margit testvr
|
Margit testvérrel a nagyböjtben
Az alábbi nagyböjti kalendáriumban Margit testvér gondolataiból, tanácsaiból válogattunk Húsvét ünnepére való lelki készületként, melyre szeretettel invitáljuk minden kedves honlaplátogatónkat:
|
Hamvazószerda
"Adjunk hálát Istennek, szeretett Testvéreim, hogy Társaságunkat eddigi fennállásában mindenkor a negyvennapi böjt megtartására kegyelemesen kényszeríttette. Ha visszatekintünk a kezdetnek már elviselt nehézségeire, ha mérlegeljük a jelennek még mindig válltörő terheit és gondjait, ha számba vesszük az Úristentől ránk kényszerített lemondásainkat, önmegtagadásainkat, názáreti egyszerűségben folyó életmódunkat: nem kell-e bevallanunk és hálával elismernünk, hogy a Társaság keletkezése, fejlődése, a tagok erényei és érdemei, a bűnnek a rendetlen hajlamoknak bennünk való összemorzsolódása, lelkük szárnyalása, ennek a mindenkor vállalt és megtartott negyvennapi bőjt szellemének eredménye." Mázy Engelbert OSB A Testvér 1931.II.évf.7.sz.1-2)
csütörtök "Vigyázzunk nagyon, hogy lelkünket semmi se foglalja le úgy, hogy beteljék vele, szabadságát és készségét elveszítse." (MSZK - Morum conversio)
péntek "A természetfeletti életnek egyik legnagyobb értéke a szabadság... milyen fejedelmi érzés tudatosan felszabadulni a természeti törvények bilincseiből és szabadon akarni a jót." (A Tv. 1938. 7-8.sz. 51.)
szombat "Milyen Isten-gyermeki érzés tudni szeretni, mikor azt a szeretet nem meríthetem emberi jóakaratból, hanem csak egyedül Krisztus szeretetéből, mely forrás számunkra mindig buzog, mely kincseskamra számunkra mindig nyitva áll." (A Tv. 1938. 7-8.sz. 51.)
Nagyböjt első hete
vasárnap "Milyen Isten-gyermeki érzés tudni szeretni, mikor azt a szeretetet nem meríthetem emberi jóakaratból, hanem csak egyedül Krisztus szeretetéből, mely forrás számunkra mindig buzog, mely kincseskamra számunkra mindig nyitva áll." (Testvér, 1938. 7-8. sz.51)
hétfő "Morum conversio: haladni a jó Isten szeretetében és a magunktól való eltávolodásban. Ne nyugodjunk addig, amíg nem érezzük, hogy készek vagyunk arra is, hogy ránk tapossanak, csak üresítsük ki magunkat teljesen, hogy betölthessen a jó Isten". (MSZK- Morum converio)
kedd "Kutassuk azt, hogy mi a jó Istennek egyszeri gondolata rólunk. Önmagában véve ugyan nem érdemünk, hogy a jó Istennek egyszeri gondolatát hordozzuk, de érdemünkké lehet, hogyha valósítjuk." (A Tv. 1938. 6.sz. 42.)
szerda "Ha kilép az ember saját életének szűk határaiból, csak akkor ébred rá Isten világának szépségeire, akkor ismeri fel annak értékeit." (A Tv. 1938. X. 3-4.sz. 3.)
csütörtök "Az élet boldogság problémája abban nyer megoldást, ha ki tudunk lépni a magunk szűk köréből és belépünk az isteni lét mennyországába."(A Tv. 1938. X. 3-4.sz. 3.)
péntek "Az emberi lélek mélységeinek csalhatatlan mértéke, hogy milyen mélyen éli át a testvériséget s az ön-igenlés választó falai és saját érdekeinek védelmi bástyái leomlottak-e már lelkében. Ha igen, akkor igaz közösségbe jut mindenkivel." (A Tv. 1938. IX. 9.sz. 62).
