"Légy a világosságom!"

b_260_520_16777215_00_images_stories_egyebek_3_aniko_szt_erzsebet_rozsaja.jpg

Az idén is átadták a Szent Erzsébet rózsája díjat, melyet kültag testvérünk, Tamás Gyuláné Laszkovszky Anikó vehetett át fáradhatatlan, a rászorulókat sok éve szolgáló munkájáért Veres András püspök atyától, a Magyar Katolikus Püspökkari Konferencia elnökétől. A Magyar Kurír két cikkben is megemlékezett erről az eseményről. Az ünnepségről szóló beszámolót ITT olvashatják, honlapunkon pedig nagy örömmel adjuk közre a díjazottal készült interjút.

A Jóisten mindig új utakat nyitott előttünk

Tamás Gyuláné Laszkovszky Anikóval, a Szent Erzsébet rózsája díj idei kitüntetettjével, a Katolikus Karitász komlói csoportjának vezetőjével beszélgettünk.

Komló városa tág cselekvési teret nyit a Katolikus Karitász helyi önkénteseinek. A szocialista iparosítás egykori fellegvára ma mindennapos megélhetési gondokkal küszködik a kibontakozás reménye nélkül. A helyi ipar összeomlása – 2000-ben az utolsó tárnát is bezárták – súlyos foglalkoztatási válsághoz, a lakosság elszegényedéséhez vezetett. A Mecsek dimbes-dombos lejtőin épült lakótelepek egy része elgettósodott. A karitász az önkormányzat együttműködő partnere a szegregáció felszámolásában, az érintettek integrálásában. A Szent Erzsébet rózsája díj idei kitüntetettje, Tamás Gyuláné Laszkovszky Anikó, a katolikus segélyszervezet komlói csoportjának vezetője nem csak szóban mutatta be munkájukat, vezetésével bejártuk a karitászos helyszíneket is.

– A Szent Borbála-plébánia előtt sepregető, rakodó, beszélgető emberek igazítottak útba, mikor a szolgálat épületét kerestük. Örömmel kísértek be ide, szemmel láthatóan otthon érezték magukat. Talán ők is önkéntesek?

– Ők közfoglalkoztatottak, tavaly negyvenen, idén húszan dolgoznak irányításunk alatt a karitászmunka különböző területein. A város nagy számban foglalkoztat közmunkásokat, igen jelentős ugyanis a munkanélküliség, 20-25 százalék között mozog. Jelentős mértékű az elvándorlás, főként a munkaképes fiatalok költöznek el Komlóról. Nagy a cigány lakosság aránya, meghaladja a 10 százalékot. A magyar széntermelés legfontosabb bázisát fejlesztették ki egykor Komlón, ennek következtében az egykor 3-4 ezres falu mintegy 30 ezres várossá vált. A bányák bezárása után nem települt jelentős ipar a városba, így döbbenetes mértékű az elszegényedés. Sokak számára egyedül a közmunka jelent megélhetési forrást.

– Hogyan kezdett a komlói karitász közmunkásokat foglalkoztatni?

– Huszonnyolc éves működésünk során a Jóisten folyamatosan új utakat nyitott előttünk. Kitárta a karját: „Tegyétek!” Nagyon egyszerű körülmények között indult a tevékenységünk, vizes falú helyiségben, egy légópincében kezdtük, ahol százas szög volt a fogas. Ezt el kellett fogadni, és ebben tenni a dolgunkat, majd idővel azt éltük meg, egyre több területen ott vagyunk. Így jöttek a közmunkások is. Reggel adunk nekik feladatot, segítenek a ruhaosztásban, a rendrakásban, a hajléktalanok fürdetésénél. Sokat kell foglalkozni velük, naponta beszélgetünk, néhányukkal reggelente imádkozunk, együtt ünnepelünk. Ha valakinek gondja van, érte ajánljuk fel az imánkat. Szépen lassan beilleszkednek a közösségünkbe, már várják, mikor megyek hozzájuk.

– Országos viszonylatban nagyon korán létrejött a komlói szervezet. Hogyan láttak neki a munkának?

