"A Magvető"- Nemzetközi Hivatáspasztorációs műhely
p3140072 p3140072 A hétvégén került megrendezésre Társaságunk első nemzetközi Hivatáspasztorációs Műhelye,
"A Magvető" címmel
.
Szlovákiából, Erdélyből, Magyarországról mintegy tizennyolc testvér vett részt a közös műhelymunkán, melyet Marta Andrascikova testvér, központi tanácstag vezetett. A résztvevők megosztották  elgondolásaikat a hivatásgondozás ügyéről, rátekintettek arra a sokrétű munkára, amit országonként ezen a területen végeznek. Felidézték a hivatásgondozás alapelveit, s megfogalmazták azokat az irányelveket, melyek alapján az elkövetkezendő egy évben folytatják majd a Szentlélek vezetésével azok szolgálatát, akiket Isten a neki szentelt élet ajándékára hív.
 
Meghívó az Életvédő Fórum imaestjére
eletvedo eletvedo Az Életvédő Fórum szeretettel hív Gyümölcsoltó Boldogasszony napján minden, az Életért tenni vágyó hívőt, 18 órakor kezdődő imádságos elmélkedésére a budapesti Sziklatemplomba.
Az elmélkedést szentmise követi, melyet Udvardy György püspök atya mutat be majd.
A részletes meghívót a következőkben olvashatják:
Bővebben...
 
Margit testvérrel a nagyböjtben
margit testvr margit testvr

Margit testvérrel a nagyböjtben

Az alábbi nagyböjti kalendáriumban Margit testvér gondolataiból, tanácsaiból válogattunk Húsvét ünnepére való lelki készületként, melyre szeretettel invitáljuk minden kedves honlaplátogatónkat:

Bővebben...
 
"Keneteid illata után sietünk" - Nagyböjt
ashwednesday ashwednesday
(Fotó:Internet)

Mária ünnepei, - Gyertyaszentelő, Lourdesi Szűzanya - akinek karján érkezik Templomába, világunkba az Úr, mintegy nyitánya a nagyböjtnek. A nagyböjt, pedig a konszekrált élet és minden keresztény élet szívéhez, a Kereszt misztériumához vezet. De csak akkor tudjuk követni Jézust, aki azt mondja: "aki utánam, akar jönni, vegye fel keresztjét", ha edzünk rá, mégpedig a fegyelemben és figyelemben. A test és lélek fegyelmét-figyelmét nevezzük aszkézisnek, amennyiben ez az Úr iránti szeretetből történik.

Bővebben...
 
Testvéreink a televízió képernyőjén
lucainet lucainet Az alábbiakban testvéreink elmúlt hónapi televíziós szerepléseiből tekinthetnek meg válogatást.
A képen Tiszai Luca testvér és kedves gondozottja látható az Ipolytölgyesi Szent Erzsébet Otthonból, melynek életébe a Katolikus Krónikának köszönhetően most belepillanthatnak.
Bővebben...
 
"Keneteid illata után"
giovanni_bellini_presentazione_di_gesu_al_tempio_1465_1470 giovanni_bellini_presentazione_di_gesu_al_tempio_1465_1470

"Keneteid illata után sietünk" címmel indított liturgikus sorozatunkban most Február 2-áról, az Istennek szentelt élet napjáról elmélkedünk.

Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepét - amikor a liturgia Jézusnak a templomban való bemutatását állítja elénk - II. János Pál pápa tette az Istennek szentelt élet napjává. Hiszen Jézust is azért vitték szülei a templomba, hogy eleget tegyenek a Törvény előírásának, amely szerint minden elsőszülött fiúgyermeket az Istennek kellett szentelni. (Lk 2,22-23)

Mi is ez az Istennek szentelt élet?

Bővebben...
 
Megszentelt élet napja - Ifjúsági imaest szerzetesekkel
feb2imaestkep feb2imaestkep

Mindenkit szeretettel vár az Iránytű  csapata 2010 február 1-én az Örökimádás templomban tartandó ifjúsági imaestjére!
A 18 órakor tartandó szentmisét szentségimádás, majd agapé követi.
Cím: IX. ker. Üllői út 75.
(A Klinikák metrómegállónál)

Az esemény plakátját ITT lehet letölteni!


 
"Keneteid illata után"
agnes agnes

"Keneteid illata után sietünk" - az éven át-
címmel sorozatot indítunk, melyben az adott liturgikus időszakhoz, egy-egy ünnepi naphoz kívánunk elmélyülésre hívó olvasmánnyal szolgálni.

Szent Ágnes szűz és vértanú kapcsán
most egy, a Kossuth Rádióban 1994 január 21-én elhangzott interjút idézünk fel, melyet a szerkesztők Sztrilich Ágnes testvérrel készítettek védőszentjéről:

Bővebben...
 
Őszikék

oszikek oszikek


boldog Istenem

sejteni kezdem
boldogságodat -
hiszen
láthatom
a vágyakat -
az újrakezdő új
akarásokat -

magamat is látom
- őszfejű gyermek
lendülök nyakadba -
ne küldhess el magadtól
se jobbra - se balra


Ez a vers több társával együtt Sztrilich Ágnes testvér Őszikék című versgyűjteményének egy darabja, melyet most újonnan tettünk föl honlapunkra. A kötetbe Itt tekinthetnek bele.

(Ágnes testvér eddig megjelent írásaiból itt találhatnak válogatást.)

 
Búcsúzunk Veronka testvértől
veronkatvhlap veronkatvhlap

Bizony az utóbbi hónapokban több testvérünktől kellett búcsúznunk, akiket az Úr hazaszólított, hisszük, az Ő örök örömébe. A sort Szilágyi Mária testvérünk nyitotta, majd őt követte Barna Emőke testvér. A múlt héten temettük Lukács Dóri testvért, és alig pár napja Illyés Veronka testvérünk lépte át az Atyai Ház kapuját.
"Veronka testvért,-írja Sztrilich Ágnes elöljáró- úgy ismertük meg, mint otthonteremtőt az illegalitásban, mint tapintatos szeretettel szolgálót, mint aki mindig szépséget teremt művészien hímző ujjaival, s igen, mint nagy imádkozót, akire mindig rá lehetett bízni azokat, akikért aggódtam. Külön szívügye volt a hivatásokért való ima."

Most álljon itt hálaadásul, emlékezetül az ő mindig tisztaságot, békét sugárzó életéért egy részlet 1997-ben írt tanúságtételéből:

Bővebben...
 
«ElsőElőző123456789KövetkezőUtolsó»

Oldal 4 / 9