szombat "Aki a morum conversiot az Isten szeretetében keresi az így imádkozik: „Ó, Uram, Te vagy a jóság, szépség, tökéletesség! Vágyom utánad, szolgálni akarlak Téged". Nézi, nézi az Úristent és el akarná jobban szeretni. Ha elesik, azon nem csodálkozik,. felkel, s mikor letörli magáról a port, mindig azt mondja: „Istenem, add, hogy jobban szeresselek!" (Morum conversio )
Nagyböjt második hete
vasárnap "Társaságunk egyetlen egyre irányítja törekvését, - bár el tudók érni - arra, hogy a világiak látván életmódunkat, mondhassák: ez olyan társaság, melyben a Szentlélek fészket rakott, itt szeretik az Úristent. Ez az egy valósulás lehet az ambiciónk. Semmi más." (MSZK -Morum conversio)
hétfő "Az emberi lélek mélységeinek csalhatatlan mértéke, hogy milyen mélyen li át a testvériséget, s az ön-igenlés választó falai és saját érdekének védelmi bástyái leomlottak-e már lelkében. Ha igen, akkor igaz közösségbe jut mindenkivel." (A Testvér. 1938. IX.9)
kedd "A lelki haladásra vonatkozó igyekezetünk legyen állandóan feszült. Olyan lelkületre kell törekednünk, hogy Isten dolgozzék általunk." (Részletek: 1924. V. 30-VI. 8 lelkigyakorlat)
szerda "Át kell élnünk: a Társaság bennem él. Egészen bennem. Az ilyen szeretet a lelket kiemeli önmagából. Az ilyen szeretet lángol és el nem ég, mozdulatlan és mégis él. Át és át kell élnünk: mindnyájunk hivatása csak bennem, egyedül bennem van biztosítva. A szeretetnek ezzel a természetes elragadtatásával kell gondolnunk hivatásunkra. Az én lelkemben éljen a SzTT úgy, hogyha egyedül maradnék is, betölteném hivatásomat." (Részletek: 1924.V. 30-VI. 8. lgy)
csütörtök "Egy adott pillanatban mindenről le kell mondanunk. És kell, hogy ez a lemondás különösen a testvéri szeretetben érvényesüljön." (R-1929. VI. 14.)
péntek "A lélek nem akarja a keresztet. De a magunkhoz ölelt kereszt megtanít minket a kereszt titkára, amely abban áll, hogy a szenvedéssel párhuzamosan boldogok tudunk lenni. Ez a kegyelmi élet legnagyobb csodája: hogy lehet súlyosan szenvedni és ugyanakkor boldognak lenni." (R-1929. VI. 14.)
szombat "Mi egymásnak áldása és keresztje is vagyunk. Azokat a kereszteket, amelyeket egymásnak a vállaira teszünk, a legnagyobb szeretettel, a legnagyobb alkutlansággal öleljük magunkhoz." (R-1929.VI. 14.)
Nagyböjt harmadik hete
Vasárnap "Mindenből, amiről le kell mondanunk, először a magunk akaratát emeljük ki, mint olyant, amiről legelsősorban le kell mondani. Nem akarok lemondani magamról, azért nehéz nekem a másik."(R-1929. VI. 14.)
hétfő "A másik különbözősége, gyarlósága, esetleg bűnei arra vannak hivatva, hogy számomra áldások forrásaivá legyenek a megszentelt kereszt által. Arra valók, hogy azokon gyakoroljam a testvéri szeretetet, a nagylelkűséget." (R-1929. VI. 14.)
kedd "A másiknak a gyarlósága az én harci eszközeimnek köszörűköve. Az én tőröm élei élesednek, csiszolódnak, ha nem szeretem magamat jobban, mint a testvéreimet, ha kész vagyok irgalmasan szerető testvér lenni, ha kész vagyok elviselni, ha nem lököm vissza, amikor ő meglökött. És akkor nem keserűség, lázadás, kritika támad bennem, hanem feltámad lelkemben a szeretet, az irgalom, a béke." (R- 1929. VI. 14.)