– Bors László, a korábbi plébános 1988-ban megkérdezte a hitoktatóktól, ki menne ki a város melletti cigánytelepre. Ez volt a Béta-aknai telep. A házaiban egykor bányamérnökök laktak, valamikor szép volt ez a környék, de miután elkezdték bezárni a bányákat, minden pusztulásnak indult. Cigány családok rossz körülmények között, sokszor áram, víz és fűtés nélkül éltek az omladozó épületekben. Hozzájuk akart küldeni Laci bácsi. Bennem nagyon motoszkált a szándék. Elég jelentkezős voltam az iskolában, de azért vártam: vajon a Jóisten akarja-e, hogy vállaljam. Senki sem mozdult, Laci bácsi megkérdezte még kétszer, és kérte, gondoljuk meg, menni kellene. Akkor én elvállaltam. Laci bácsi is eljött velem. Az ott élők kinn ültek a házak előtt, kíváncsian, de szívesen fogadtak. Megkezdtem a hitoktatást a gyerekeknek, és a karitászmunkát. Jöttek velem fiatalok, az akkor 18 éves lányom is. Karácsonyra már olyan jól ismertük a családokat, hogy jó méretű ruhával tudtuk megajándékozni őket. Kápolnánk is volt a telepen, sok szép ünnepet tartottunk ott. Máig magam előtt látom a keresztet, amit a férfiak ácsoltak, a krisztusi sebhelyeket lila virágokkal díszítették rajta.

– Akkoriban főkönyvelőként dolgozott. Mi indította arra, hogy elvállalja ezt a feladatot?

– Egy vállalat gazdasági igazgatóhelyettese voltam mint főkönyvelő. Szerettem a munkám, de az egyház felé vonzódtam, hitoktatóként működtem. Míg korábban vasárnapi keresztény voltam, akkor arra vágyódtam, hogy tegyek az emberekért. Ha valaki az egyházban él, folyamatosan figyel, és azt hallja: „Szeressétek egymást!”, „Tegyetek meg mindent egymásért!” – így kialakul benne, hogy neki is teendője van. A korábbi munkakörömben is törekedtem erre, de aztán megfogalmazódott bennem, hogy teljesen átadjam magam ennek az új szolgálatnak. Ötvenéves voltam. Olvastam a korkedvezményes nyugdíjról, elgondolkodtam, és kértem a nyugdíjazásomat. Azóta a karitász az életem. Ma pedig már a Szociális Testvérek Társaságának kültagja vagyok.

– A templom szomszédságában, egy meglehetősen nagy épületben működik ma a szolgálat, a Szent Kinga Caritas Alapítvány, nagy lépés a légópince után.

– Igen, és ez az egykori művelődési ház nem az egyetlen épületünk. Ahogy mondtam, sorra nyíltak az új utak. Jelentős az adománygyűjtő és -osztó tevékenységünk. Ennek egyik forrása Komló német testvérvárosának plébániájával való kapcsolatunk. A város is gondoskodik a szegényeiről. Huszonnyolc éve működünk Komlón, az emberek hozzászoktak, hogy naponta itt vagyunk, hozzák a ruhát, a lakásfelszerelést. Akinek pedig szüksége van valamire, az idejön. Kellett a folyamatos jelenlét, a tudat, hogy értük vagyunk jelen. Holland segítséggel felújítottunk Komló egy másik szegregált lakótelepén, a Vörösmarty utcában egy helyiséget, ott zuhanyzási lehetőséget biztosítunk hajléktalanoknak. A várossal együttműködve pályázati támogatással napközit működtettünk két évig, most közösségi foglalkozásokat tartunk. Működési költségeink megtámogatására jótékonysági boltot nyitottunk. És a nagy büszkeségünk a központi épületünkben működő Boldog Ceferino Katolikus Óvoda. 2000-ben hoztuk létre, negyven halmozottan hátrányos helyzetű, többségében cigány gyermek jár ide. Nekünk az az öröm, hogy szeretetben nőhetnek fel. A lányom tanácsára kezdtük az egészen kicsiknél, először „keltetőt” akartunk, de aztán üressé vált a művelődési ház, kiválóan alkalmasnak mutatkozott óvodának. A Renovabis [a német püspöki konferencia közép- és kelet-európai szolidaritási segélyszervezete – a szerk.] támogatásával alakítottuk ki. A Jóisten még arra is gondolt, hogy kell valaki, aki jártas a számvitelben. Az a nehézség, hogy az óvoda civil kezdeményezés, nem egyházi fenntartású, ezért nem kapjuk meg az egyháznak járó teljes összeget. A normatíva a költségeknek csak 60 százalékát fedezi. Most is sok adósságunk van, több hónap távfűtéssel tartozunk. Csak bízni tudok abban, hogy a Jóisten elrendezi. Ez így megy évek óta, és végül mindig megoldódik a helyzet. Sokan nem értik, hogy rá lehet hagyatkozni a Jóistenre. Vakmerőség lenne?

