"Békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek"

 

croce benedettina"Benedeki hagyományunk arra tanít, hogy az alázatosság minden benső tapasztalat kapuja és középpontja. Ugyanez a bencés szellem késztet bennünket az állandó szívbeli megtérésre, az ima és a szeretet szellemére, mindannak a pozitív értékelésére, ami az életet gazdagítja; a liturgikus és egyházias lelkületre, a béke szeretetére, a szerető családias lelkületre, kulturális örökségünk értékelésére, a vendégszeretet gyakorlására, a munka megbecsülésére, úttörési készségre, a szent szabadságra és a Szentlélekben való örömre." (Élet a Szentlélekben c. Szabályzatunkból)

"Szent Benedek atyánk Krisztus Urunk tanítása alapján a tökéletességen ezt értette: szeretni az Úristent napról-napra jobban, teljes szívünkből és teljes lelkünkből és ezt a gyarló lényt – önmagunkat – amely olyan öntelt, önszerető, önző, rövidlátó és magát-kereső, – felejtsük el. Ez egyértelmű a tökéletesedéssel. De nagy különbség van aközt, hogyan fogalmazzuk az erre vonatkozó parancsot.
Aki tökéletes akar lenni, az önmagát tűzte ki céljául. Aki az Úristent tökéletesen akarja szeretni, az az Úristent tűzte ki céljául.
Aki a morum conversiót az Isten szeretetében keresi, az így imádkozik: „Ó Uram, Te vagy a jóság, szépség, tökéletesség. Vágyom utánad, szolgálni akarlak Téged”. – Nézi, nézi az Úristent és akarná jobban szeretni. Ha elesik, azon nem csodálkozik. Felkel s mikor letörli magáról a port, mindig azt mondja: „Istenem, add, hogy jobban szeresselek!”
Aki az Úristent akarja mindig jobban szeretni, készségesen elfogad mindent, semmi más nem fontos neki. Az ilyen lélek látja, hogy végtelen lény van itt, Isten s vele szemben egy porszemecske: az én. Az ilyen emberen érezni, hogy nem csinál magából csodát. Reggel nem önmagával kel, este nem önmagával fekszik, nem saját magát gondolja. Egész lelkén érezni, hogy az Úristenre van irányítva és sem sikertelenség, sem siker, sem elitélés, sem méltánylás nem érinti: Az egyik nem olyan fontos, a másik nem olyan meglepő: – egy a fontos: Isten.
Morum conversio: haladni a jó Isten szeretetében és a magunktól való távolodásban. Ne nyugodjunk addig, amíg nem érezzük, hogy készek vagyunk arra is, hogy ránk tapossanak, csak üresítsük ki magunkat egészen, hogy betölthessen a jó Isten.
Vigyázzunk nagyon, hogy lelkünket semmi se foglalja le úgy, hogy beteljék vele, szabadságát és készségét elveszítse. Ne fáradjunk bele a törekvésbe, hogy lelkünk magától elvonatkozzék és az Úristen felé igazodjék. Mellékes, hogy mi van a porszemmel, amikor itt a Nap, amelybe bele kell olvadnunk, hogy megpihenjünk és boldogok legyünk.
Amíg nem érezzük, hogy hajlékonyak vagyunk, mint az acél, könnyük, mint a szitakötő, – amíg nem érezzük, hogy akaratunk előtt kezesekké lettek vágyaink, addig ne nyugodjunk. Menjünk neki a szabadságharcnak és csendesen és nyugodtan, de alkutlanul és határozottan.
Semmi sem fontos, semmi sem számít, csak az Úristen!
Vége az önimádásnak, a meg nem értésnek, céltvesztésnek. Isten, Isten, Isten! Nekem a jó Isten kell!" (Margit testvér: A megszentelő Szeretet küldetésében)

 

Napi evangélium

  • Napi evangélium RSS 2017 Nov 21 | 00:00 am

    Abban az időben: Jézus Jerikó városán haladt át. Élt ott egy Zakeus nevű gazdag ember, aki a vámosok feje volt. Szerette volna látni és megismerni Jézust, de a tömeg miatt nem láthatta, mert alacsony termetű volt. Így hát előrefutott, felmászott[…]

Kapcsolat

Szociális Testvérek Társasága
1114 Budapest, Bartók Béla út 61. III/6.
Telefon: +36-30-5137024

Írjon üzenetet!