szerda "Egymás iránti szeretetünk nagy legyen, hogy ne csak a régi tanítványokat ismerjék fel az egymás iránti szeretetről, hanem bennünket is, kik követői akarunk lenni Krisztusnak, s nagyon szeretjük egymást." (R-1930 pünkösdi lelkigyakorlat)
csütörtök "Ha nem szeretjük egymást, hogyan végezzük el feladatunkat kint a világban? Itt a gyakorlótér... A közösségben úgy lángoljon a szeretet, hogy áldozatot is tudjunk hozni egymásért." (R-1930 pünkösdi lelkigyakorlat)
péntek "Mi annak az Úr Jézusnak akarunk jegyesei lenni, aki vérző szívvel, vérző lábbal függött a kereszten...Kezdjük mindig a legkisebbtől kezdve köszönni a nehézségeket." (R-1927. X. 10.)
szombat "Ha nem akarsz meghalni, nem is támadsz fel." (R-1927. X. 10.)
Nagyböjt negyedik hete
vasárnap "A fogadalmas élet mártíromságra való vállalkozás... Elmélkedésünk oda irányítson, hogy a picike tűszúrásokat fogadjuk szívesen, boldogan, hálásan... Minden apróságot öleljünk magunkhoz. (R-1927. X. 10.)
hétfő "El lehet jutni oda, hogy a szenvedések...elvesztik felettünk hatalmukat, illetőleg az Úristen kezében, aki a vizet borrá tudja változtatni, és a bort átlényegíti az Ő vérévé, a szenvedések a boldogság forrásává lesznek." (R-1927. X. 10.) kedd "A legnagyobb kegyelme a Jóistennek, ha fúr, farag, cizellál... Milyen nagy dolog az: megérni az isteni kegyelem napsugarában, megérni a fájdalomban... elhagyni az én kicsike kis köreimet és kilépni az isteni égalj távlatai alá." (R-1931 nyári testvérkurzus)
szerda "Ha nem jönnék vissza, mit kérnék a Társulattól, és mi volna az utolsó amit kérnék? Ez: vezessük be, gyakoroljuk be lelkünkben az egymás elviselését természetfölötti alapon, hogy kapaszkodjunk meg a szeretetben. ...Éljünk úgy, hogy minket akiket Krisztus, akiket a Szentlélek a hivatás egységében összekötött, éljünk úgy, mint akiket egymás teherviselésére, egymás keresztjének a viselésére összehozott..." (R-1927. IX. 13. műtét előtt állva)
csütörtök "Sajátosan krisztusi parancs, amely mindenkire vonatkozik, mindenkit kötelez: az ellenségszeretet, úgy szeretni a Jóistent, hogy érette megbocsátani tudni, jót kívánni, jót tenni ha reá szorul az ellenségnek, megbántóimnak is. A szentek speciális ereje az Úr nyomában, aki utolsó órájában is így imádkozott: "Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, hogy mit cselekszenek!" (R-1927. A szeretetről)
péntek "A kegyelemtől éltetett jóság, lelkiség, erő más, mint ugyanezek az erények természetes alapon. Óriási és egyben megrendítő gondolat, hogy a lelkemben élő valóságként, mint egy élőfényt hordozom a kegyelemtől éltetett látást, értést, erőt, örömöt, bánatot..." (R- 1948. I. 2.)
szombat "Krisztus uralmának teljessége lelkünkben csak a kegyelem erejével lehetséges, mert meghaladja ember képességeinket. Valahányszor kiszabadul akaratunk kegyelmi énünk kezéből, önzőkké, türelmetlenekké, lustákká válunk, mert megfogyatkozik bennünk a kegyelem, nem adunk ilyenkor lehetőséget, hogy természetfelettivé válásunk, vagyis Krisztus uralma bennünk teljesen megvalósuljon." (R- 1948. I. 2.)