– Ezek a Béta-telepi családok gyermekei?

– Részben, de a telep már nem létezik, 1999-ben felszámolták. Mindenkit betelepítettek a városba, amiben a karitász segítségét is kérte a polgármesteri hivatal. Mi ismertük a családokat, tudtunk tanácsot adni, ki hol tudna beilleszkedni. Aki betelepül, tanulni tud a többiektől, látja a példát, és a városiaknak is jó, ha látják, ő is helytáll, és rendben megy minden. Sikerült mindenkit elhelyezni, zömében Komlóra, részben a kistérség falvaiba.

– Egy másik városrészben, Szállásfalun is jelen vannak. A dombtetőre felkapaszkodva jutunk el a házakhoz. A szemközti oldalon szomorú látvány fogad: düledező nyaralóépületek kéményeiből száll a füst.

– Valóban, ez az elszegényedés egyik jelensége a városban. A lakásuk rezsijét fizetni nem tudó komlóiak eleinte átmeneti szándékkal, majd kilátástalan anyagi helyzetük miatt tartósan kiköltöznek a zártkerti nyaralóba, infrastrukturálisan ellátatlan környékre, rendkívül rossz körülmények közé. De van olyan is, aki számára felemelkedést jelent ideköltözni, az egyik hajléktanunknak például itt tudtunk állandó lakhatást biztosítani.

– Itt, Szállásfalun viszont két szépen felújított, műanyag nyílászárókkal ellátott ház áll. Kik laknak bennük?

– A város komoly erőfeszítéseket tett és tesz a szegregációs helyzet enyhítéséért. Ebben az esetben is a karitásszal együttműködve kerestek lakhatási lehetőséget azoknak a roma családoknak, melyek a Sportvölgyben, Komló legszegényebb utcájában éltek. Amikor még működtek a bányák, és egyre több bányász érkezett a városba, átmenetileg ideköltöztették azokat, akiknek nem jutott lakás. Az egyre romló állapotú Sportvölgy az évek alatt a rászorulók, fedél nélküliek szükségszállásává vált. A kilencvenes évekre a hat barakkból kettő maradt, a harminchat családból csupán tizenkettő. De belőlük nem kért a város. Ezért döntött úgy az önkormányzat, felújítják Szállásfalun a házakat, és ideköltöztették a rászorulókat, ma hat család él itt. Segítettünk berendezni a lakásokat, ellátjuk őket, amivel szükséges. Mi is kaptunk itt egy termet – Salkaházi Sáráról neveztük el –, ahol a gyerekekkel tudunk foglalkozni. Kedden és csütörtökön hittanórát tartunk nekik. A lakások gyönyörűen rendben vannak tartva, ez nagyon nagy dolog az itt élőktől. Mindenki dolgozik a közmunkán, szinte el sem hittem, hogy ez megtörténhet.

– Érdemes folytatni?

– Soha nem jutott eszembe, hogy abbahagyjam, akkor sem, ha szidnak, akkor sem, ha nehéz. Ezt tanultam meg abban az „iskolában”, ahová a keresztények járnak. Azt nem lehet elmondani, milyen nagyszerű Ő, aki minket tanít. Ez a legnagyobb ajándék. Imádkozzanak azért, hogy legyen utánpótlás!

Magyar Kurír

Fotó: Lambert Attila

 

 

 

Napi evangélium

  • Napi evangélium RSS 2018 Oct 17 | 00:00 am

    Egy farizeus lakomáján így beszélt Jézus az asztalnál ülőkhöz: „Jaj nektek, farizeusok! Tizedet adtok mentából, rutából és minden apró veteményből, de elhanyagoljátok az igazságosságot és az Isten szeretetét. Ezt meg kell tenni, azt meg nem szabad elhagyni! Jaj nektek, farizeusok![…]

Kapcsolat

Szociális Testvérek Társasága
1114 Budapest, Bartók Béla út 61. III/6.
Telefon: +36-30-5137024

Írjon üzenetet!