| "Keneteid illata után" |
"Szeretem a rózsát. Na nem a dróttal átszúrtat, műanyagban, műszalaggal. Azt a rózsát szeretem, mely a rózsatőn feszül bimbóvá, nyílik, érik "Gloria Dei"-vé. "Gloria Dei" azaz Isten Dicsősége a neve annak a rózsának, amit városi lány létemre először láttam a maga természetes pompájában. S a természet szépségéhez tartozik, hogy a rózsa a rózsatőn hullatja el szirmait, hozza meg a termést, s válik őszre csipkebokorrá... Mégis a szeretet megengedi magának azt a luxust, hogy ne várja meg a nyílást, lemondjon a termésről, s leszakítva a bimbót nyújtsa át annak, akit szeret. Ez a kép, jel-kép. Rámutat arra, hogy egy fiatal, egész emberségének duzzadó vágyait, szeretőképességét adja át annak, aki lángra gyújtotta. Egy birodalom haldoklásának, erkölcsi szétesésének utolsó idejét élte, a dühös keresztény üldözés már kifulladt. Nem tilos a nem-keresztényekkel való házasság, sőt esetleg jó lehetőség a kereszténység terjesztésére. S egy nemesi család szép, művelt leánya visszautasítja a "polgármester" fiának virágát, pénzét, ékszereit, mert őt valóban a "Gloria Dei" az Isten Dicsőségének személyes valósága, konkrétsága nyűgözte le Jézus Krisztusban. Ez döbbenet és megbotránkozás ma éppen úgy, mint a III. században. csak akkor prefektusnak hívták az állami tisztviselőt, és Ágnesnek fiatal leányt. A menő ifjak, akkor is, ma is rámenősek, mindent meg akarnak szerezni, amit megkívánnak. Ágnes, hogy szabaduljon a zaklatástól, a szeretek és szeretve vagyok öntudatával, és méltóságával mondja ki: „Eljegyzett már engem gyűrűjével, az én Uram, Jézus Krisztus. Kezemet és nyakamat felékesítette drágakövekkel, felbecsülhetetlen értékű gyöngyöt adott fülembe, ragyogó gyémántokkal ékesített." Ez a vallomás az ellentmondás jelévé teszi Ágnest. A Krisztus-jegyes szűzhöz, ha valaki valódi szeretettel közeledik, annak megnyílik a szeme, és találkozik Krisztussal. Ez történt a római misekánonban néven nevezett másik szűz, Cecília jegyesével, Valériusszal. Valériusz kereszténnyé lett. De az önző, ösztönös, aki csak birtokolni akar, gyűlöletre lobban Krisztus és jegyese ellen. Ágnes esetében ez történik. Ahogyan a három ifjút a tüzes kemencében megóvta Isten angyala, Ágnest megóvja a bordélyházba hurcoltatás idején. Miért nem szabadítja ki egészen? Miért nincs happy end? Nem csak azért, mert ez nem Walt Disney történet, hanem élet, hanem minden bizonnyal azért is, hogy felrázzon bennünket félig égőket, félig élőket, s kihulló vérével kiáltsa szemünkbe az igazságot: Jézus Krisztus él, szerelemmel szerethető személy, nem olyan magunk csinálta zsebi-istenke, akinek odavetek morzsákat az életemből, időmből, hanem az Egyetlen, akit teljes szívvel, teljes lélekkel, minden erővel értelmes, jogos és szükséges szeretni. Isten lángra és dalra gyújtja a szívet, és nemzedékről nemzedékre visszhangzik az Énekek Énekéből felénk: „Ha valaki mindenét odaadja szerelméért, vajon megvetik-e érte? A Krisztus-jegyes, a konszekrált szűz, öntudatos, tetterős nő, aki megtalálta, akit szeret. A szeretet erőit, az Isten-szeretetben felizzott emberszeretetét nem rejti el. Oda tud fordulni ebben a szent izzásban a világ felé, hogy megszentelje, vígasztalja, gyógyítsa, hogy örömhírt vigyen. Szent Ágnes szűz és vértanú nem azért lett vértanú, mert keresztényüldözés volt, hanem az Istennek szentelt szüzesség botránya miatt. Az Istennek odaszánt életet az Úr nevében mindig az Egyház veszi át. Az Egyház és a szüzesség misztériuma, s tegyük hozzá, botránya, összetartoznak. Jel, amelynek ellene mondanak. Édesanyám, az ötvenes években gyakran mesélte védőszentem történetét. S aztán volt egy pillanat, amikor rányílt a lelkem arra, hogy hát így is lehet szeretni istent? S talán, hátha? S elkezdtem kérdezgetni Jézust, hogy megengedi-e, hogy én is így szeressem őt? S ez egy hivatás elindítója lett. Annyira erős Szent Ágnes legendájának hatása az életemre, hogy amikor a fogadalmi gyűrűt kaptam, szinte nehezen fogadtam el, mert féltem, hogy a szebbet, a láthatatlant, akkor elveszítem. Hát talán nem veszítettem el. Egy verssel fejezném be:
44. zsoltár
s miközben örvendezve ünnepi csapatban vonulnak be a királyi lakba jaj megint valaki kilépett a sorból levetette aranyló köntösét kioltotta fénylő mécsesét megtörölte könnyező szemét és otthagyta a szüzek seregét - jaj visszafordult de az elment helyére lépett más kihunyt parazsát felszította a Láng s az ünnepi Ének zeng-zeng tovább -"
|