Nagyböjt ötödik hete
vasárnap "Krisztus uralmával természetesen együtt jár az isteni jelenlét... Kigyulladnak bennem jelenlétének jelzőlámpái, melyeket Szent Pál a Lélek gyümölcsei néven felsorol... " (R-1948. I. 2.)
hétfő "Ki milyen fokban hárítja el az akadályokat Krisztus uralma előtt, olyan fokban érvényesül benne Krisztus hatalma is. Krisztus uralma meghozza nekünk az értelem világosságát, az akarat erősségét, a Szentlélek gyümölcseit... Ennek a gazdagságnak lényege, hogy Krisztus hatalmába veszi a lelket, otthont vesz nála, benne lakozik..."(R-1948. I. 2.)
kedd "A szenvedés hozzátartozik az emberi élet realitásához, de éppen ezzel a realitással nem tudtak az emberek mit kezdeni évezredeken keresztül, az Úr Jézus eljöveteléig csak roskadoztak alatta... A kereszt több kegyelmet jelent, mint az Úr Isten nélküli boldogság. A kegyelem után a legnagyobb kegyelem maga a szenvedés..."(R-1949 I.1.)
szerda "Az a kereszt, amely elől futunk, az lehet ellenségünk, amely az embert kevesebbé, kisebbé teszi, a jóakaratát elmossa, keserűséget, megátalkodottságot eredményezhet, az embert összetörheti." (R-1949. I. 1.)
csütörtök A szenvedés titka abban áll, hogy a keresztet magunkhoz öleljük, mint egy égből reánk szállt áldást. (R-1949. I.1.)
péntek "Mi egymásnak áldása és keresztje is vagyunk. Azokat a kereszteket, melyeket egymásnak a vállaira teszünk, a legnagyobb szeretettel, a legnagyobb alkutlansággal öleljük magunkhoz." (1929.VI.14
szombat "A másik különbözősége, gyarlósága, esetleg bűnei arra vannak hivatva, hogy számomra áldások forrásaivá legyenek a megszentelt kereszt által. Arra valók, hogy azokon gyakoroljam a testvéri szeretetet, a nagylelkűséget." (1929.VI.14)
Nagyhét
vasárnap "Kérni kell, hogy tüzes lángocskáival töltse be szívünket a Szentlélek Úristen, még akkor is, ha közben ez fájdalmat is jelent nekünk. Mert fájdalom bnélkül nem lehetünk valóban élően keresztényekké." (1947.III.25)
Nagyhétfő "A szenvedés titka abban áll, hogy a keresztet magunkhoz öleljük, mint egy égből reánk szállt áldást." (1949.I.1)
Nagykedd "A szenvedés hozzátartozik az emberi élet realitásaihoz, de éppen ezzel a realitással nem tudtak az emberek mit kezdeni évezredeken keresztül. Az úr Jézus eljöveteléig csak roskadoztak alatta. A kegyelem után a legnagyobb kegyelem maga a kereszt." (1949. I.1)
Nagyszerda "A lélek nem akarja a keresztet. De a magunkhoz ölelt kereszt megtanít minket a kereszt titkára, amely abban áll, hogy a szenvedéssel párhuzamosan boldogok tudunk lenni. Ez a kegyelmi élet legnagyobb csodája: lehet, súlyosan szenvedni és ugyanakkor boldognak lenni." (1949. VI.14
Nagycsütörtök "Az Úr Jézussal egész életünkben együtt kell lennünk, természetes, hogy életének fájdalmas szakaszaiban még szorosabban Vele együtt kell lennünk," (Természetfelettiség XVIII.fej)
Nagypéntek "Krisztus, krisztus, mi Urunk! Itt függvén ég és föld közt a mai ember poklának tornácában, kiáltsd, kiáltsd a keresztről szent titkaidat! Kiáltsd oly hangsosan, hogy meghalljuk és megértsük, és meginduljunk nyomdokaidban felszabadítani a bűn hatalma alól az embert!" Lélek Szava, 1941. VIII.év.4.sz.27.o)
Nagyszombat "Nem értem a létet, de minek is érteném. Nem értem a szenvedést, de minek is érteném. Én értésnél többre szomjazom. Én élni akarom a létet, élni akarom a szenvedést és élni akarlak mindenekfelett Téged, jóságos Istenem!" (A Testvér 1936. május)
Húsvétvasárnap "Feltámadtam és újból veled vagyok, alleluja. Reám tetted a kezedet, alleluja, alleluja!"
|