen nem volt bejelentett állása. Nem volt könnyű elviselnie ezt a tényleges szegénységet, hiszen mindent a testvérektől kellett elfogadnia. Megható volt az az alázat, amivel minden adományt fogadott és megköszönt. Mindezek ellenére az is nehezére esett, hogy most egyszerre ilyen szép kis lakásba került. Azzal próbálta ezt kompenzálni, hogy nem csak lelki tanításokra fogadta a testvéreket, hanem amit csak lehetett, megosztott velük. Hányszor kaptak szállást a vidéki testvérek a viszonylag szűk helyen! Volt, aki Pestről is oda járt fürödni, mert neki nem volt fürdőszobája. Mindehhez nélkülözhetetlen volt Kornélia testvér áldozatos segítsége. Nagy vigasztalás volt az is, hogy a Krisztina téri templomba járhattak naponta, oda, ahol a Társaság bölcsője ringott.
Paula testvért lassan elhagyták erői. Még ebből a lakásból is felkereste a testvéreket, de egyre nehezebben. Nem hiába mondta róla Petra testvér: „Jár az öreg Paula, megy bottal a testvérek után." Aztán már ez sem volt lehetséges. De mindvégig az volt az öröme, amikor a testvérek felkeresték. Végül Helga testvér szinte állandóan mellette volt, Kornélia testvér pedig amennyire csak lehetett, megkönnyítette az utolsó időszak szenvedéseit. Gazdag, de nem könnyű életében a mottójában kifejezett hit és bizalom segítette: „Elegendő neked az én kegyelmem."
Halála napja 1968. április 2. Ez volt Prohászka püspök úr halála napja is.
Egyszer Margit testvér ezt mondta Paula testvérről: „Ha egyszer meghal, azt kell írni a sírjára, hogy „Hűség". És hangsúlyozottan hozzátette: „Mert ő a Hűség."
Petra testvér halálakor kerestünk olyan szót, ami ugyanígy kifejezi a lényegét. Ilyennek véltük a „lobogás" szót. Így kettejük sírfelirata ez lett: Hűség....Lobogás.
Erre tanítanak minket, valahányszor kimegyünk sírjukhoz a Farkasréti temetőbe.

Napi evangélium

  • Napi evangélium RSS 2017 Jul 24 | 00:00 am

    Néhány írástudó és farizeus így szólt egyszer Jézushoz: „Mester, jelet szeretnénk tőled látni.” Jézus így válaszolt: „Ez a gonosz és hűtlen nemzedék jelet kíván, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Amint ugyanis Jónás próféta három nap és[…]

Kapcsolat

Szociális Testvérek Társasága
1114 Budapest, Bartók Béla út 61. III/6.
Telefon: +36-30-5137024

Írjon üzenetet!